TURIKARI68 blogja

 

Van itt valami fájó kétely,

Mi belém ette magát.

Amit nem gyógyít meg csak az éter,

Sem az ásó sem a lapát.

 

 

Erre születni kellett

Ahogy az ember remélt, s elbírta e terhet.

Közben boldogtalan bút dédelgetve magába,

Mint az édesen megcsalt, meg nem élt szerelmet.

 

 

De egyszer csak kimondja nevem a makacs csend,

S a líra puhabársony kötésben a polcra tesz.

Akkor lesöpröm a port magamról,

És az életem csak egy rossz álom lesz.

 

Oroszi/ 2022/09/04.

 

 

Nos, tegyük tisztába a dolgot,

Hogy egy se gazdag ember, aki boldog.

S te vagy a nagy, aki mindezt szépen méri,

Ki melyikért sóhajt, imádkozik, vagy éppen kéri.

 

Íme, itt rejteget vacak testem,

S te, ki bennem, ha csak azt a bút láttad,

Mert a sors boldogságot keresve se talált.

De azért megélte általam az életet csendre vágyva,

És egyre másra gyakran a halált.

 

Vágytál, amikor én, dobogva zúgsz le, s fel ereimben,

Nézted amint őt keresem.

S elakadt a lélegzeted neked is mikor megláttam,

Mert már azt hittük névtelen hős marad a szerelem.

 

És hát, nem e zsivaj, a csönd lesz végül krónikásom,

Mikor neveden szólítalak istenem,ó jaj!

Ahogy te hazaröppensz az ihletemmel,

Alattam kinyílik majd a talaj.

 

Orosz/ 2022/07/17.

 

 

 

Én csak téged vártalak egyedül,

 Nem győztem fáradtig a horizontot lesni.

Ahogy lehullok a porba száradni,

Ha leáldozik a napom, mint az árnyék ott előtted elesni.

 

 

Lassan folytunk mi ki egymás markából, én és anyám,

Mint az időtlen idő tenyeréből a homok.

S talán már csak az olvasónak lehetek valakije,

Az a mindennapi kenyér, de a világba nem hagyok nyomot.

 

 

Én téged kerestelek! Akkor, s ott, ahogy a szél még körbe is járt velem,

Mert már lefekvéshez ásít utánam az út.

Egy feketelyukként hat reám a tömegvonzás,

S mindenki odamegy, ahova jut.

 

 

Vár a karmikus kozmosz,

Aki létre hozott, ő a te istened!

Hol már csak egyféle igazság létezik,

S ha e mérleg nyelve akarsz lenni,

Esküdtnek ott lesz majd a lelkiismeret.

 

 

Gic/ 2022/07/03.  

 

 

Mint egy árnyék hintáztam a kertbe,

Akár a hazajárólélek a minap.

Mint a szökős kutya kerestelek,

Kinek örülnek, ha megkerül, de mégis kikap.

 

 

Ott bujkáltam a nappalok mögött,

Én a lökött, mint az álmokkal teli éjszaka.

Csak hogy mesét mondj, mi aztán kitart örökké,

Tán addig járok még haza.

 

 

A föld melyből alkottál élni,

Hát az is a te tested!

Honnan aztán kerekedtem, s tűntem el, mint a délibáb,

Pedig bennem nem egyszer a boldogságot kerested.

 

 

Velem üzentél a világnak, s e lángnak égni kell!

Mondták, mikor megtaláltak maguknak s én hittem a szavaknak.

Tán olyan leszek, mint valami égi jel,

Itt rohadva el, de téged szeretve lélekben szabadnak.

 

 

Oroszi/ 2022/06/25.

 

Ott lesett a kertsarkában támaszkodott a délután,

Mint kocsis a bakon! Mi közbe közre fogta nagy öllel az este.

A csillagok féltékenyen ragyogtak,

Ahogy retinám a Göncöllel vakon, az istent kereste.

 

Micsoda keverék vagyok én? Ki csak odavetít téged,

Egy anyagtalan anyag, úgy, mint föld és lélek!

Még alig léptem le a tejútról betéve az utcaajtót,

S már is hazatérek.

 

Mert csak te vagy nekem!

Te hagytál nyomot bennem így látatlan.

Szárnyakat ígértél, mint a lárvának melyek az út végén kinőnek,

S onnét röppenek hozzád vissza az időnek, lábatlan.

 

S majd úgy lesz, ahogy egykoron ifjú voltam,

Mikor apám, s anyám-átkaroltam, most te se menekülsz!

Ellocsogok mindent, amit a madarak daloltak,

Ha egyszer megkerülsz.

 

Oroszi/ 2022/06/04.