TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2024. január 14. 15:49

Az úton visszafelé.


 

 

Amikor az embert becsapja az agya,

Egy képet vetítve maga elé, akár a délibáb!

És hirtelen gyermek lesz ő is ez úton, visszafelé ha megy, haza gondol.

Milyen jó volt ott még élni hát,

S minden apró emlékért megbolondul.

 

 

És hol- hol sem, otthon billeg apám,

Anyám a sparhelt mellet lohol, pont fő az ebéd.

Az illata, mint a csahos kutya,

Már a kert végében futva szalad eléd.

 

 

Megszólít a néhai csend, mit az idő ellopott az életből

Kicsent! Úgy tűnt tán örökre eltévedt.

De Kikötött a tengerész fregattja! Kezet nyújtok, s ő is megadja

Most örökre itt marad, még majszoljuk az ebédet.

 

 

 

 

 

 

 

Csak révedünk egymásba most, és mindörökké e hazán,

Az űrből kompot lesünk mi, szegény kiátkozott bolondok.

De majd, szerelembe esünk a mennyországba

S akkor, ott leszünk mi igazán boldogok.

 

Oroszi/ 2024/01/13

 

 

TURIKARI68•  2024. január 3. 15:39

Az írások szerint.


 

Ott ült az ablakban,

Szívta magába a fényt akár egy muskátli.

De csak azok a magányos esték keresték,

Melyeket kezdett egyre jobban utálni.

 

 

A képzelet végiglódítja az udvaron,

A munkát kiadva hol a mihaszna léha szél serte tepertél.

De az alkony már beleégett a szövetekbe anyám

S te engem várva, már-már néha elfeledtél.

 

 

Pedig gondolok reád feszt!

Addig mindig, míg vissza nem adnak az anyagnak,

S én arra szállok, mint egy felhő kinek lóg a lába.

S te akkor elhiszel mindent az agyadnak,

Pedig e test, még imára sem jő majd elő, de neked hátha.

 

 

Minden úgy lesz, mint a mesébe,

Megtörtének az írások szerint azoknak.

Kiknek szívében a fájdalom tőre jár, vagy pőre golyó sebez

A mohó lélek csak fal, itt bent, pedig ólommérgezése van a lapoknak.

 

Lovászpatona / 2024/01/03.

TURIKARI68•  2023. december 19. 12:10

Ha ö felébred.


 

 

Egyszer majd az én álmom is felébred,

Ha elérem a talajt, a földkérget,

Ábrázata tán nem lesz kiköpött másom

De csak beteljesül, addig nyavalyog.

Aznap este kint, sötét öltönyös úr lesz a kozmosz

Nos, én, bross leszek keblén, ki a földre kacsint

Hol leadta az anyagot.

 

 

 

 

Hol istenem s anyám egy csöppnyi boldogságért legyek?

Mindhiába keresem! Elnyel a határ a hegyek a szürkeéj,

De ti szültétek e sorsom Ahabot, veszem hát a kalapot!

Hol az emberek szívében csak esőutáni pocsolya a szerelem!

Majd előttetek színt vallok én a komédiás

Szerves része a végtelennek ki a vegyülettől, ha kért se kapott egyebet.

Azon a felszínes életen hajózva süllyedek,

Váltam én mindenné

Ami fájt a világon már eleget.

 

 

 

 

 

 

Mégis többre tán nem is vágytam te hon hazám,

Hogy itthon te vesd meg az ágyam a hitben,

Tudván hogy még élek veled folyton bátran a vesztembe rohanok!

De ott lesz majd az isten egyfelől,

 S te anyám ki fogod, a kezem még elrohadok.

 

Oroszi / 2023/12/19.

 

TURIKARI68•  2023. december 12. 12:28

Miskin herceg.


 

Talán semmi baj nem is lett volna a hellyel a föld, jó puha homokos, sehol egy kavics, csak hogy ez a temető túl közel volt a forgalmas főúthoz.

Ő próbált volna elaludni, de valahogy nem sikerült, amivel tartozott a karma neki, mert az ember azt gondolná, hogy a megváltás egyik formája a nyugalom!  Még, szerencséjére hogy volt az a regény, amit nem sokkal a vele megelőző tragédia előtt kapott, amúgy se sok minden volt, amihez kötődött, de Dosztojevszkij a félkegyelmű című regénye, még Zircen szemet vetett rá a rehabilitációs részlegen.

Egy régi üvegszekrényben volt a könyvsarok, ami előtt csak úgy megálltak a betegek a nők megigazították a frizurájukat, a férfiak grimaszt vágva a belőle kiszivárgó különös hangoktól.

Valahogy odakeveredett a holmiijai közé mikor hazahozták meglapulva a spórtáska mélyén, mint valami szellem, aki előbb  kiszemelte, majd megszállta gazdáját. Mintha ki akart volna szabadulni a sorok közül néhány szereplő, így akart volna önálló életet élni, különös képen Miskin herceg,

Akinek a szerepébe teljesen beleélte magát, ha olvasott valahogy párhuzamot vont kettőjük sorsa között

Többek között ez a könyv is társa lett ama borovi fenyőnek mondott ladikba másfél méter mélyen. Nos, most  talán jó eséllyel találkozhattak is volna, eme remeg könyv írójával, aki beleírta magát a regénybe, mit Miskin herceg, de lehet, hogy végigvágott volna csontos ülepén a pipaszárral mivel, hogy a szereplő már foglalt személyiség jegyekkel rendelkezik!  De odalent  legalább békén hagyták a könyvjelzőt nem turkáltnak a holmija között! És a könyvben a szereplők nem játszzák tovább a történetet, ha ő nem olvassa őket! Ama könyvjelző úgy működik, mint egy Mezsgye! 

Ha éppen nem járt az agya, akkor bele- bele lapozott.

Amúgy is az volt a nagy félelme, hogy a fájdalom nem múlik csak úgy el! Ami annyi éven át kínozta, foglalkoztatta, csak úgy nem fogja békén hagyni őt, azért mert meghalt!

Senki nem mondta el, hogy nem így lesz, mint ahogy van,

Senki nem jött vissza, hogy ott sem kapni választ bla, bla...

Még hogy az igazság odaát van. Így különös hobbija akadt, ha éppen ment az ideg a lábába,

Pl. ébresztette a munkába járókat, idegesítette a kutyákat, akikről azt hitték a holdat ugatják megjelenve álmukba megnyomta a kapucsengőt, ha éppen elaludtak volna.

De szerette múlatni az időt a helyi italboltban is, ott amúgy is olyan eszement figurák gyülekeztek

Volt, aki szabadon járt kelt az otthonából, de akadt olyan is, aki komplett történeteket talált ki, csak hogy meglóghasson a kocsmáros néha pancsolt boráért, kért egy vadászt, vagy malájsikolyt, kinek mi,

Amitől aztán hazafelé futva rókázni is indult

De azért nem fedte a valóságot, hogy annyira észrevétlen lett volna, csak mert az élet megrendezett neki egy temetést, mint mindenki másnak.

Ugyan is, Löpen látta őt! 

Löpen teljesen az ital rabja volt, és minden garast leengedett a torkán.

Sokszor csak ült velem szembe, ha eléggé megütötte a maligán, beleszívott a cigarettájába és jó sokáig bent tartva az ember azt hitte olyankor, hogy már-már örökké tart a pillanat, de akkor orrlyukán   

Lassan kezdett kiszivárogni a füst, ő pedig elmosolyodott.

És mivel már szólni nem tudott, csak fővetést csinált, felcsapta a fejét, csak éppen vigyázban nem állt hozzá, mint ahogy a katonák tisztelegnek, ha tele van a kezük és éppen nem tudták a tányérsapkához kapni a kezüket.

De amúgy is tökmindegy senki nem hitte volna el, amit lát! Mindenki úgy gondolta elitta az eszét, innentől kezdve olyan cimborák lettünk, akik néha együtt rótták a köröket a faluba.

Szerettem volna, megérteni az a fajta hozzáállást a világhoz amit Löpen vallott                                                                                                    

De lehet amúgy, hogy nekem nem is a világgal volt bajom, hanem a körülöttem lévő emberekkel

Akikkel osztoznom kellett az élettéren.

És ezek után már nem olyan nagyon fura, hogy nem volt egy barátom se, mindig, csak ha úgy tetszik érdekszövetségeket kötöttem, ha te segítesz, majd én visszasegítem!

És ez azt gondolom nem az én hibám valahogy nem tudtam megbízni senkibe úgy, hogy azt mondhassam reá, tűzön-vízen át követem.

Amikor elkezdtem bizalommal fordulni valaki felé, mindig ostoba módon visszaéltek vele

Olyan emberek próbáltak befolyásolni, akik szinte sík hülyék voltak mindenhez.

Inkább meg se szólaltak egész nap, mert attól féltek nem tudják helyesen kiejteni a szavakat,

Vagy rosszul fejezik ki magukat, pl. kiolvasta, hogy muffin! Na, ezt már nem tudtam megállni szó nélkül, és mondtam neki, mert belém állt, hogy nevettem rajta, hogy ott van a kis feleséged lába között a te muffinod.

Az érzelmi intelligenciát, ha megemlítettem azt hitték káromkodok

Voltak „emberek” kikkel ez egész napos irányított szabadidős tevékenységem alatt, mit eltöltöttem,

Szinte örökkévalóságnak tűnt, mint ahogy anno a seregben hívták.

Itt csak az volt a kérdés, hogy kinek mi jelentette a lelki feltöltődést ki honnan, és hová próbál volna menekülni.

De az is bebizonyosodott, hogy aki dolgozni jár nem ér rá pénzt keresni! Az ember álmodozik, egy olyan életszínvonalról, aminek az elérése nem az egész napos gürizésből fakadóan valósul meg.

Ez a kor, mely tele van lézengő ténfergő „emberekkel” akik egésznap azt lesik kit hogyan és hol tudnak lehúzkodni, annyi újautó futkozik hogy a hasonszőrű humanoid, mint pl. én,

Azt várja mikor jelennek meg a levegőben is.

Én bezzeg nem jutottam egyről a kettőre! És az én golfom állásába is képes lett egy idő után tönkremenni igaz, lassan egyidős volt azzal a tengeri áramlattal, ami lassan leáll

Egyszóval acsarkodott velem.

Üveges fényszórói akár sokszor Löpené is lehettek volna hiába próbáltam neki is bizonyítani, hogy főúri vér folyik az ereimbe, ha nem is hát, mint Miskin herceg vérvonala ként,

Hanem inkább negyedik Károly! Mivel minden fiúnak a családba a Károly nevet adták, ki tudja talán tradíció vagy az isten tudja miért, de már az se aktuális, mert mind elfogytak előlem.

Erre ő! Az övében meg az egri bika vére csordogál, de tegnap pl. rossz kedve volt akkor meg szomorodni.

Nem unatkoztam, nem fujtott már a dohányfüst sem csak az töltött el szomorúsággal,

Hogy lassan itt a karácsony és én egy kicsit, nem minta egyébként máskor nem,

De most valahogy haza gondoltam, ahogy sorra gyulladtak ki a színes fényfüzérek.

Haj valamikor ilyen tájba húztam én, haza a szánkót nyakig vizesen usánka sapkám alól fagyott orromat szinte le lehetet volna törni, nem úgy, mint a kedvemet mikor hazaértem.

Először egy darabig leskelődve az ablakon befelé, néztem, ahogy anyám könyököl, a nekem újra melegítet vacsora felett.

És annyira tudtam, hogy az arcára kiült aggódás, ha meglát, átcsap valami féle fenyegetőzésbe.

De én, szerettem nézni, és néha viccelődve léptem be az ajtón,

Mit gőzöl édesanyám? Talán megfázott? Terítsen valamit a fejére, mert az értékes illóanyagok eltávoznak.

Hol a pokolba jártál? Már a kutya is rég hazajött!

Ezt a kujtorgást remélem, mihamarabb kinövöd és megjön az az eszed, mert ez nem lehet életcél!

 

 

/

Nem is ez lett volna az életcélom, de mint később bebizonyozott,

Az ember élje ki magát, legyen gyerek, amikor az! Ne viselkedjen úgy egész életében

Mint valami eszement.

Én valami többre vágytam, annyira éreztem az univerzum jelenlétét a kicsi kis fejecskémbe,

Hogy egy idő után, szinte földönkívülinek éreztem magam.

Mert ami itt folyt szeretet címszó alatt, az egyfajta parasztvakítás volt.

Annyira vártam volna valamiféle elismerést csak egy kicsit megfürödni abba a sikerbe, amiért úgy éreztettem volna magam, hogy hűha!

De így is sokszor, amikor írtam, s kipattantak a kis történetek a fejemből teljesen megszakadt a külvilág.

Elfelejtettem a sok mocskot körülöttem, és ezekért a gondolatokért, amit az univerzumból sugároztak felém jöttem rá, hogy ez valamiféle fizetség.

Regényt írni teljesen más volt, mint egy vers! Mert mikor verset írtam, akkor pont regényről álmodtam, ott talán nem voltak magam felé olyan nagy elvárások kötetlenül jöhettek volna a kötőszavak. Nem lett volna nagy baj, ha többször megjelenik az és szócska, és egyszóval nem kellett volna komponálni, mint egy zeneszerzőnek.

Jól körbejárható az a tág határ ameddig az elméd ellát, ellehet tévedni, és az se baj, ha nem találsz vissza, mint Odüsszeusz. Ezek a tévelygések visznek, engem arra az oltárra ahol a véremet adhatom a magyar irodalomnak.  

Ennyivel tartozik a teremtő, és én meg őneki hogy olyasmi látszata legyen a dolognak,

Mintha ő is szerves része lenne ismét ennek a világnak.

Így lettem hát utazó eme két világ között! És ilyen formán annyi halált láttam már,

Hogy az lett volna a fura, ha élővel is találkozok közben.

Amúgy is az volt a rögeszmém, ami be is igazolódott, hogy hiába áll be nálam az exitus

Én majd nem fogok tudni elaludni. A fájdalom nem szűnik meg.

És jó-jó volt a szerencsétlennek egy temetése, még ha akármilyen is, de nem jár ki neki a pihenés!

Másnap talán igazolatlant írnak neki a munkahelyén, ha nem jelenik meg!

Na! Ezért futkosott Löpennel is megszállva őt, mint egy kísértet, mert egyre inkább valószínűnek tűnt,

Hogy a halálba issza magát és együtt bandáznak abba a nem létező világba is.

Amivel nem nagyon szeretnek foglalkozni, mert, hogy élni kell! A halál pedig soha nem lesz az élet része. Minden heppi!  De amikor eljő, csak lesünk rá méltatlankodva, mint bolond a mennyországra.

De addig meg akarnak élni mindent is! Megfogni mindet, ami tapintható! Mert az a valódi.

A mennyországot amúgy is a munkásosztálynak találták ki a gazdagok, csak itt fogják be a szájukat, s legyenek jámborok.

Ott elnyerik méltó jutalmukat és az úr, a pokolba is úr marad!

De én valahogy tudatni fogom, ha megtalálom a paradicsomot, noha a most a csak a gyökerét tudom kitapintani,

És menteni fogom az ember irháját pedig valahol sejtem, hogy nem menthető!

De biztos jó oka van az univerzuminak hogy így játszik velem és a verem, mibe visszajárhatok,

Egy katasztrofális öröklakás, amire azt hitték a Gici önkormányzatnál, hogy kényelembe helyeznek.
De messze még a valódiság, ahogy az évek szállnak, a ruhám is ódivatú lesz, és persze egy mosás is ráférne, mert a mennyezet rászakadt.

 

Folyt köv…

 

 

 

 

 

TURIKARI68•  2023. december 2. 18:23

Advent.

 

 

Kint csatangolok a sötétbe

Megtörve egészen,

De csupa tömjénen és mirhán

Töményen érzem az illatod.

Mikor elolvadnak arcom pírján

Mint hópelyhek a csuda csillagok.

 

 

Teljesen megettél! És szívünkben mézeskalács e Betlehem,

Valahogy csak a miénk vagy, lettél,

Édes drága koldus gyermekem,

Toprongy életünknek te leszel a valóság,

Mert az ige félve embernek öltözött.

Egyre közeledsz, mint örökmécses

Lobbansz lelkünkbe égve,

E roppant lomok között.

 

 

 

 

 

Valami varázslatot rejt e hely!

Hol az ember béres, és hej! A pénz lett az úr a minden,

De itt bennem tested vacsorazsúr, véred kehely,

Örökkön hordozva hamvunkat.

Annyi idő után, bután ma sem ért meg a kor!

Pedig az nap a pap, úgy hitt benne, hogy megidéz neki a misebor,

Mikor viaszkönnyeimmel a gyertyák elsírják magukat.

 

Gic/ 2023/12/02.