TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2021. szeptember 5. 13:39

Eljöttem hozzád.


 

Eljöttem hozzád, az erdőbe,

Hogy találkozzam veled.

Csak emlegetlek, ahogy a többiek hívnak,

De nem tudom a neved.

 

Hátha elém pottyansz, mert itt az ősz,

Ha pont, sárguló levél vagy és megcsíptek a fagyok.

S ha kívánhatok egy utolsót,

Hisz én is szeptemberi vagyok.

 

Csak azt tudom, hogy te maradtál egyedül,

Megtapadva lelkemben, mint petesejt a méhfalon.

Pedig elmentem szerencsét próbálni a csillagokba utánad,

Mert egy szörnyeteg a hely, ahol én lakom.

 

 

E zseniális agyam próbált közben összerakni,

Alkotni rólad a nagy dominusról egy képet.

Mit koponyámba e világnak kreáltál, hogy jobb legyen,

De még ez az IQ sem lel a kvantumokban sehol, a részecskék úgy eldugtak téged.

 

 

Valahol megértelek, hogy félsz hús vér testnek lenni,

És nem is akarsz úgy, mint mi, tán élni se.

De ez az élet lett a nyavalyám nekem is látod?  Amin, lidérc érzés az endorfin

S te tudod biztos, hogy e fájdalom a fétise.

 

Gic, 2021 / 09 / 04,

TURIKARI68•  2021. szeptember 2. 20:20

Reinkarnáció.


 

Te, vagy aki vagy, az egyetlen az igaz s örök,

Kit nem tartanak fogva a rögök,

Csak te értesz meg s vagy itt belül.

Ha eljő az alkonyi órám, ó nézz rám!

Ha e madár mely bennem dalol, hazarepül.

 

Mert annyi minden belefér, tán én is a magos égbe,

Mint szerelem, halál, s bűnhődés, az ó és újszövetsége.

Mert gyóntatómnak itt van hát e bűnbánat,

Ki faggat már minduntalan,

Ott jön elém, ím, a kvantumokban.

 

Hisz ismertük már egymást anno,

S most ismét vár a nano fotonokba száguldani újra.

Részecskéim lefekszenek a tejúton,

Tán arra jár az irgalom,

Honnét ismét valahová össze leszek gyúrva.

 

S ti nem is gondolnátok, hogy valósak az intelmek,

Ha felnéztek a csillagokba,

Mikor eljő az este, hogy ott leszünk mi mind, kik felkelnek.

Mert ott járnak az istenek,

S újra szárnyat festenek kismadár lelkemnek.

 

Gic. 2021/09/02

TURIKARI68•  2021. augusztus 29. 13:38

Ez a hely.


 

Ha ezek a kövek beszélni tudnának,

Melyeket az eke nagy hegykén kiforgat.

Ha egykor volt is oly értelem a koponyában ki értette,

Akkor még tán mosolygott, most üresen úgy tűnik, inkább csak vicsorgat.

 

Akkor sem maradtam volna örökké, ha tehetném,

Mert elromlott e hely.

Hol bár cimbora, s jó barát a pap,

De lelkipásztornak inkább korhely.

 

Döglégy lett a jó szándék,

Füledbe duruzsol, majd beköp odafent, s petét rak a lelkedbe.

S te nem gondolkodsz, csak vágysz,

Egyre inkább csak a testedre.

 

És pedig nekem ó hogy hiányzott belőle!

Egy tiszta érzés, egy őszinte gondolat.

Mi mögött nincsen hátsó szándék,

Nem szül sötét dolgokat.

 

Csak van, s értem! Pedig nem kértem,

Akár a gravitációt, hogy két lábon tartson meg e kavics,

De a világ mára már azt hiszi.

Bárkiből lehet itt isten,

S mikor ránéz az idő majd, ő nem lesz csak egy  graffiti.

Gic 2021/08/29.

TURIKARI68•  2021. augusztus 28. 20:57

itt kísért még élek.


 

Nem tudom elengedni e fájdalmat,

Itt kísért még élek.

Hogy nem szeret majd ez az ostoba világ,

Ha odaadom önmagam, én ettől annyira félek.

 

Pedig tán engem várt a líra apraja s nagyja a margók szélét lesve,

Ki krónikása a nagy dominusnak, s nem csak ígéret.

Ki eljő biztosan akár az este, visszajárva a rerumból, mint miraculum,

Az olvasók fülébe suttogva akár egy kísértett.

 

Én attól félek, hogy a lactea via utcáin,

A többi között hasztal égek, s ez az érzés szed ízekre.

S eltűnök végleg,

Úgysem jutok el az emberi szívekbe.

 

Így feladva,

S csak úgy lebomlok a végén.

S mi pihenni vágyik a maradék,

Még valami azt sem hagyja majd békén.

 

Oroszi 2021/08/28.

 

TURIKARI68•  2021. augusztus 23. 14:17

Ma éjjel.


 

Ma éjjel újra gyermek voltam s ahogy,

Szájam sarkából a nyál, mosolyogva kicsorgott.

Rajta éhesen megcsillant a reggeli lux,

Hiába te mélyen aludsz, de a valóság már ott vicsorgott.

 

Pedig idegpályáim tiltakoznak,

De felkapcsolták közbe a horizonton a villanyt.

S hirtelen nőttem, mint az árnyék,

Ahogy félrecsúszott e sötét firhang.

 

Bár csak lettem volna,

Akkor éppen napsugár.

Ki pirongó felhőkön nagy merészen fürdök,

S nem, mint így ki e porhüvelyben csak inhalál, s az életemért küzdök.

 

Annyi mindent mondhatnék még,

Amihez nem kell szem, vagy tapinthatnék mihez fül.

Ki menekülni gödröt kap, ahova lebomlani fekszem,

S utána szárnyakat, melyhez nem kell már test sem.

 

Ma éjjel újra gyermek voltam anyám szervezete,

Langyos tejjel adott mérget.

A redőny hangja egy éber vekker, mint műanyag csörgő,

S az ágyam szélén ücsörgő gravitáció letépi e szárnyakat is, ahogy szívom a nehéz fémet.

 

2021/08/23.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom