TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2024. március 15. 14:12

Én a szikra.


 

 

Milyen szörnyű is a csend, benne kereslek, kutatlak

Hol a fájdalom csak jött, és ment, égetett vala,

Szívem folyton utat téved, s zihálva téged csahol.

Egyedül élek és halok e bánatommal

S te hon, nem vagy haza nekem sehol.

 

 

De e hun vagyok én a szikra fent az égnek,

Mi lángot ad idelent az avarnak.

És ezek a szavak pont engem akarnak, ím, előtted égek

Belőlem a mondatok nagy tüzet raknak.

 

Tiszta leszek, s mielőtt hazamegyek mosdatlan

A ketyegőn megállva ez az óramutató!

Tán csak akkor lesz igazán minden csudajó,

S a föld mibe hova visszavetnek valahányszor, talán nem tévedve gyanított

Aztán, elsuhanok a ház felett, mint egy zápor, ahol anyám járni tanított.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 15.

 

 

TURIKARI68•  2024. március 15. 13:45

E természetfelettihez írt első levél.


 

 

Kezdem azt érezni, hogy nem ért meg az ember,

Hisz talán, de elfelejtett szeretni.

Egyedül maradtam anyám, nézz rám! Alattam a csend,

És mélán valahol e természetfeletti.

 

 

Amikor egy szép tavaszi napon,

Kopogtat a fájdalom pedig már azt hittem, hogy csoda vagy.

Mintha korán volna még a reggel is,

Énekel gyászosan a kis tengelic, téged járnak a bogarak.

 

 

Mintha örömet okozna fölöttem,

Neked az én bánatom.

Nem elég a gyogyós világ köröttem,

Még hordjam a te terhed is a vállamon.

 

 

Kicsit felszínes lett a teremtés, csak épp hogy belém botlik az árnyék

Hol nem hal meg a halál, de mégis eleven a játék,

Mi most nyunyóka lett, de te nem leled meg még könnyesen a szavakat.

Mert elvitte aludni az anyag

És téged még évekig becsap ,majd vele az agyad

E golgotán görnyedve a rag alatt.

(Cicám emlékére)  Gic/ 2024/ 03/ 15.

TURIKARI68•  2024. március 2. 19:36

Bent a fejembe.


 

 

Valahol itt vagy bent a fejembe,

Kerge agytekervényeim útvesztőin,

Hol, ím, együtt csámborogtunk veled, ki hitt, mint én a kisgyerek.

Ha te lennél a helyembe,

Elvesznél e velem itt hogy háborogjunk a világ ellen

S így legyen kerek.

 

 

De hallgatag a csend a rögökön,

A fájdalom örökkön örökké tart,

És a sors mely mart, a bolondokhoz csak idebent kegyelmes.

Uram! Te pedig felhőkben gázolsz bokáig,

S nem tudva engem mi tenne boldoggá sokáig, s milyen,

De azt igen, hogy csak a betűkbe leszek fülig szerelmes.

 

 

Én próbáltam gyógyulni és, de e test börtön verem,

És e fura ész, hagyott is időt nekem,

Az istennel rögtön.

Betömni az a lyukat az égen!

Hogy az éjjen legalább a maradék fény velem el ne szökjön.

 

 

 

Mert a kor megevett talonba tett,

És amikor e vérbillog ragad,

Csak az marad, amit írtál.

A nap kiég, s te jó ég e lélek nem tagad meg téged

De nem lobban helyette másik a csillagok alatt

Hol mentsd az irhád.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 02.

TURIKARI68•  2024. február 28. 14:53

Azt hittem én.


 

Azt hittem különleges vagyok én,

S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,

Vigyáz rám az égis bűntelen.

Örökké ártatlan maradok,

Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.

 

 

Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég

Mint a kreatív isten mindörökké valaha.

Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek

S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.

 

 

Te reménység hű szerelem révészem!

Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?

Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,

De azért a horizontról még utánad tekereg.

Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot

Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.

 

 

 

 

 

 

Kit még itt babusgatna a líra,

De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,

Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.

Vess, a tűzre szabadíts fel!

Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.

 

Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.

 

 

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 24. 13:46

Neked írok.


 

A benned rejlő sötétség óhaj,

 Telis tele van fényes csillagokkal,

 És mindazokkal a csodákkal,

Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.

De én még utánad vágyom,

S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.

 

 

Magamba hordozom hát, a halált,

Ki feltámadt ki megvált,

Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.

S én, ki a sorok között haldoklom

Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált

Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.

 

Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,

Mit te csak sugalltál vala, uramfia,

E lélek súlyát vállukon cipelik.

De nekem csiripelték a madarak,

Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,

Tán eljutok véle a szívedig.

 

 

 

 

Azt hitten, értünk történik minden holott,

Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,

Hisz itt volt nekünk a föld végig.

De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme

S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.

 

Gic/ 2024/ 02/ 24.