TURIKARI68 blogja

 

Istenem mintha nem is lennék igaz,

Hogy itt vagyok.

Egy fonálon ereszkedve le lóg elém a hold,

És himbálóznak a deres csillagok.

 

 

S ha rád nézek álmélkodva,

Csak odarajzolt levél vagyok, kit, megcsípnek a fagyok.

Te eljössz majd, mint az ősz lombot rázni,

Nézd! Hisz már csak vacak önmagam árnyéka vagyok.

 

 

Akár a gyertyaláng,

Kapkodok oda fel utánad levegőért a sötétbe.

Mikor jössz az első szülöttekért!

Hogy ringass el lágyan e mindenség ölébe.

 

 

Hisz utazók vagyunk s meg kell akkor érteni,

Hogy jő a halál egyszer.

S ha megjelenik a neuron,

Csődöt mond minden, mi összetart e sok katyvasz vegyszer.

 

Gic/ 2022/10/21

 

 

Eltemetem én a bánatom örökre,

El én, hogy többé ne lássa meg senki.

De ha köddé válok e rögökre borulva,

Sírva fogok hazamenni.

 

 

Még el nem ment, én nem is gondoltam,

Teremtőm merengőn a halálra.

Csak reád, és a sártóból, ha visszajön,

Édesapám magára.

 

 

Ha elaszom én is, e csend öltöztessen fel,

Ha fél befogni a számat.

Ahogy mellkasom telefolyik, földel,

Tán csak a szó lesz, ami onnan fölkel  

Suttog, mint az szél és a betű feltámad.

 

Oroszi/ 2022/10/08. A Somló alatt.

 

 

 

 

Pedig úgy ahogy én az istent szerettem,

Ismeretlenül is imádtam!

Mégsem hagyott e világban egy helyet sem imádkozni,

A búmat, s bánatomat belőle kiátkozni.

 

 

Így csak elképzelni tudlak magamnak, mint a lombok,

Mert, hogy én is egyszer szép lassan lebomlok,

S porszemeim a hosszúútra ragadnak.

S ha beesel egyszer, mint fény a horizonton.

Ide hol csak a hamuvár!

Misét mondunk Jöttödre hát, dicsértessék napsugár.

 

 

Jövet, s menet majd e világ tartja a markát,

És a gyógyulás sosem éri el a sebeket!

Egymást tiporva próbáljuk meg a csodát kapni.

Itt ragadsz, ha mondom, és rájössz,

Mennyi mindent kell az embernek megbocsátani.

 

 

 

 

 

Én nem bánom,

Ha nem mondanak nevet.

Csak guruljanak a betűk,

Csak legyen ki rajtam sír, legyen ki rajtam nevet.

 

Gic/ 2022/09/15.

 

 

 

 

 

E földet szólítottam itt anyának,

Én, a szerencsétlen ember, ki az ég alatt izzad.

Hol a bűnben is igazat adva magadnak,

S tanúnak, még az istenedet is idehívtat.

 

 

S mikor lelkedre kicsi lett a bőr,

Mert csak saját álmaidnak voltál valaki.

Te egy pennával mentél érte el a csatába,

De amúgy nem vagy bolond, csak egy hazafi.

 

 

Akkor azt mondta a kor bután, hogy nem is létezel!

A valóságtól rohadt messze vagy! De itt rítt velem 

Az, ami pedig zsigerből jött volna tanítani az a feled.

Nyomodba szegődve tán, ha mész, majd oly hirtelen el is tűnik veled.

 

 

Mi szükség van hát reád?

Ha se itt, se ott nem leled a hazád, csak kísértesz.

S ha szerencséd van,

Néha megidéznek majd egy könyvből akár a lidércet.

 

Gic/ 2022/09/11.

 

Van itt valami fájó kétely,

Mi belém ette magát.

Amit nem gyógyít meg csak az éter,

Sem az ásó sem a lapát.

 

 

Erre születni kellett

Ahogy az ember remélt, s elbírta e terhet.

Közben boldogtalan bút dédelgetve magába,

Mint az édesen megcsalt, meg nem élt szerelmet.

 

 

De egyszer csak kimondja nevem a makacs csend,

S a líra puhabársony kötésben a polcra tesz.

Akkor lesöpröm a port magamról,

És az életem csak egy rossz álom lesz.

 

Oroszi/ 2022/09/04.