dobosigyorgy blogja

Hajad be volt fonva, 

mint fejeden koszorú, 

amikor megláttam, 

már nem voltam szomorú.

Fehér kis blúzodban

egy nagy asztalnál ültél,

a szívem megdobbant,

de el sohasem küldtél. 

Ó! Én kis tinédzser 

tekertem a bringámat, 

távirat érkezzen, 

a szálloda portára. 

Még jobban tekertem, 

volt egyre több számadat, 

ablakon benéztem, 

hogy mielőbb lássalak, 

Műszakom vége lett, 

de siettem oly nagyon, 

fél órám lehetett, 

a buszomhoz rohanok. 

Lám, akkor mi történt? 

a kezed volt szorítva, 

tán kis hős lehettem, 

szakállas sem lazítva. 

Húztam a szakállát, 

hogy neki azt nem szabad, 

különben az állán

lehet majd egy sebtapasz. 

Persze, hogy engedett, 

hisz engem nem bánthatott, 

ez nekem jól esett, 

kaphattam nagy cuppanóst.

Kb. 1972-1974-es visszaemlékezésem. 

Csak egy álom, vagy tán így képzelem, 

búcsúzásnak eljött az ideje?

Telefonom néma, de ébredek. 

Velem vajon most mégis mi lehet?

Nem csak álom, mi ért engemet,

elértem én hatvanöt évemet. 

De nem érti a fránya szervezet, 

hiába néma már a szerkezet. 

Érzem, hogy néha el- elfáradok, 

ezért a helyem másnak átadom. 

Élvezni kell nyugdíjas éveket, 

ötven évet, amit én tervezek. 

Lesznek benne majd csodás nappalok, 

kedvem is jó lesz, Te is láthatod. 

Csak figyelj rám, amint azt megteszem,

a jövő létet szebbre tervezem. 

Ne ébressz engem fel, 

horkolni van kedvem,

nem tehetek róla,

ez Isteni strófa. 

Ő parancsol nékem,

ez most az én létem, 

éjjel jól alszom,

másnap nyugodt vagyok.

De ha felébresztesz, 

nyűgös leszek reggel, 

inkább aludj, az ám, 

mondok jó éjszakát. 

Megvannak a balladák, kigyúltak a fények,

szívekben a szeretet, abba van a lényeg.

Benne mindent megtalálsz, újból a jót látod,

ez ellen már nem győzhet semmi féle átok.

Egyre ahogy olvasom, meglelem a régit,

benne kicsit fűszer is, azért új ez mégis. 

Előjön a szép emlék, mi nem csak egy álom, 

olyan, mint múlt idéző, szívemben a zálog. 

Őrizzük a balladát, nem lambadát járva, 

adjuk mi ezt még tovább, Istennek lesz hála. 

A kis szívünk megnyugszik, a jó utat járjuk, 

tudják majd az utódok, ezt hagytuk mi rájuk. 

Üzenet

Ha eljön az időm,

ne állj a síromnál

könnyeket hullajtva! 

Nem lesz koporsó, 

sőt, semmilyen urna,

porjaim szállnak széllel 

hosszú útra.

Repkednek szabadon,

néha meg megállva,

körül néznek gyorsan, 

hogy ott mit is látnak, 

szomorúan néznek

elromlott világra.

Porjaim útjának

el is jön a vége, 

megpihennek végleg 

tengernek mélyébe. 

Elfeledsz majd engem, 

mint a sok porszemet, 

eddigi tetteim

mind eltemetteted?