Antonio Vivaldi négy évszak.

TURIKARI68•  2021. július 4. 13:27  •  olvasva: 40

Első felyezet.

 

Csak egy gondolat vagyok,

De lehetnék ige, mely megtestesült, egy szó!

Hegedű, mely, mint a szél néha sírva fakad,

Egy műhely, hol ha nem játszotok velem, csak egy szolmizáció.

 

E világ egy tiszta lap,

Egy lágyan szédelgő golyó, s imigyen bármi lehet azon.

Hol nem járt előtte még hang, siklott ecset,

Vagy zúgott fel vadon.

 

Így állnak sorba a művészek lassan,

Még nem jössz tán, te, vagy én.

Élükön a mester frakkban,

Egy felhő tetején.

 

Az alkotás előtti csend, pennával, s pálcával a kezekben

Széttárt karokkal.

Mögötte vele zuhanni kész festőkkel, költőkkel, zenészekkel,

S mi jól jöhet még mind azokkal.

 

 

 

 

 

Így jöttek el ők, s tűnhettek angyalnak,

Elmében szárnyalva oly magasnak,

Suhanva körbe, mint megannyi üstökös a földet.

Megtöltve a gödröket vízzel,

S befestve, megénekelve hegy völgyet.

 

Aztán földre szállott,

S ott talpa alatt avar roppant.

Utána amerre ment, nem volt többé csend,

A természet szíve, az örök körforgás szíve dobbant.

 

Egy hegedű rítt valahol, az ágak hegyén,

A bokorba búsan fuvola furulya síp sikongott.

Nincs, ki utánozza a hangunkat mester!

De ő már értette akkor, mit a sok magányos hangjegy mondott.

 

Így nyomult hát e menet, ami nem volt hamis minden mehet, s hangot adott!

A festő festett, a költő fordított, amit lehet, de aztán gyorsan menni kell!

Mert gyerek cipőben jár az idő,

S hamar felnő, lába kel.

 

 

A TAVASZ.

Folyók szaladtak alá,

A hegyek jégsapkái alól, helyüket keresték.

A rengeteg, rettegett erdők, virágok dugták elő fejüket,

Melyeknek bogarak méhek keresték szomjazva kelyhüket.

 

 

A száraz avar,

Hamar selymes rét lett.

Hol felnőni öröm,

De csak játszva önfeledt.

 

S ahogy idelent kujtorog a napsugár

Zengi, csipog sok torok, felette már sokszor felhő zokogott.

Fácán, s fogoly robban a tojásból,

Kiknek nyomokba máris anyjuk kocogott.

 

Volt, aki küzdött s nem szépen,

Boldogságban, vagy éppen vérben fürdött, ahogy kereste párját.

Van, aki lopta, vagy csak úgy szerezte sajátnak,

De olyan is, ki egy életre választott magának mátkát.

 

Gombamód szaporodott e világ,

S ez élet, mely bizony törékeny s drága.

Nem midig volt szép,

Néha csupa veszély s dráma.

 

De mily tökéletes világ, melyet csak a művészet kreálva magának, s él itt,

Egy darabig, de aztán megy, s újra szendereg.

Hol még nem jelenik meg a kapzsiság,

A magukat istennek hitt emberek.

 

A nyár.

Madmazell?

Szólt a tavasz, s kézen fogta a nyarat.

Ki nem is gondolta volna, amit ő vet,

Majd más lesz az, aki arat.

 

Egy húron pendültek,

Kéz a kézben sétálva.

Minden zsendül, ahogy az idő cseperedve serdül,

S párra talál, ami még árva.

 

Egy kottába zárt DNS,

Melynek talán nincs is párja.

Műhelye az univerzum,

Mibe se varázslat, se mágia.

 

De idelent erdőkön dús lombkalap,

A réteken könnyed lenge kabát.

S ha idetévedne egy- egy hamis hang,

Bizony könnyen el is veszve érezhetné magát.

 

Ágak bérce melyeket,

A beérő termés földre húzott a magasból.

Hova nem is kellet, tudom is én mászni érte,

Mert nyakat nyújtva elérte mindenki ajakból.

 

 

 

S mind ez az ég alatt zajlott,

Véget nem érő piknikek partik.

Szerelem, csalódás, tombol

Mert a szívek ajtaja sokszor nyitva maradt sarkig.

 

Az ősz!

 

És ezt a világot is be lehetett csapni!

Vagy tán maga a nagy DÓ alkotta így hitten.

És kilépve valahonnét a RErumból,

Megjelent a mester, maga az Isten.

 

MIraculum ahonnét minden előfolyna?

A hangjegyek, a zenészek, a család eme nagyok!

Mintha, a FAmilias planetárium, egy ösvény volna,

És a LActea vián, idejöttek az angyalok…..

 

 

 Oh Madmazell,

 

A múltkor éppen erre láttalak.

Virágot szedtél,

S hűsöltél a fák alatt.

 

Nézd a tavaszt,

Sehol nincs már!

Itt az én éléskamrám,

Gyümölcseim csókja, édes tele nektár.

 

Tán vissza se jő!

Ha itt is volt.

Tűnhet úgy, ha sokat várod,

Magadra hagyva elrabolt.

 

Jó uram szavad ízes zamatos!

Szólt a nyár.

Most hogy mondod a tavasz,

Jó ideje elment már.

 

Segíts nekem jó uram?

A tökösek a fiókák, közöttük sok még a vak!

Még van dolog, had legyenek ők is boldogok,

Még alig érett a makk!

 

Nézd, hogy híznak a pókok is,

Potrohuk tele tojással.

Ne légy oly mohó,

S intézz el mindent egy tollvonással.

 

Így sétált a nyár az ősszel.

Szép időben emelt fővel.

Lengén, pőrén, s e szerelem kéjben a ragadós illatokba maradt,

A még langyos csipke éjben a csillagok alatt.

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TURIKARI682021. július 4. 14:09

Köszönöm

Mikijozsa2021. július 4. 14:05

nagyon tetszett, gratulálok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom