TURIKARI68 blogja

 

Szokásaim rabja vagyok,

Veszem a levegőt, s nagyokat nyelek néha.

Ficsúrok a sejtjeim még,

Én meg kicsit léha.

 

Örök időkre terveztek,

S járt bennem a fájdalom tőre, de nem bánom!

Mert a magyarok istene dédelget,

S e szerelem lesz, majd a halálom.

 

E halovány remény a kezemet fogja,

Folyton nyomomba csahol.

Drága anyám SZŰZ MÁRIA,

Tán te is itt jártál valahol.

 

E meztelen sírok között csámborgok,

Hol csupaszak a csontvázak.

Gyalogolnak velem ezen a csodás múlton,

Melengetem a lelküket, ezért sohasem fáznak.

 

Az igazságom, mint a ködfátyol,

Melyen átdereng a félelem.

Kereszt utak szobrocskái,

Csak a csodás hélium az életem.

2018/ Vanyola csibetelep.

 

A késő délután lassan,

Behálózta a tájat.

S én ott ringok a hálójában,

Mindenemmel, ami még fájhat.

 

Inkább búzát kellene vetnem, mint betűt,

Rajta nevelgetni e nemzetet.

Hisz szeretem a hazámat!

De a farizeusok most csapolják költői vénámat.

 

Tehetik, mert leszaladt a Kárpátokból,

Ezernyi ágon!

Hordaléka a fájdalom,

Mely megpihent a rónaságon.

 

Itt hömpölygök előttetek,

De hol van a gyökerem?

Magyar vagyok? Itt van a sors az olvasztótégellyel,

S ezzel a kétellyel, most a hazámat keresem.

 

Nem mard már csak holt ágam,

Nem szólhatnék ma még, de ki mondom hát bátran!

A te fiókád vagyok, hisz a turul költött,

S nehezen szül az anyaföld majd e honnak, még egy ilyen költőt.

2018/ 04/ 04/ 19:00

 

Vén vagyok, mint az országút,

Fiatalos, mint az idő tavasszal.

Szerelmes abba, aki rám kacsint,

S szóba állok a madarakkal.

 

Gyatrán fogom a tollat ráadásul,

Kivel a nyelvtan farizeus, az idő meredek.

Morzsa vagyok a húsvéti asztalon,

Kit elvisznek azonnal a verebek.

 

Nektár a méheknek,

Fagylalt a szájak szélén, melyet a nyár, a kéjsóvár ottfelejtett.

Fura bolond az ifjúságnak, kiből a francia,

Lassan kiöli az anyanyelvet.

 

Nyomot hagyok itt-ott,

Mert az időm fogytán hamar.

De ha elég mélyre ás majd egykor valaha,

A nemzeti öntudat neki kikapar.

 

2018/ 04/ 02/ 10:00

 

 

Mi kell a nőnek?

Műköröm fodrászat.

A férfitól segítség a konyhában,

Hogy ne legyen szaga a kontyának.

 

Szemére műpilla,

Arcára sminkfesték.

Buli, sok pénz,

Estére nem a dicsértessék.

 

Nem hatják,

Meg a könnyek.

Bár gyakran olvas,

Romantikus könyvet.

 

Gyermekből is,

Csak a sajátja.

Mibe önmagát,

Gyakrabban meglátja.

 

Ez kell hát,

A mai nőnek.

A férfit közben lecseréli,

Még porontyai lassan felnőnek.

2018/ 03/ 30.

 

Egy hatalmas tó,

Az én lelkem.

Melyre rámosolyog a hold minden éjjel,

És meg is simogatnám, de e tükörben nem érem el.

 

Szerettem volna egy tündérrózsát,

E mélységek fölé, mely lágyan ring a szélben.

S mint a fáradt méh én akkor,

Megpihennék rajta, ha akarja minden délben.

 

Egy hatalmas űr az én szívem,

Melyben megtörtént az ősrobbanás.

Életre híva önmagam,

Ez volt az első dobbanás.

 

Tengődtem bolyongva,

Sivár szíveken.

De nem érett meg senki hozzám,

S visszavár a világegyetem.

 

E földön emberként többé,

Nem születhetek újra.

De voltam már madárdal,

S félelem, vadak szemébe bújva.

 

Voltam verejtéke, a csordogáló délutánnak,

Kit alkonyán elnyelt a határ.

Költőnek is oly hontalan,

Akár a költöző madár.

 

2018/ 03/ 30/ 19: 00, Oroszi kertek alja.