TURIKARI68 blogja
Aki mégis megment.
Ha az ember haza gondol,
És sokat barangol itt bent.
Eszébe jut a gyermekkor,
Hol akkor még ott volt valaki, aki megment.
Akácfüstöt pöfékelő téli reggelek,
Ahogy én kelek, Lujza mama a maga csillaga.
Az ajkamat harapdáló bundás kenyér,
S ahogy iskolába indított ugyan az a tenyér!
Kísért gyakran az otthon szaga illata.
Hisz innét röppentem világgá,
S nincs is már ki látná, ha elönt, a fájdalom pedig én vagyok!
Bolond lettem?
Ki ha erre jár, már csak egy jött-ment, mint az évszakok.
Az isten lett a legközelebbi hozzátartozóm a pindur,
Bese kel mennem többé a költő falujába.
A szabókeresztre feszítették akár egy linket ma is élő rokonom,
De ha az éhes elme vadászni indul, nem válunk köddé,
Kiolvas tán minket majd a fabulákba.
Ímhol már pedig,
Javában csont sovány a csend.
Mikor talán felkarol a jövendő, kinek ott leszek minden szavában
A hazám ő lesz az, aki megment.
Oroszi/ 2022/12/26.
Ézsaiás.
Majd ha földanyám rendet rak a fejekbe,
A szívekben megszűnik a harag, kierőszakolja a békét.
Ugar kötényében takargatva nektek őssejtem,
Őt sejtem, ha elfáradok, s visszabújtat aludni, vala, majd a végén.
Ne keressetek arcot nevetve hozzám,
Nekem kit ihletve folyton temetve öl az ég.
De ha egyszer az eke megtöri a csendet,
Tán ez a rege, visszaköszön még.
Ímhol leszek én, az Ézsaiás, akár a nagyok,
Mikor elvonulnak a frontok.
Megértitek e vajon, ha itt vagytok még Magyarok,
Vagy maradok szélfútta komédiás, akkor is majd amit mondok.
Oroszi/ 2022/12/19.
Lelket leheltem beléd.
Amikor a bolond eszem már-már, istent játszott velem,
S tisztán látszott az-az ábránd is, mit kergetett.
Kézen fogott akkor,
Sétára hívott e lelkiismeret.
Beszéltem volna anyámhoz még,
Ahogy odapislant arcára kisdeden a kövérke alkony.
Hogy vegyen engem ölébe akkor is,
Ha odaérek majd, a túlsó parton.
Nekem más nem jutott csak a szavak,
Velük nem vagyok csupa mezetlen vacak egészen.
S ha egyszer hazamegyek, nem lesz a szívemben harag,
Mikor ágyat vetsz nekem a sötétben.
Mi nem leszünk ennél valódibbak már!
De elsuhant az-az idő is, mint egy félénk madár vala az ágról.
Nincs más dolgom itt e világgal,
Csak hogy lelket leheljek beléd, ha itthon járok Orosziba valahányszor.
Oroszi/ 2022/12/12.
Elfogy az időm.
Elfogy, az időm s nem tudom már megvárni,
Még a világ felébred!
Én nem álmodom tovább, hiába lestem az eget eleget tele szívvel,
Sőt-sőt, még imádkoztam is érted.
És amikor mégis jöttél, e vacak testemet inakkal csontomra kötöttél,
Az istent az óta keresem!
Hogy eloldjon, de csak sejteti magát folyton,
Itt- ott, mint a csalóka szerelem.
Pedig úgy érzem, ott vagy valahol az azúrba,
Ahogy lassan e béklyóból szabadulva kivérzem,
E lét, csak egy állomás!
A tét, hogy hiszel-e a hívó szónak, ha érted jő a Sztüx folyóról a csónak,
Ott valóság leszel, s nem látomás.
És milyen jól teszi,
Tán bolond eszemet egy kicsit megfékezi, ha megtalál.
Azt a telhetetlen dög agyamat,
Útközben kielégíti a halál.
Oroszi/ 2022/12/05.
Te csillagszemű.
Amikor az idő elindult velem onnét,
Szerencsét próbálni,
És az órám ketyegni kezdett itt bent könnyeden.
De talán máshová szántak engem,
Mint ahová jöhettem.
E kigyúrt világban anyám, egy naiv kislányvolt,
Én meg elhittem mindent odafenn.
De altatónak jó volt, ha sírt a tűz is,
És orvosság lettél te, és a teáskanál csend.
Mindig lejelentkezek nála,
Kinek palotája talpig márvány.
Aztán otthon is, megjelenek,
A falu felet néha, mint eső után a szivárvány.
Lassan kezd összeállni a kép, ahogy derengek magammal szembe,
Megannyiszor fürkészve téged, mint a nagy elmék.
Valahol biztos, hogy láttalak!
Te csillagszemű, ahogy a sor velem araszol, én is itt vártalak.
Oroszi/ 2022/11/26.