TURIKARI68 blogja

                 

 

 

1/

Ma becsapódik a nagy mesekönyv

Mert a jóságos történeteken ármánykodás tapogat.

Felnyílik a kölyök szeme

S az idő nyálazva forgatja a lapokat.

 

2/

Mindjárt az első oldalon,

Fogoly, s fácán repdes.

Eddig nem tudta a pulya

Mért lesz belőle gazdag leves.

 

3/

Aztán a többi lapon,

Egy sima gulyás alapon pörkölt rotyog.

Belé vörösbor ömlik,

Ahogy az üveg kotyog.

 

4/

Nemrég még malacoknak igazgatta

Puha vackát.

Most a tűz pattogat alatta

Egy csimaszos fát.

 

5/

De még valami mozog az erdőbe

Őt is golyóspuska várja!

Fut a suta,

Döglött már a párja.

 

6/

Elaludt a gyermek is, szinte szárnyal

Mint egy madár már, ki sosem szédül.

Jó éjszakát gyerekek, pszt!

Sörétet kap végül.

 

 

Turi Károly / 2004-12-31

 

 

Semmi vagyok mégis minden, s imigyen feladtam,

Hogy ennél több legyek, ha láttok.

De álmodtam, s felébredt az a másik bennem hirtelen…

Józanul mégis megkísértem hát ezt a részeg világot.

 

Hiába kreálna a sötét kémia magának,

Isten helyett szenteket, ilyen csak egy lehet…

S egyszer visszatér fényesen a te csillagod eléd.

Több szintből ált be bennem ez az univerzum,

Így lettem én, s a betűkkel egy kerek egész.

 

Előbúvok az anyagból, ha olvasol,

S elmém a sorok között egy jól kivehető alak lesz…

Ki kezet nyújt s útba igazit, ha ég veled.

Kóbor árnyéka testemnek,

Ki ajkatokon él, hal, s szédeleg.

 

Gic/ 2025/ 05/04.

 

 

 

Azt hiszem valami megölte,

Bár még világít bennem a jót.

Pici szívem apró mécses a sötétbe,

Már nem érez a sors iránt semmi valót.

 

Lassan atomjaimra esek, mint az életunt csillagok,

Ha kerestek itt eme porondon leszek szétesve.

Várom a fazekast súlytalan ki tömeget ad,

A korongon untalan az isteni részecske.

 

 

S az elízium rétjein bérem, mintha oltár…

Hol már leszegett fejjel legel a tagadós bárány eklézsia.

Zsoltárt farag az idő, bomló bánatomból,

De hiába a kelyhedbe facsart ragadós tinta vérem

Ha e világ egy ármány elégia.

 

Ravazd/ 2025/ 04/22.

 

 

Imigyen téged kerestelek, hittem a madárdalban,

Hogy ott csicseregsz bennem magamban,

Nekem az ágak hegyén.

Pedig láttad nyavalyás nyomorom, ökölnyi gyomrom hogy dobogott,

Miközben lehöl a mosolyod valahol, hol te voltál a fontos, soha nem én.

.

A bakfis lányok, mint olyanok…

Suta járásában temérdek.

Amit még a buta szívemmel,

Máig nem értek.

.

Borostyán szemükben keresni, mit kivetít a délibáb,

Egykori hologram önmagam.

Amiért nem bírtál szeretni,

Mint én téged untalan.

.

Felforgattam utánad, mindent mi káros,

Házunk megett az erdőn kújtorgok a lombok között, mint a szellő, s tűvé teszem a leveleket.

De elnyelt a város, így váltál köddé,

És soha többé nem leltelek.

 

Oroszi/ 2025/ 04/ 20.

 

 

 

Néha a szó is oly hallgatag, de többet mond mindennél,

Hol ha vacak balga vagy akár a pótcselekvés…

Kibírhatatlan nehéz ez az idő a böjti csönd némán.

S tudom, a teremtés sem egyszerű dolog még nem dobogok,

De néhány betű éppen hogy röppent ajkamra, mélán az egy petéjűek közé…

Ím, mássalhangzó is költözött, mikor odafönn sugallat kujtorgott a lombok között e családfán.

 

 

Tekintetem az égre feszült, mint valami éhes pókháló,

Vártam ki ráncba szedi, ha nem a gége, tüdőmből menekült, jaj, soraim,

Mert velem tán a világnak valamit üzentél.

Fülel a szeretet, s megöl majd húsvétra a köztes megoldás halál…

De a lélek talál valami fétist magának, hogy a fájdalom visszatérjen a testbe!

Ha egy este karácsonykor ismét megszületnél.

 

 

De tudd meg, elszánt vagyok!

Megtesz mindent ez az én tudat, hogy soha többé…

Mi azért továbbra is kutat,

Súlytalan belesve a gravitáció mögé.

 

Gic/ 2025/04/18.