TURIKARI68 blogja
Szellem-járta test.
Álmomba gyakran világgá mentem,
Hol tekintetem bejárta utánad a kormos csendet.
Ahogy hazavitt a csillagporos út,
Nálad ott, mindig kívánhattam egyet.
Nos, most beszélnünk kellene egymással mindőnknek,
Mert adósa vagyok magammal az idődnek.
E szavakkal a világnak, ha egyszer visszakér a sötét este,
Még szikra sem marad akkor az élet, e szellem -járta testbe.
Közbe próbáltam mind ezt megszeretni, én a semmiből való, „yehi or”
Hol gyermekként még csak-csak faktor ,de nincs, mit tenni ha az ember felnő!
Akkor álmaiddal ott maradsz neki, mint egy vacak semmi,
S végén, az úton hol szaladsz, elveri a port utánad egy kósza felhő.
Gic/ 2023/01/24
Ha elfújod bennem a lángot.
Én próbáltam megérteni a kort,
A világot ahova születtem.
Ha elfújod bennem a lángot mi égett, s a port, de úgy is keresni téged!
Ismeretlenül is szeretni, apró cetliken üzentem.
Mert hát olvastál tőlem levelet,
Megannyiszor százszor.
Ahogy kifakadt velem a tavasz,
Jöttödre bokorról, s fáról.
Lelket leheltél árnyékomnak,
Éltem, még lenem ment a nap.
Aztán, vitorlát bontottál a csillagok közé,
Hol hiszékeny szívembe a sötétség harap.
Ím, hát ki sírt, csak ennyi volnék?
Folyóvá duzzadt medret vájt kiírt bánat!
A szó csak becstelenül némán matatott ajkamon,
Mert az ige ott volt nálad.
Oroszi/ 2023/01/14.
Aki mégis megment.
Ha az ember haza gondol,
És sokat barangol itt bent.
Eszébe jut a gyermekkor,
Hol akkor még ott volt valaki, aki megment.
Akácfüstöt pöfékelő téli reggelek,
Ahogy én kelek, Lujza mama a maga csillaga.
Az ajkamat harapdáló bundás kenyér,
S ahogy iskolába indított ugyan az a tenyér!
Kísért gyakran az otthon szaga illata.
Hisz innét röppentem világgá,
S nincs is már ki látná, ha elönt, a fájdalom pedig én vagyok!
Bolond lettem?
Ki ha erre jár, már csak egy jött-ment, mint az évszakok.
Az isten lett a legközelebbi hozzátartozóm a pindur,
Bese kel mennem többé a költő falujába.
A szabókeresztre feszítették akár egy linket ma is élő rokonom,
De ha az éhes elme vadászni indul, nem válunk köddé,
Kiolvas tán minket majd a fabulákba.
Ímhol már pedig,
Javában csont sovány a csend.
Mikor talán felkarol a jövendő, kinek ott leszek minden szavában
A hazám ő lesz az, aki megment.
Oroszi/ 2022/12/26.
Ézsaiás.
Majd ha földanyám rendet rak a fejekbe,
A szívekben megszűnik a harag, kierőszakolja a békét.
Ugar kötényében takargatva nektek őssejtem,
Őt sejtem, ha elfáradok, s visszabújtat aludni, vala, majd a végén.
Ne keressetek arcot nevetve hozzám,
Nekem kit ihletve folyton temetve öl az ég.
De ha egyszer az eke megtöri a csendet,
Tán ez a rege, visszaköszön még.
Ímhol leszek én, az Ézsaiás, akár a nagyok,
Mikor elvonulnak a frontok.
Megértitek e vajon, ha itt vagytok még Magyarok,
Vagy maradok szélfútta komédiás, akkor is majd amit mondok.
Oroszi/ 2022/12/19.
Lelket leheltem beléd.
Amikor a bolond eszem már-már, istent játszott velem,
S tisztán látszott az-az ábránd is, mit kergetett.
Kézen fogott akkor,
Sétára hívott e lelkiismeret.
Beszéltem volna anyámhoz még,
Ahogy odapislant arcára kisdeden a kövérke alkony.
Hogy vegyen engem ölébe akkor is,
Ha odaérek majd, a túlsó parton.
Nekem más nem jutott csak a szavak,
Velük nem vagyok csupa mezetlen vacak egészen.
S ha egyszer hazamegyek, nem lesz a szívemben harag,
Mikor ágyat vetsz nekem a sötétben.
Mi nem leszünk ennél valódibbak már!
De elsuhant az-az idő is, mint egy félénk madár vala az ágról.
Nincs más dolgom itt e világgal,
Csak hogy lelket leheljek beléd, ha itthon járok Orosziba valahányszor.
Oroszi/ 2022/12/12.