Otthon jártam.

 

Amikor otthon jártam legutóbb,

Lehullott a lomb, s nagy volt az avar.

Még emlékeztek rám a bokrok is,

De közben valahogy, felnőttem hamar.

 

A Szabó kereszt megölel nem ereszt, várt tárt karokkal,

Előtte az álmaim ugyan akkorák maradtak, mint voltak.

És ott a temető, hol most is,

Frászt hozzák rám a holtak.

 

A fogyó hold beesett arccal éthordóval, utánam kujtorog az égen,

Ott csüng rajta min én régen, az esthajnal, karon ülőn maga gyermeteg.

A szomjas föld szavaimból inna már,

S várta, mikor jövök haza, én a fergeteg.

 

Mint egy 3D mesekönyv, a fele boldogság, a fele könny,

Ahogy a sors fordítja e lapot.

Én is ott köszönök majd el,

S emelek kalapot.

 

Oroszi/2021/ 11/ 06.