TURIKARI68 blogja

 

 

 

Ha az ember haza gondol,

És sokat barangol itt bent.

Eszébe jut a gyermekkor,

Hol akkor még ott volt valaki, aki megment.

 

 

Akácfüstöt pöfékelő téli reggelek,

Ahogy én kelek, Lujza mama a maga csillaga.

Az ajkamat harapdáló bundás kenyér,

S ahogy iskolába indított ugyan az a tenyér!

Kísért gyakran az otthon szaga illata.

 

 

Hisz innét röppentem világgá,

S nincs is már ki látná, ha elönt, a fájdalom pedig én vagyok!

Bolond lettem?

Ki ha erre jár, már csak egy jött-ment, mint az évszakok.

 

 

Az isten lett a legközelebbi hozzátartozóm a pindur,

Bese kel mennem többé a költő falujába.

A szabókeresztre feszítették akár egy linket ma is élő rokonom,

De ha az éhes elme vadászni indul, nem válunk köddé,

Kiolvas tán minket majd a fabulákba.

 

 

Ímhol már pedig,

Javában csont sovány a csend.

Mikor talán felkarol a jövendő, kinek ott leszek minden szavában

A hazám ő lesz az, aki megment.

 

 

Oroszi/ 2022/12/26.

 

 

Majd ha földanyám rendet rak a fejekbe,

A szívekben megszűnik a harag, kierőszakolja a békét.

Ugar kötényében takargatva nektek őssejtem,

Őt sejtem, ha elfáradok, s visszabújtat aludni, vala, majd a végén.

 

 

 

Ne keressetek arcot nevetve hozzám,

Nekem kit ihletve folyton temetve öl az ég.

De ha egyszer az eke megtöri a csendet,

Tán ez a rege, visszaköszön még.

 

 

Ímhol leszek én, az Ézsaiás, akár a nagyok,

Mikor elvonulnak a frontok.

Megértitek e vajon, ha itt vagytok még Magyarok,

Vagy maradok szélfútta komédiás, akkor is majd amit mondok.

 

 

Oroszi/ 2022/12/19.

 

 

Amikor a bolond eszem már-már, istent játszott velem,

S tisztán látszott az-az ábránd is, mit kergetett.

Kézen fogott akkor,

Sétára hívott e lelkiismeret.

 

 

Beszéltem volna anyámhoz még,

Ahogy odapislant arcára kisdeden a kövérke alkony.

Hogy vegyen engem ölébe akkor is,

Ha odaérek majd, a túlsó parton.

 

 

Nekem más nem jutott csak a szavak,

Velük nem vagyok csupa mezetlen vacak egészen.

S ha egyszer hazamegyek, nem lesz a szívemben harag,

Mikor ágyat vetsz nekem a sötétben.

 

 

Mi nem leszünk ennél valódibbak már!

De elsuhant az-az idő is, mint egy félénk madár vala az ágról.

Nincs más dolgom itt e világgal,

Csak hogy lelket leheljek beléd, ha itthon járok Orosziba valahányszor.

 

Oroszi/ 2022/12/12.

 

Elfogy, az időm s nem tudom már megvárni,

Még a világ felébred!

Én nem álmodom tovább, hiába lestem az eget eleget tele szívvel,

Sőt-sőt, még imádkoztam is érted.

 

 

És amikor mégis jöttél, e vacak testemet inakkal csontomra kötöttél,

Az istent az óta keresem!

Hogy eloldjon, de csak sejteti magát folyton,

Itt- ott, mint a csalóka szerelem.

 

 

Pedig úgy érzem, ott vagy valahol az azúrba,

Ahogy lassan e béklyóból szabadulva kivérzem,

E lét, csak egy állomás!

A tét, hogy hiszel-e a hívó szónak, ha érted jő a Sztüx folyóról a csónak,

Ott valóság leszel, s nem látomás.

 

 

És milyen jól teszi,

Tán bolond eszemet egy kicsit megfékezi, ha megtalál.

Azt a telhetetlen dög agyamat,

Útközben kielégíti a halál.

 

Oroszi/ 2022/12/05.

 

 

Amikor az idő elindult velem onnét,

Szerencsét próbálni,

És az órám ketyegni kezdett itt bent könnyeden.

De talán máshová szántak engem,

Mint ahová jöhettem.

 

 

E kigyúrt világban anyám, egy naiv kislányvolt,

Én meg elhittem mindent odafenn.

De altatónak jó volt, ha sírt a tűz is,

És orvosság lettél te, és a teáskanál csend.

 

 

Mindig lejelentkezek nála,

Kinek palotája talpig márvány.

Aztán otthon is, megjelenek,

A falu felet néha, mint eső után a szivárvány.

 

 

Lassan kezd összeállni a kép, ahogy derengek magammal szembe,

Megannyiszor fürkészve téged, mint a nagy elmék.

Valahol biztos, hogy láttalak!

Te csillagszemű, ahogy a sor velem araszol, én is itt vártalak.

 

Oroszi/ 2022/11/26.