TURIKARI68 blogja

November elsején a gyertyacsonknál,

Mikor mindenki siratta, átkozta a talajt.

Te otthon voltál délelőtt, s a szél,

Oromba hozta ki, ahogy sütöd a karajt.

Megállíthatatlan volt az idő fékevesztett rohanása,

De a testem mindhiába nyúlt volna hozzád te gyöngyszem.

Így is elfogytam mellőled, s hiába vettelek magamhoz,

Már emlékben is lassan megöregszem.

Tán nagy port kavar, hogy éltem,

De senkim sem maradt rajtad kívül, ki velem, s értem volt kedvesem.

De ma mégis égek, s itt vagyok, ha mécsesed gyúlna az égnek,

 Szemeidbe csillogva nedvesen.

Gic/ 2021/11/01

Állott ott a levegő, akár a szmog, nem mozog,

S mi tárt karokkal egymásnak estünk

Hisz volt itt már spanyolnátha is, mégis mind-mind egyszer bénák leszünk.

De addig a sok emlék mind felcser!

Ezért százszázalékos még fejünkben a vincseszter.

Nem mozdul a szobából az idő!

Ő mégis, mintha egy vonattal robogna tova,

Ahova szaladnak az évszakok odakint.

A telihold egy távoli mozdony fénye,

S ahogy elsuhannak a csillagok varrás közben,

Nekik néha odaint.

Nyár közepén didereg,

Rám néz, vacog, s megkérdezi, merre jár anyád, hogy begyújtson,

Mert odakint biztos fagy.

Mondtam mama itt a nyár! Zöldellnek a levelek

Majd nevetett, kis unokám te beteg vagy!

Aztán a reklámok között visszafoglaltuk Erdélyt is,

Mikor ő még iskolapadot koptatott.

Hol osztálytársa lett Romulusz és Rémusz,

Kiket az anyafarkas szoptatott.

Született 1928, 03, 08.

Gondoltok e néha rám?

Mint két idegen gyermek.

Mint Gergő, vagy Erik!

Kiknek apjuk is más volt,

Ha vágyatok álomba szenderedik.

Gondoltátok volna?

Mikor mentek a DVD-n,

A mocsáros hot Wheel s-ek.

Én ott toporogtam az ajtóban,

Azt hittem, ti mindent elhisztek.

Gondoltátok volna?

Mikor építettem,

A kertben a lest.

Anyátok verte belém a szögeket,

S adta a legnagyobb fülest.

Próbálok búcsút mondani,

Úgy hogy nem vagytok itt.

Valós értelemben,

De csalfán most is becsapott e hit.

Búcsúznom kell,

S elhinni végre semmi sem volt igaz!

De ha belépek e házba,

Soha sem lesz vigasz.

Pedig az otthonom!

Kiket tudom én csaltam ide.

De ti már itt éltek bennem örökké,

Még el nem tűnök a semmibe.

2020/ 02/ 01. 12: 25

Játszott az élet, ki már ki vénhetdt,

Szerelmesen sokszor e bolondal

ő meg betűket rajzolt egy papírra,

Golyóstollakkal.

Reávetítve magát a valóságra,

Mely csak az ő fejében létezik.

Mint a fény hajnalonta feldereng az idegen tekintetekben, 

De az érzések hamar szétszedik.  

Mindig igaza van,

De győzködni kell róla magát egy darabig.

Ha a fájdalomról van szó,

Elmegy a falakig.

Mert életet ígértek neki az álmok,

Életet magányosat.

Mi elszokott fogyni normális esetben,

De ő születést választotta a  keserveset halálosat.

Mindíg légy őszinte ne add fel.

De ha rájönnek milyen vagy nagyot sérülsz

Hagytam kis kapukat magam után, de lassan elfogynak.

Nem szeretném pokora vinni a lelkem.

Úgy hogy ha lenne oly kedves a teremtőm,

Levenné a terhet a vállamról azt megköszönném neki.