TURIKARI68 blogja

 

Álmomba gyakran világgá mentem,

Hol tekintetem bejárta utánad a kormos csendet.

Ahogy hazavitt a csillagporos út,

Nálad ott, mindig kívánhattam egyet.

 

 

Nos, most beszélnünk kellene egymással mindőnknek,

Mert adósa vagyok magammal az idődnek.

E szavakkal a világnak, ha egyszer visszakér a sötét este,

Még szikra sem marad akkor az élet, e szellem -járta testbe.

 

 

Közbe próbáltam mind ezt megszeretni, én a semmiből való, „yehi or”

Hol gyermekként még csak-csak  faktor ,de nincs, mit tenni ha az ember felnő!

Akkor álmaiddal ott maradsz neki, mint egy vacak semmi,

S végén, az úton hol szaladsz, elveri a port utánad egy kósza felhő.

 

Gic/ 2023/01/24

 

 

 

Én próbáltam megérteni a kort,

A világot ahova születtem.

Ha elfújod bennem a lángot mi égett, s a port, de úgy is keresni téged!

Ismeretlenül is szeretni, apró cetliken üzentem.

 

 

Mert hát olvastál tőlem levelet,

Megannyiszor százszor.

Ahogy kifakadt velem a tavasz,

Jöttödre bokorról, s fáról.

 

 

Lelket leheltél árnyékomnak,

Éltem, még lenem ment a nap.

Aztán, vitorlát bontottál a csillagok közé,

Hol hiszékeny szívembe a sötétség harap.

 

 

Ím, hát ki sírt, csak ennyi volnék?

Folyóvá duzzadt medret vájt kiírt bánat!

A szó csak becstelenül némán matatott ajkamon,

Mert az ige ott volt nálad.

 

Oroszi/ 2023/01/14.

 

 

 

 

Ha az ember haza gondol,

És sokat barangol itt bent.

Eszébe jut a gyermekkor,

Hol akkor még ott volt valaki, aki megment.

 

 

Akácfüstöt pöfékelő téli reggelek,

Ahogy én kelek, Lujza mama a maga csillaga.

Az ajkamat harapdáló bundás kenyér,

S ahogy iskolába indított ugyan az a tenyér!

Kísért gyakran az otthon szaga illata.

 

 

Hisz innét röppentem világgá,

S nincs is már ki látná, ha elönt, a fájdalom pedig én vagyok!

Bolond lettem?

Ki ha erre jár, már csak egy jött-ment, mint az évszakok.

 

 

Az isten lett a legközelebbi hozzátartozóm a pindur,

Bese kel mennem többé a költő falujába.

A szabókeresztre feszítették akár egy linket ma is élő rokonom,

De ha az éhes elme vadászni indul, nem válunk köddé,

Kiolvas tán minket majd a fabulákba.

 

 

Ímhol már pedig,

Javában csont sovány a csend.

Mikor talán felkarol a jövendő, kinek ott leszek minden szavában

A hazám ő lesz az, aki megment.

 

 

Oroszi/ 2022/12/26.

 

 

Majd ha földanyám rendet rak a fejekbe,

A szívekben megszűnik a harag, kierőszakolja a békét.

Ugar kötényében takargatva nektek őssejtem,

Őt sejtem, ha elfáradok, s visszabújtat aludni, vala, majd a végén.

 

 

 

Ne keressetek arcot nevetve hozzám,

Nekem kit ihletve folyton temetve öl az ég.

De ha egyszer az eke megtöri a csendet,

Tán ez a rege, visszaköszön még.

 

 

Ímhol leszek én, az Ézsaiás, akár a nagyok,

Mikor elvonulnak a frontok.

Megértitek e vajon, ha itt vagytok még Magyarok,

Vagy maradok szélfútta komédiás, akkor is majd amit mondok.

 

 

Oroszi/ 2022/12/19.

 

 

Amikor a bolond eszem már-már, istent játszott velem,

S tisztán látszott az-az ábránd is, mit kergetett.

Kézen fogott akkor,

Sétára hívott e lelkiismeret.

 

 

Beszéltem volna anyámhoz még,

Ahogy odapislant arcára kisdeden a kövérke alkony.

Hogy vegyen engem ölébe akkor is,

Ha odaérek majd, a túlsó parton.

 

 

Nekem más nem jutott csak a szavak,

Velük nem vagyok csupa mezetlen vacak egészen.

S ha egyszer hazamegyek, nem lesz a szívemben harag,

Mikor ágyat vetsz nekem a sötétben.

 

 

Mi nem leszünk ennél valódibbak már!

De elsuhant az-az idő is, mint egy félénk madár vala az ágról.

Nincs más dolgom itt e világgal,

Csak hogy lelket leheljek beléd, ha itthon járok Orosziba valahányszor.

 

Oroszi/ 2022/12/12.