TURIKARI68 blogja
A tudatalattin én az Aladin.
Sétáltunk a fejembe egy tudatalatti golgotán
Szívem magától kezdett el dobogni,
Odakünn mikor érezte a jót.
Kerestem az élet értelmét…
S e kereszten lélekben, kiismertem az örökkévalót.
/
Hol csak te voltál nekem a dzsinn,
Mélységeim óriása a rettegés mögül.
De dörzsölten mintha nem léteztél volna
Csak a betűk maradtak meg a süket valóságnak
Annyi boldog percközül.
/
S most e jelenbe írok rólad a múltról…
Innen valahonnan hazulról, oda ahova
Ahol e gondolat csak szövegnyi.
De a csoda tud téged így, én, nem bírlak követni…
Elbújtál oda fel, mint egy lélek, s az élet?
A föld alá az a darabka szövetnyi.
/
Köddé váltál, mint életemben a napsütés,
De itt volt veled a pillanatnyi sejtelem
Ki kitapogatott a szürke hétköznapok egyikén.
Innen üzenem, hát az univerzumnak nincs, visszakozz!
Mert hiába ha egyszer adott nekem fantáziát
Ez az elme menten visszahoz, tekintem elé…
Hol mindjárt jövök egy érzés rejtekén.
/
Falatnyi lélegezgetem igazság lesz,
Az Isteni hullának, ha kap…
Belém harap, mint tavaszi langy fuvallat az illatokba.
És hiába futsz, ha az ember el is felejt, de te nem tudsz…
S ott leszek veled, hogy emlékezz reánk a csillagokba.
/
Ahonnan újra indítjuk azt a nagy bummot
Ez a tucat semmi egészet.
És végignézheted, ahogy nekem mennyire fáj…
Mikor a legjobban szeretek, megölel a kukac enyészet.
Gic/ 2026/ 02/ 21.
A porból.
Érthetetlen bűnös dolog ez az élet,
Eddig mindig szerettél volna magadnak egy csillagot…
Mely odafent henyél.
Te hitted, s félted a sötétet ki a mélyben ringatta,
Szeretted volna azt a fényt, hogy megingassa…
A büdös dögszagod hogy egyszer Isten legyél.
/
Pedig amikor elkezdődött volna e végzet,
Te vegyszerrel etetett ott voltál az egyiken,
Ahogy sorsom végignézve jónak találod.
De a szerencse sejtszinten bujt el előlem a föld alá…
És a szó már nem lehetett a jó barátom.
/
Hol az emberi testrészek, részeg tehetetlenségébe hevertek,
S árnyékom beleéget a délutánokba…
Ám a Magyar tűz tovább lobban.
És ha nem fog senki tollat többé hogy szerelmet valljon szentem…
Hát kellene nekem egy szív vagy egy láb, hogy kisétáljak onnan.
Gic/ 2026/ 02 / 17.
Apámért szólt.
1/
Sokan vannak a templomban
A falakon körös körbe gyertyaég.
Apámért szólt a mise,
Mégis úgy éreztem, én vagyok ott az akadék.
2/
Sehol egy érces férfihang
Csak nők ültek egymás mellett.
Kik a pletykát hajtották mindvégig
Ha éppen énekelni nem kellett.
3/
Szerettem volna beleordítani abba a sivalkodásba
Torkom szakadtából, ahogy csak birok!
De ne figyelt volna reám senki
Ott még isten a nagy titok.
4/
Jó volna visszatérni hozzá
De nem biztos, hogy jó helyre jöttem.
Csak a pénz az úr, nélküle szög nem lazul
A könny, hiába csöppen.
5/
Az evangéliumot, egy fogyatékos olvasta
Nagy kedvel, s tehetséggel, mint a megszállott.
Kerültem a tekintetét
Azt hiszem a lelkembe látott.
6/
Oly magasztosan ejti a szavakat,
Hogy akár a papot is lehetne mellőzni.
Csak nem fér a fejembe
Engem mért nem próbál meggyőzni.
Turi Károly / 2005 / 5/ 17 / 18/30
Ahol rólad álmodom.
A hely ahol egykor krumpli termett,
Ásott nekünk vermet és én itt rólad álmodom.
E földbe volt, van, verejték, s könny,
S írtam itt verset melyből, holtan is csordogál a fájdalom.
/
Hol behunyt szemekkel,
Néha még ma is elkapom a kezed.
Valaha egy egész szív vágyott itt élni
De mára már nem találsz belőle csak felet.
/
Idejárok haza rég fájni
Nekem nem megy még az elengedés…
Mert mintha még te tényleg volnál.
És e csend belül,
Otthon beszédesebb most minden szónál.
/
Ide vagyok, nőve lelkileg úgy hiszem,
S voltam szerelmes a nőbe, ki elhagyott mára.
Ha tükörbe nézek, őrizem anyám drága arcát…
És itt van az én csahos kutyám is elásva.
/
E pillanatban vagyok én önfeledt,
Felnőve gyermeteg.
Ím, ott volt az udvar s a kert…
S mert a kisház megett a mesés rengeteg.
/
Hol ágak hegyén madár vagyok, nézd csak…
Ki rólad dalol, szeret téged.
S te ott, alól valahol annyira szép vagy…
E hang, ha innen tovább mennél mindig utánad téved.
Oroszi / 2026/ 02/14.
Csalódtam.
Ma csalódtam az istenbe,
Ki imáimban engem nem látott.
És kitartok e hitembe hisz…
A legnagyobb bánatomban a csendben megbántott.
/
Az égkép másnap nélküled semmit sem változott ezért utállak…
Te utánad mikor végképp eltűntél, többé nem járjuk a hajnalokat.
S kár, hogy a csillagok sem látnak bennünk, falevél nem integet utánunk,
S fű nem hajlik már a mancsod alatt.
/
Szöveteinkkel eltűnik az idő
Mely oly pontosan erre járt a múltban.
Csak a vacak pillanat maradt, mely nem ereszt el póráz agyamból…
Mint élettelen anyagból az elevent dédelgetlek…
Görcsösen, lassan, megfakultan.
/
Itt zsong már a tavasz, ha vagy ha nem így lettem árva istenem!
Lelked nem szökken szárba, mint valami mag s nem pattansz ki rügyről…
Mire megjön a madarak hada.
Drága kelme az élet hogy így adják s elveszik…
És odafent tán ezt élvezik, hogy neked én voltam a halálangyala.
Szerecseny/ 2026/ 02/ 12.