dobosigyorgy blogja

Kis virágok beszélgettek,
de néked már nem felelnek,
eltördelted a szárukat,
megszüntetted szép álmukat.
 
Gondolkodnak: - vajon mi lesz,
megmaradnak a többiek?
Illatukat adják onnan,
jobb kedve lesz, kinél gond van?
 
Úgy lesz szép a virágélet,
ha mindig a helyén nézed.
Ezért ne törd el a szárát,
nem baj, ha üres a vázád!
 
Jó földben van, ott a helye,
így lesz hosszú az élete.
Te csak gondozd, akkor jól van,
boldogsága lángra lobban!
 
Jó ember és boldog lehetsz,
ha virágot így szereted.
Adjad tovább, hagyd a vitát,
attól lesz még szebb a világ!

Vágod a fát, cserjét is utána,
nem törődsz azzal, mit dobsz kukába,
rombolod ezzel a nagy világot,
nem gondolsz arra, jövőt hogy látod.
 
Elfogy a fa, nem lesz mit kivágni,
ember sem, akit lehet gyalázni,
egyedül maradsz majd a világon,
étel sem lesz, mit társad csináljon.
 
Ébredj fel végre!- nehogy úgy járjál,
ültessél sok fát, arra vigyázzál,
hidd el, úgy jobb lesz akkor tenéked,
mindig lesz társad, ki majd felébreszt.
 
Másnak is jó lesz, élhetsz vidáman,
hangos lesz újra majd a vidámpark,
tiszta levegő, ami beléd megy,
de ha csak rombolsz, nagyon veszélyes.
 
Rengeteg fa van, mi a tiéd lesz,
szedd össze mindazt, mi már nem élhet,
szép lesz az erdő, az már szuper lesz,
nyugodtan sétálj,gombát kereshetsz.

Süvít a golyó, most egy kis szünet,
egy lelkész oson és nem gyújt tüzet.
Terepet nézi, túl nagy a veszély,
elfogják talán, nem ad rá esélyt.
 
Szólni kell sokaknak, figyeljenek,
mentsék az életük, ne lőjenek.
Vérdíjat adnak rá, de az nem ér,
jelez társaknak, úgy lesz csak esély.
 
Más idők jönnek, börtönbe viszik,
igazi hitét el nem vehetik.
Túl éli azt is, vele a család,
börtöni idő rémálma talán.
 
Múlik az idő, s egyre idősebb,
sok szenvedéstől mégis erősebb.
Megjött hatvannyolc, újabb döbbenet,
már itt a földön többet nem tehet.
 
Elviszi Őt, a szörnyű, gyors halál,
utána mennyben mondja el talán.
Onnét figyeli két nagy gyermekét,
kik viszik tovább az Ő hírnevét.
 
Ember most figyelj! Vidd hírét tovább!
Ha teheted Te mondjál egy fohászt.!
Így marad tovább lélekben velünk,
fentről néz le ránk, csak hittel legyünk.

DR Jánosi Ferenc születésének 103. évfordulójára.

Szépítsd a tájat,
de ne bántsd a fát,
így lehet szép csak
ez a világ.
 
Van már a földön
sok betontömeg,
elfogy itt lassan,
hol zöld lehet.
 
Persze, gondolja
-ez, kit érdekel,
fát akik döntik,
nekik fizet.
 
Hiába számlán
a több milliárd,
ha nem repülni,
kórházba jár.
 
Földön majd nem lesz.
kis friss levegő,
egy kicsi hely sem,
hol fa kinő.
 
Hallgass meg végre,
de, ne vágd a fát,
csak így marad fent
ez a világ.

Az ég zeng,
hangosan mesél.
Látott ő szépet,
csúnyát,
rosszat és jót,
hamisat, igazat.
Tudja,
hangjával felkelti
az alvó madarat.
 
Látja a tavaszt,
hol nyílik
a virág,
nyarat, mi leveti
rólunk a ruhát,
őszt, mikor
hullik a levél,
télen az ember
ablakon kinéz.
 
Hidegre
ébred
melege fél,
ilyenkor zeng
mindig
az ég.