TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2024. február 28. 14:53

Azt hittem én.


 

Azt hittem különleges vagyok én,

S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,

Vigyáz rám az égis bűntelen.

Örökké ártatlan maradok,

Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.

 

 

Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég

Mint a kreatív isten mindörökké valaha.

Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek

S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.

 

 

Te reménység hű szerelem révészem!

Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?

Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,

De azért a horizontról még utánad tekereg.

Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot

Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.

 

 

 

 

 

 

Kit még itt babusgatna a líra,

De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,

Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.

Vess, a tűzre szabadíts fel!

Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.

 

Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.

 

 

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 24. 13:46

Neked írok.


 

A benned rejlő sötétség óhaj,

 Telis tele van fényes csillagokkal,

 És mindazokkal a csodákkal,

Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.

De én még utánad vágyom,

S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.

 

 

Magamba hordozom hát, a halált,

Ki feltámadt ki megvált,

Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.

S én, ki a sorok között haldoklom

Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált

Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.

 

Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,

Mit te csak sugalltál vala, uramfia,

E lélek súlyát vállukon cipelik.

De nekem csiripelték a madarak,

Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,

Tán eljutok véle a szívedig.

 

 

 

 

Azt hitten, értünk történik minden holott,

Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,

Hisz itt volt nekünk a föld végig.

De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme

S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.

 

Gic/ 2024/ 02/ 24.

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 18. 18:39

Mivé lettünk!


 

Hol rontottuk el te jó ég mivé lettünk!

Útközben egymásból ettünk csemegéztünk.

A vasárnapokon pedig,

Még szelemet is idéztünk.

 

 

Helyet cserélt itt bent a menny és a pokol,

Mikor melyikünket kívánta meg,

Alig várva hogy övé lehess!

De nehéz cserbenhagyni téged teremtőm

Ki ha leszel megmentőm, annyira tökéletes.

 

Törékeny az én megrendezett dögszagú boldogságom

És becsapva a sóvárgást, e világon, s önmagam, mindet meg is tennék érted.

Hisz sejtetted, hogy vegán lesz a halál e sejteknek

És mégis éhen maradnak belőlem a férgek.

 

 

De én a fejembe vettelek,

És nem engedlek el csak, úgy mert szeretnék vallani.

Belátható időn belül a saját világodat járom

Egy ladikban evezünk, és akkor kénytelen leszel meghallgatni.

 

Oroszi/ 2024/ 02/ 18.

 

TURIKARI68•  2024. február 18. 18:09

Nem értem.


 

Nem értem miért szokott felmenni olyan korán a szobába

Pedig nem is aludt.

De gondolatban tán a buszra várva,

Odáig bejárta az egész falut.

 

 

Munkába ment, kenyeret kent,

S nekem még annyi álmom maradt temérdek!

Kik bár hamar felnőttek!

Lestünk utánad az ajtóval utoljára is, én és az a gyékény rattan,

Csak ő meg én maradtam, alig hogy kiléptél már elérted a felhőket.

 

 

S utánad való ébredésemből az illatoknak,

Keserédes savanyú szaga lett,

Mely úton a bomló mézédes tejnek.

Kipányvázom a napot, hátha utolérlek a csuda csillagokba

A tejúton anyám! Talán búcsút intek itt e romlott életnek.

 

Oroszi/ 2024/ 02 / 17,

 

TURIKARI68•  2024. február 18. 17:47

Először csak.


 

 

Először csak jólesett rád nézni

Ó szomjam hogy olthatnád, mint a hűs ártézi.

Aztán beléd is kortyoltam,

És én is milyen bolond voltam.

 

Mert olyan lettél, mint az alkohol

Mely elillant hamar, nem vagy sehol,

De én már nem iszom egy ideje.

Valahogy mégis józanul esek kelek utánad!

És úgy kell e butának, ha megtanul élni nélküle s halni vele.

 

 

Mint a kikelet ki ébresztett azt hittem álmodom!

Egy szikra mely tüzet gyújt, az avarnak a fáig!

Engem utolér a fájdalom, de érzéseid nincsenek.

Minek ki kellet volna hunynia, ha leég, de ég!

Itt bent máig sistereg.

 

Ennél kevesebbért is szerettem már nőt,

Ki ha kapott becsapott az álnok.

Kinek méhében azt hittem,

Halhatatlanná válok.

 

Ádánd/ 2024/ 02 / 13.