TURIKARI68 blogja
Ha ég veled.
Semmi vagyok mégis minden, s imigyen feladtam,
Hogy ennél több legyek, ha láttok.
De álmodtam, s felébredt az a másik bennem hirtelen…
Józanul mégis megkísértem hát ezt a részeg világot.
Hiába kreálna a sötét kémia magának,
Isten helyett szenteket, ilyen csak egy lehet…
S egyszer visszatér fényesen a te csillagod eléd.
Több szintből ált be bennem ez az univerzum,
Így lettem én, s a betűkkel egy kerek egész.
Előbúvok az anyagból, ha olvasol,
S elmém a sorok között egy jól kivehető alak lesz…
Ki kezet nyújt s útba igazit, ha ég veled.
Kóbor árnyéka testemnek,
Ki ajkatokon él, hal, s szédeleg.
Gic/ 2025/ 05/04.
Elégia.
Azt hiszem valami megölte,
Bár még világít bennem a jót.
Pici szívem apró mécses a sötétbe,
Már nem érez a sors iránt semmi valót.
Lassan atomjaimra esek, mint az életunt csillagok,
Ha kerestek itt eme porondon leszek szétesve.
Várom a fazekast súlytalan ki tömeget ad,
A korongon untalan az isteni részecske.
S az elízium rétjein bérem, mintha oltár…
Hol már leszegett fejjel legel a tagadós bárány eklézsia.
Zsoltárt farag az idő, bomló bánatomból,
De hiába a kelyhedbe facsart ragadós tinta vérem
Ha e világ egy ármány elégia.
Ravazd/ 2025/ 04/22.
Egy darbig még.
Imigyen téged kerestelek, hittem a madárdalban,
Hogy ott csicseregsz bennem magamban,
Nekem az ágak hegyén.
Pedig láttad nyavalyás nyomorom, ökölnyi gyomrom hogy dobogott,
Miközben lehöl a mosolyod valahol, hol te voltál a fontos, soha nem én.
.
A bakfis lányok, mint olyanok…
Suta járásában temérdek.
Amit még a buta szívemmel,
Máig nem értek.
.
Borostyán szemükben keresni, mit kivetít a délibáb,
Egykori hologram önmagam.
Amiért nem bírtál szeretni,
Mint én téged untalan.
.
Felforgattam utánad, mindent mi káros,
Házunk megett az erdőn kújtorgok a lombok között, mint a szellő, s tűvé teszem a leveleket.
De elnyelt a város, így váltál köddé,
És soha többé nem leltelek.
Oroszi/ 2025/ 04/ 20.
Álszent ünnepek.
Néha a szó is oly hallgatag, de többet mond mindennél,
Hol ha vacak balga vagy akár a pótcselekvés…
Kibírhatatlan nehéz ez az idő a böjti csönd némán.
S tudom, a teremtés sem egyszerű dolog még nem dobogok,
De néhány betű éppen hogy röppent ajkamra, mélán az egy petéjűek közé…
Ím, mássalhangzó is költözött, mikor odafönn sugallat kujtorgott a lombok között e családfán.
Tekintetem az égre feszült, mint valami éhes pókháló,
Vártam ki ráncba szedi, ha nem a gége, tüdőmből menekült, jaj, soraim,
Mert velem tán a világnak valamit üzentél.
Fülel a szeretet, s megöl majd húsvétra a köztes megoldás halál…
De a lélek talál valami fétist magának, hogy a fájdalom visszatérjen a testbe!
Ha egy este karácsonykor ismét megszületnél.
De tudd meg, elszánt vagyok!
Megtesz mindent ez az én tudat, hogy soha többé…
Mi azért továbbra is kutat,
Súlytalan belesve a gravitáció mögé.
Gic/ 2025/04/18.
Kárpátok alatt.
Csücsülök egy porszemen úristen…
Micsoda jó pásztorom voltál.
Angyalom s ördöge e bolondnak.
Ajkamról, ha szólt a szád, nekem az volt a zsoltár…
E szív minden öröme, már messziről hallani a hangját,
Ahogy hív, s ver e vekker kolompnak.
Mint bárányt a farkasok közé,
Evett az összes bánat…
Íme, de láttad? Minő mély levegőt vettem a föld alá,
E szenvedély mely véremet kiontotta.
A szavakba bugyolált testem ki a léleknek csak azt súgta balga vagy!
Még vallok, a hallgatag idő egy pillanatra neked kibontotta.
Jöttem, mert úgy szálltam utánad,
Ahogy megdalolták azt a madarak,
Nyomodba illesztettem lábamat félszegen, már vártalak.
Kujtorgott utánam az utálat, s tőr szaggatott bennem bozót eret!
S engemet is kergetett golyó a Kárpátok alatt.
Gic/2025/04/ 14.