TURIKARI68 blogja
SzemélyesHiányoztál.
Még ott voltál erőd tejében,
Mikor kimondottan hiányozni kezdtél.
Emlékszem kontyba hordtad a hajad,
Melyet gyakran kibontott a szél.
A buszforduló a túlsó faluvégen,
Hova csípősgúnarakon keresztül vezetett az út.
A padokról boszorkányok szólongattak,
Már megint várod az anyut?
A templom tornyában akkor,
Két harang lakott.
Kik jó pénzért haza is kiabáltak,
Minden szerencsétlent, s vakot.
Minden bokornak lába kelt,
Ahogy sompolyogtak az alkonyba.
S ez az emlék még oly eleven ég, mint ahogy a hold, s a csillagok gyúlnak,
Kiülni minden este a balkonra.
Odaszerzett maga mellé hiába leslek,
Ez a tündöklő égi alom.
De azért még néha kereslek, s várom,
Mikor ereszt szélnek, Devecserből a malom.
Gic/ 2021/11/11.
Otthon jártam.
Amikor otthon jártam legutóbb,
Lehullott a lomb, s nagy volt az avar.
Még emlékeztek rám a bokrok is,
De közben valahogy, felnőttem hamar.
A Szabó kereszt megölel nem ereszt, várt tárt karokkal,
Előtte az álmaim ugyan akkorák maradtak, mint voltak.
És ott a temető, hol most is,
Frászt hozzák rám a holtak.
A fogyó hold beesett arccal éthordóval, utánam kujtorog az égen,
Ott csüng rajta min én régen, az esthajnal, karon ülőn maga gyermeteg.
A szomjas föld szavaimból inna már,
S várta, mikor jövök haza, én a fergeteg.
Mint egy 3D mesekönyv, a fele boldogság, a fele könny,
Ahogy a sors fordítja e lapot.
Én is ott köszönök majd el,
S emelek kalapot.
Oroszi/2021/ 11/ 06.
Mikor visszajöttem.
November elsején a gyertyacsonknál,
Mikor mindenki siratta, átkozta a talajt.
Te otthon voltál délelőtt, s a szél,
Oromba hozta ki, ahogy sütöd a karajt.
Megállíthatatlan volt az idő fékevesztett rohanása,
De a testem mindhiába nyúlt volna hozzád te gyöngyszem.
Így is elfogytam mellőled, s hiába vettelek magamhoz,
Már emlékben is lassan megöregszem.
Tán nagy port kavar, hogy éltem,
De senkim sem maradt rajtad kívül, ki velem, s értem volt kedvesem.
De ma mégis égek, s itt vagyok, ha mécsesed gyúlna az égnek,
Szemeidbe csillogva nedvesen.
Gic/ 2021/11/01
A mamánál.
Állott ott a levegő, akár a szmog, nem mozog,
S mi tárt karokkal egymásnak estünk
Hisz volt itt már spanyolnátha is, mégis mind-mind egyszer bénák leszünk.
De addig a sok emlék mind felcser!
Ezért százszázalékos még fejünkben a vincseszter.
Nem mozdul a szobából az idő!
Ő mégis, mintha egy vonattal robogna tova,
Ahova szaladnak az évszakok odakint.
A telihold egy távoli mozdony fénye,
S ahogy elsuhannak a csillagok varrás közben,
Nekik néha odaint.
Nyár közepén didereg,
Rám néz, vacog, s megkérdezi, merre jár anyád, hogy begyújtson,
Mert odakint biztos fagy.
Mondtam mama itt a nyár! Zöldellnek a levelek
Majd nevetett, kis unokám te beteg vagy!
Aztán a reklámok között visszafoglaltuk Erdélyt is,
Mikor ő még iskolapadot koptatott.
Hol osztálytársa lett Romulusz és Rémusz,
Kiket az anyafarkas szoptatott.
Született 1928, 03, 08.
Gondoltátok?
Gondoltok e néha rám?
Mint két idegen gyermek.
Mint Gergő, vagy Erik!
Kiknek apjuk is más volt,
Ha vágyatok álomba szenderedik.
Gondoltátok volna?
Mikor mentek a DVD-n,
A mocsáros hot Wheel s-ek.
Én ott toporogtam az ajtóban,
Azt hittem, ti mindent elhisztek.
Gondoltátok volna?
Mikor építettem,
A kertben a lest.
Anyátok verte belém a szögeket,
S adta a legnagyobb fülest.
Próbálok búcsút mondani,
Úgy hogy nem vagytok itt.
Valós értelemben,
De csalfán most is becsapott e hit.
Búcsúznom kell,
S elhinni végre semmi sem volt igaz!
De ha belépek e házba,
Soha sem lesz vigasz.
Pedig az otthonom!
Kiket tudom én csaltam ide.
De ti már itt éltek bennem örökké,
Még el nem tűnök a semmibe.
2020/ 02/ 01. 12: 25