TURIKARI68 blogja

 

Itt repdesel, mint a kanári,

Csak kapkodom a fejem utánad, én a semmire kellő.

Kalapom alatt fülembe duruzsolsz,

Akár a nyári szellő.

 

Elcsicserged, mire vágysz,

S bár engem már így csábított a nagy kék is odaát.

De most kellene az idő mégis, hogy tudjalak falni,

Csak még elmondom, szeretlek Hanni! S nem tovább.

 

Haza térni hozzád,

És nem is vágytam gyakran többre.

Megcsillanni tekinteted barázdáin, lopva a boldogságot lassan,

Mint langyos eső, a magot rejtő rögre.

 

S lesz, hogy nem lesz több ürügy, mivel maradhatnék,

Mert ledob, mint aszott lombot a családfám,

Pattansz- e értem mint rügy, ha elér a faktor végre!

Ha elhord a szél, s a múltból gyakran ír az idő, de nem integet utánad csak a falevél!

Lesz e postásom szíved akkor? Mely bánkódva mondja, ha felnéz az égre, hogy elmentél.

 

Gic, 2021/ 08/ 19/

Boldog szülinapot napsugaram!

 

 

 

Te azt hiszed, senkinek se hiányzol,

Pedig az én szemeimben utánad tükröződik a kék.

Életre kelnek az álmok,

Úsznak a bárányfelhők, szövődnek a mesék.

 

Mibe bele képzeletem magamnak alakod,

És a vágy odacipel folyton e fájdalom küszöbre,

Ott vagyok bénán, akár mint egy holt alak.

Hisz néha vagyunk egymásnak a költői vénán,

S olykor akkor szinte már kézzel is tapintottalak.

 

Mert nehéz lesz a csend, s közben nem szólni semmit

Mi nyomot hagyna szívbe és kőbe.

E fájdalom eszi rajtam nyersen a húst,

De a lelkem még nincs készre megfőve.

 

Oroszi/ 2021 / 08 / 08.

 

Itt zümmögsz a fejembe folyton

Te fura gondolat,

Mint tenyerét dörzsölő éhes döglégy kövéren.

Itt vagyok elveszve egyedül,

S e hang se terjed már úgy a sötétben.

 

Az élet lassan eliszkol, s ottfelejtett a játszótéren,

Mintha csak, még cukorkáért indult volna e hanyagság.

Mondta párszor, mindjárt jövök!

S közben lepereg egy örökké valóság.

 

S te durcás vagy, mert az ajtó hol kopogtattál,

Megint nem a mennybe vezetett.

Az ágy is kényelmetlen amúgy,

De a lázlapra már sajnos felvésték a nevedet.

 

Azért lelket öntve a hajléktalan szobrokba,

Főtereken kujtorogsz, s csókoltatod a meg nem élt világot.

Kalapot emelsz, ha inni adnak előtted a vázának,

S megköszönöd egy idézettel a vágott virágot.

 

Gic. 2021/ 08/ 15.

 

Csuhába öltözött templomos lovagrend,

Őrzik, odabent a nincset.

A kulcslyukon surran be guberálni a fény is,

Mely meg akarja érteni mégis odabent a giccset.

 

Beoson mise közben, keresni a rejtett értékeket, a létező összes nyelven,

Átsuhanva fényéveket hogy feloldozást nyerjen minden szentnek, titoknak, s zárnak.

Hát, ha kiderül az igazság s maga a bűnbánat lesz a felcser, leül a padokra akár a por,

De egyszer véget vet, mindennek így is, úgy is akkor, mint Jézus a Jeruzsálemi bazárnak.

 

A néhai pásztorbot és stóla,

Mind- mind vitrinbe díszelegve lóg.

Szent kehely halállal hirdeti az életet,

Pedig a szív szeretni akart! Csak az elme volt demagóg.

 

Esztergom. 2021/ 07/ 21/

 

Ez a világ az a hely, hol kikezdett a nyelvek éle,

Amely nélkülem tán semmiféle se hossza se vége mély árok.

Sorsom, akár egy kubikus talicska!

Csak tolom az űrben e terhet, s járok véle kavicsról kavicsra.

 

Így ragad el hát ez ár minduntalan?

Hol az adott szónak hangja nincs!

Hol a könny, ha cseppen, máris hontalan

S ha papírra veted nem nagy kincs.

 

Pedig szavam igaz,

S hogy lehetne belőle ige!

Ha fülelne az ember olykor,

Nem csak a madarak hordanák, hogy elszálljon velük a semmibe.

 

De itt van e siratófal, mi folyton éhes,

Mi mindent felfal e kérges tenyér, s ina.

Hova temethetem bánatom, nap, mint nap,

Hol kenyér az ima.

 

E zsoltár ád erőt s ébreszt reá mégis,

Hogy talán csak vendég vagyok e földön én is!

S hogy e vegyszer egyszer felbomlik úgy legyetek jók mindannyian ma,

Én utazok tovább akár a mester, mint Johann Sebastian Bach.

 

2021/ 07/ 25. Gic.