dobosigyorgy blogja

Csak egy álom, vagy tán így képzelem, 

búcsúzásnak eljött az ideje?

Telefonom néma, de ébredek. 

Velem vajon most mégis mi lehet?

Nem csak álom, mi ért engemet,

elértem én hatvanöt évemet. 

De nem érti a fránya szervezet, 

hiába néma már a szerkezet. 

Érzem, hogy néha el- elfáradok, 

ezért a helyem másnak átadom. 

Élvezni kell nyugdíjas éveket, 

ötven évet, amit én tervezek. 

Lesznek benne majd csodás nappalok, 

kedvem is jó lesz, Te is láthatod. 

Csak figyelj rám, amint azt megteszem,

a jövő létet szebbre tervezem. 

Álmodni tengeren száguldó hajót,
jóllakott emberek hívják a manót,
de az nem érkezik, jól be van zárva,
nem kerül asztalra, elmarad tánca.
 
Mulatnak nélküle, semmi sincs veszve,
hiába süt a Nap, eljön az este,
közben a parton kint sok ember éhes,
nincsen a kezében kenyér sem krémes.
 
Ekkor az álomnak eljön a vége,
valóság mezején ugyanezt nézed,
vannak kik luxusban vidáman járnak,
nekik a munka még kicsit sem fájhat.
 
Van kinek vén fején fedő az ég lett,
gyomra sem kordul már, annyira éhes,
ha ébred kuckója lenne is néki,
egy kicsi kenyere, s nem kéne félni.
 
Azért most tegyél, ha tehetsz is érte,
ami eddig volt, már hadd legyen vége,
üzenjél Te is most a nagy világnak,
tegyenek olyant, mi többé nem árthat.
 
Legyen már vége a nagy szakadásnak,
ne lássuk többé, hogy sok ember fázhat,
gondoljuk végig jól régi szép álmot,
tegyük hát boldoggá ezt a világot.

Mikor könnyeim hulltak
a nagy rengetegben,
hogy rég járni tudtam,
azt sosem feledtem.
 
Hiába szállt az idő,
hatalmas sóhajok,
a virág is kinő,
de én csak sorvadok.
 
Néznek rám, hogy még vagyok,
majd lehajtott fejjel
a tovább ballagók,
gyorsan elszelelnek.
 
Nem értenek meg engem,
s lelkemben fut a kín,
elfordult fejeknek
vajon, most odaint?
 
Intenék én szabadon,
még nézzenek énrám,
vagyok, azt akarom,
mert óv már a szférám.

Hiányzó szabadsággal,

mégha csak így ülve,

de nagy boldogsággal,

s örömmel vegyülve.

Egy feladványra. Megadott szavak: Könnyek, sóhaj, néz, hiányzó, elfordul

 Vannak törtetők,
vannak még gyávák,
kik az egészet
ki sosem állják.
 
Vannak ám szépek,
lesznek majd csúnyák,
lesznek sarokban
a könyvet bújják.
 
Vannak gazdagok,
lelki szegények,
de a világban
mi is a lényeg.
 
Lehet, hogy látod,
vagy talán mégsem,
üres a zsebed,
jobb, mint a félszem.
 
Nem hajlik soha,
jobbra, sem balra
mit súg a szíve,
csak azt akarja
 
Nézz fel az égre,
magadat látod,
nem teremtheted
Te a világot.
 
Hiába törtetsz,
potyára vágtatsz,
ne hunyd be szemed,
tán így is járhatsz.
 
Éljél hát ezért
békében szépen,
úgy lehetsz boldog,
ezt így remélem.

 
Száll a szellő tavaszi éjben,
közben csak ábrándozol,
hogy mi is volt nagyon sok éjjel,
ezen most gondolkodol.
 
Gondoztad már őszinte szívvel
nem kaptál egy búcsúszót,
pedig éltél őszinte hittel,
s nem kaptál vigasztalót.
 
Gondolni kell most a jövőre,
lesz-e ki figyel Reád,
mert mégis,Te mit várnál Tőle,
tán vinne csésze teát.
 
Talán másban kellene bízni,
ki igaz szívmutató,
és Őt soha nem is kell hívni,
szívében hely kiadó.