TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2024. január 27. 18:22

Régi emlék.


 

 

Lassan minden a múlté lesz, történjen bár mi,

Az idén végre beláttam.

Elrohant, itt csalt lépre a sors, idejött vélem semmivé válni

De talán akkor még azt se bántam.

 

 

Mert szembejött velem egy régi emlék,

Feltűrt ingujjal egykori önmagam,

E csoda kertben legényesen járkált még a fák alatt.

Mit az idő még tőle nem lopott el,

Hol először láttalak.

 

 

Nem volt benned irántam semmi érdemes, így utánam se maradt DNS,

Bennem is tán csak a kétely mi tovaűz,

És e hely, hol imám a szerelem józan bolond.

De most már néha nagyobb bennem az utálat,

S mit a tűz odahevített kihűlt! Ama tégely immár csak kolonc.

 

 

Mégis mit ér a férfi élete,

Ha egy nő nem lakja be a szívét.

Lehet benne egy pillanat boldog ma,

Vagy holnap a végzete, ha nem érzi az izét.

Oroszi/ 2024/ 01/ 27.

TURIKARI68•  2024. január 27. 17:56

Hova rejtselek.


 

Hova rejtselek hol a szavak, nem rejtelek

S leszel velük csak egyedül te magad.

Hova bujtassam el e világ elől,

Hol megsimogatja valaki kicsi szívem, ha sírva fakad.

 

 

Mert az-az otthon az égbolton egy illúzió app,

Hova hazamenni csak úgy keserűen nem lehet.

Te mégis szöknél, és ez a boldogság engedi is,

 Nap, mint nap agyaggalamb lelkedet.

 

 

Gyakran megemlítelek imámba,

És bár úgy tűnik tán a világnak hiába én így, már csak neked szavalok.

Magamba beszéltetsz, mint a bolondot s mire mind ezt beláttam,

De én csak egyet mondok! S talán e hitben talál rám az isten

Miután itt bejártam a boldogságos poklot,

Majd megnézem a dicsőséget, hova mennybe visznek az angyalok.

 

 

 

 

 

 

 

 

De ott leszek az anyagba egy rész! Mit tanítani, alig ha lehet,

Majd ha a révész trógon visz vagy lesz az ember alatt oda taliga,

Tán akkor hisz el a számító emberek maradéka mást nem tehet,

Hova porba utánam tanítót-újat rajzol a szél.

És elveszek mégis, honnan apámnak, s anyámnak is lába kélt.

 

Oroszi/ 2024/ 01/ 26.

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. január 14. 16:09

Visszabúvok.


 

Talán beszélhetek a világhoz őszintén,

Mert én vagyok, s voltam az aki!

Az örökkévaló krónikása, ha szóltam,

Egy csillagporból összekreált atyafi.

 

 

Csak egy napot adj, csak egy eget!

Mialatt a boldogságból, virágszirmot szedek,

S mikor, már ha nem fáj semmi!

Annak a napnak a végén kalapot emelek

S engedj engem uram akkor hazamenni.

 

 

Nem fogok többet kérni,

Csak hogy, áldj meg azon a ponton.

Mikor elhiszem én is, mégis érdemes voltam élni

S visszabúvok a paplan alá, valahol a horizonton.

 

 

Gic/2024/ 01/ 14.

 

TURIKARI68•  2024. január 14. 15:49

Az úton visszafelé.


 

 

Amikor az embert becsapja az agya,

Egy képet vetítve maga elé, akár a délibáb!

És hirtelen gyermek lesz ő is ez úton, visszafelé ha megy, haza gondol.

Milyen jó volt ott még élni hát,

S minden apró emlékért megbolondul.

 

 

És hol- hol sem, otthon billeg apám,

Anyám a sparhelt mellet lohol, pont fő az ebéd.

Az illata, mint a csahos kutya,

Már a kert végében futva szalad eléd.

 

 

Megszólít a néhai csend, mit az idő ellopott az életből

Kicsent! Úgy tűnt tán örökre eltévedt.

De Kikötött a tengerész fregattja! Kezet nyújtok, s ő is megadja

Most örökre itt marad, még majszoljuk az ebédet.

 

 

 

 

 

 

 

Csak révedünk egymásba most, és mindörökké e hazán,

Az űrből kompot lesünk mi, szegény kiátkozott bolondok.

De majd, szerelembe esünk a mennyországba

S akkor, ott leszünk mi igazán boldogok.

 

Oroszi/ 2024/01/13

 

 

TURIKARI68•  2024. január 3. 15:39

Az írások szerint.


 

Ott ült az ablakban,

Szívta magába a fényt akár egy muskátli.

De csak azok a magányos esték keresték,

Melyeket kezdett egyre jobban utálni.

 

 

A képzelet végiglódítja az udvaron,

A munkát kiadva hol a mihaszna léha szél serte tepertél.

De az alkony már beleégett a szövetekbe anyám

S te engem várva, már-már néha elfeledtél.

 

 

Pedig gondolok reád feszt!

Addig mindig, míg vissza nem adnak az anyagnak,

S én arra szállok, mint egy felhő kinek lóg a lába.

S te akkor elhiszel mindent az agyadnak,

Pedig e test, még imára sem jő majd elő, de neked hátha.

 

 

Minden úgy lesz, mint a mesébe,

Megtörtének az írások szerint azoknak.

Kiknek szívében a fájdalom tőre jár, vagy pőre golyó sebez

A mohó lélek csak fal, itt bent, pedig ólommérgezése van a lapoknak.

 

Lovászpatona / 2024/01/03.