TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2024. február 10. 18:33

Igaza lett a világnak.


 

 

Itt mindenkinek fáj valami

Amit rejteget.

A „titkos féreg foga „azóta is rág,

Emészti a sejteket.

S bár e kereszt vissza nem ereszt a homokból.

De eleven leszek talán, ha tudnak olvasni a nyomokból.

 

 

Én is hangot adtam a búmnak,

Hol hisz az ember, s a szép szavak hiába nincsenek

Dalolva, mint ahogy a gerlék búgnak, s a madarak csicseregnek!

De közben eljött az ideje a csendnek.

A céltalan álmok velem,

A gyep alá bújva, mind-mind aludni mennek.

 

 

Ímhol pedig e testnek mindent megadtál,

Csillagok pusztultak miattad,

Hol az ismeretlen merengett ott csináltak.

Mint az ég madarait, kitudja miért etetted itattad!

Mi meg csak néztük,

Ahogy a halhatatlan exitus rajtam eret tépet

Azt a pillanatképet könnyesen,

Ahogy mégis igaza lesz ellenünk a teremtett világnak.

 

 

Nem hitt bennem csak te és a titok,

Nem is szóltál rólam, még ébren vagyok.

Pedig imádkoztam mindenkihez,

Mint a kikelet, de fagyból nem jött vissza lehelet,

Elbuktam hát!

De nem buktak velem az angyalok.

 

 

Oroszi/ 2024/ 02/ 10.

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 2. 16:09

Még a minap.


 

Apám jutott az eszembe

Hogy álltam én előtte,

Reszkettem még a minap.

Most pedig el van temetve,

Mint a rezgőnyárfa levele,

Aki fél a széltől, hogy kikap.

 

 

Te voltál s vagy ki ígérget

Kit követtem, kapitányom Ahab,

Távol, s mégis közel.

Akár egy lidérc kísértet!

Kivel birkózva álmomba maga ölel.

Még nem elvisz bennünk a talajvíz,

És otthon leszünk, az anya földel.

 

 

S ha megjön majd csónakod,

Köszön majd neked, magának apám,

Adjonisten jó napot a félelem sután.

Ismered az utat,

Hol a halál utánam sziszmatol kutat

Az életem után.

 

Bakonyszentkirály/ 2024/ 02/ 02.

TURIKARI68•  2024. január 27. 18:22

Régi emlék.


 

 

Lassan minden a múlté lesz, történjen bár mi,

Az idén végre beláttam.

Elrohant, itt csalt lépre a sors, idejött vélem semmivé válni

De talán akkor még azt se bántam.

 

 

Mert szembejött velem egy régi emlék,

Feltűrt ingujjal egykori önmagam,

E csoda kertben legényesen járkált még a fák alatt.

Mit az idő még tőle nem lopott el,

Hol először láttalak.

 

 

Nem volt benned irántam semmi érdemes, így utánam se maradt DNS,

Bennem is tán csak a kétely mi tovaűz,

És e hely, hol imám a szerelem józan bolond.

De most már néha nagyobb bennem az utálat,

S mit a tűz odahevített kihűlt! Ama tégely immár csak kolonc.

 

 

Mégis mit ér a férfi élete,

Ha egy nő nem lakja be a szívét.

Lehet benne egy pillanat boldog ma,

Vagy holnap a végzete, ha nem érzi az izét.

Oroszi/ 2024/ 01/ 27.

TURIKARI68•  2024. január 27. 17:56

Hova rejtselek.


 

Hova rejtselek hol a szavak, nem rejtelek

S leszel velük csak egyedül te magad.

Hova bujtassam el e világ elől,

Hol megsimogatja valaki kicsi szívem, ha sírva fakad.

 

 

Mert az-az otthon az égbolton egy illúzió app,

Hova hazamenni csak úgy keserűen nem lehet.

Te mégis szöknél, és ez a boldogság engedi is,

 Nap, mint nap agyaggalamb lelkedet.

 

 

Gyakran megemlítelek imámba,

És bár úgy tűnik tán a világnak hiába én így, már csak neked szavalok.

Magamba beszéltetsz, mint a bolondot s mire mind ezt beláttam,

De én csak egyet mondok! S talán e hitben talál rám az isten

Miután itt bejártam a boldogságos poklot,

Majd megnézem a dicsőséget, hova mennybe visznek az angyalok.

 

 

 

 

 

 

 

 

De ott leszek az anyagba egy rész! Mit tanítani, alig ha lehet,

Majd ha a révész trógon visz vagy lesz az ember alatt oda taliga,

Tán akkor hisz el a számító emberek maradéka mást nem tehet,

Hova porba utánam tanítót-újat rajzol a szél.

És elveszek mégis, honnan apámnak, s anyámnak is lába kélt.

 

Oroszi/ 2024/ 01/ 26.

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. január 14. 16:09

Visszabúvok.


 

Talán beszélhetek a világhoz őszintén,

Mert én vagyok, s voltam az aki!

Az örökkévaló krónikása, ha szóltam,

Egy csillagporból összekreált atyafi.

 

 

Csak egy napot adj, csak egy eget!

Mialatt a boldogságból, virágszirmot szedek,

S mikor, már ha nem fáj semmi!

Annak a napnak a végén kalapot emelek

S engedj engem uram akkor hazamenni.

 

 

Nem fogok többet kérni,

Csak hogy, áldj meg azon a ponton.

Mikor elhiszem én is, mégis érdemes voltam élni

S visszabúvok a paplan alá, valahol a horizonton.

 

 

Gic/2024/ 01/ 14.