TURIKARI68 blogja

        A másik oldal.

1/

Elhatároztam én egyszer

Megkeresem az istent akár a túloldalon.

Hogy ne lehessen többé titok,

Él-e vagy hal-e ha majd oda ajtót nyitok.

2/

Átlépni minden határt,

Mit nem szabad szinte.

Honnét nem oly egyszerű az út

Vissza a molekuláris szintre.

3/

Minden szóbeszédnek s mesének

A végére kell járni.

Létezik-e vajon?

S fog-e ott engem valaki várni?

4/

Most jó alkalom van reá

Hisz épp hatalmas dühöt érzek.

Nem válogatok az eszközökben

És szellemi síkra lépek.

5/

Fura az egész

Mert álmaimban már, csalogattak bizonyos dolgok.

Tán ha engedek a csábításnak

Többé nem maradnak sötétfoltok.

6/

Egy alkalommal, mint érett gyümölcs

Úgy mosolygott reám a hold.

Kinek gazdája csak

A sötétoldal volt.

7/

A szoba akkor éjjel minta

Párában úszott volna.

S rajta egyre közelebb

Egy-egy evezőcsapás közeleg.

8/

Lassan elcseppen alólam ez a világ

Melyet bűnök átka mos.

Egy dereglye közeledik felém,

Honnét pallót dobnak ágyamhoz.

9/

Bohócot csinált úgy is

Az élet itt belőlem mára.

S ennek a fuvarnak sem

Lehet nagyobb az ára.

10/

Hisz kémeltük egymást már régóta

S valahol midig is vágytam e mélykéktóra.

Így talán kiegészítsük egymást!

A létező legyen irgalmas, s tartson elém lámpást.

11/

A dereglye is teremtmény

Élőszövet veszi körül.

Bátor legyen ám

Aki arra fölül.

12/

De ha álmodom az egészet,

Akkor jöhet egy kószasugallat.

Reánk lehelt a mindesség,

Mert sehol nincs egy fuvallat.

13/

Egy kolostor parkjában ébresztett

A pillanatnyi álom.

Rettegve attól,

Hogy itt is valósággá kell válnom.

14/

Csak egy csuhás vigyázott mindenre

Mint nyájra a jó pásztor.

Biztos nem volt szükség reá

Sehol se máshol.

15/

Mintha már

Láttam volna valahol.

Faluban, vagy városon

Ahogy az egyháznak kalapol.

16/

Kapucniában néhány levél

Oldalán fujtóra kötve, fehér fontkötél.

Csendben metszette a rózsákat, s mintha nem is lenne másutt!

De a szeme sarkából mindenre vigyázott.

17

E kolostorban csupa ajtó,

S boltív takar mindent.

Az ember nem tudja soha

Hol van odakint vagy idebent.

18/

Sehol egy ablak,

De lépésenként van hirtelen kanyar.

Az ajtó, talán angol tölgy

Melyet nem csaphat be a huzat olyan hamar.

19/

Az egész kolostor,

Egy nagy dombra épült.

Még alatt a város pusztult,

Ő egyre csak szépült.

20

Tán háború lehetett,

Mert kőkövön nem maradt.

Van helye a sírnak, hol asszonyok sírnak

Merre tekintetem elhaladt.

21/

Lám e világ sem tökéletes te csuhás!

Én jöttem megkeresni, kiket a halál sápaszt!

És istent, ha létezik,

Aki mindenkit feltámaszt.

22/

A nagy álmodót,

Ki átkot, s áldást osztogat.

Adjon gyógyírt a ragályra

Mely lelkeket fosztogat!

23/

Mert mi lesz abból a világból

Melyet a költőajka sem dicsér.

Ha mindent könny áztat

És sírás kísér.

24/

Kinek nem lehet szíve szószólója

S fájdalmak ébresztik minden reggel.

Nem mosolyognak reá őszintén,

Csak a gonoszsága kel el.

25/

Jöttem a válaszokért,

S értük meghalni is akár!

Hisz üres az életem

S ott hol élek, senkise vár!

26/

S nem tágítok semmiképp

Még akkor sem, sőt!

Mért van az,

Hogy csak én keresem őt?

27/

Megráncolta homlokát a szerzetes,

S az alaksorra mutatott.

Hol szemem lázasan,

Bejáratot kutatott.

28/

Egy kovácsoltvasajtóra bukkantam,

Mit elrejtettek a rózsák.

Bennük bent van a tövis is

És ép úgy a jóság.

29/

Az ajtó megett kápolna,

Melyet mintha már a túlvilág is ápolna.

Járkáltam odabent föl s alá

Mire megleltem egy lépcsőt mely bevisz a földalá.

30

Két oldalt fáklya

Akkorák, mint egy-egy máglya.

A kő meg csupa moha és nyirok

Amin szinte menni alig birok.

31/

De elindultam,

S most, muszáj menni.

Ugyanis én már

Az embernek nem tudok hinni.

32/

Csak a fejem ne szegjem

Annyit kérek.

Akkor amennyivel le,

Annyival talán vissza fel is érek.

33/

Ráncba kéne szednem a gondolataim,

Mint vizsga előtt a diáknak.

Hogy ne szenvedjem el súlyát,

Semmilyen hiánynak.

34/

Időm lesz reá

Még lemászhatok.

S közben talán peregnek  

Majd az évszázadok.

35/

S mikor már úgy tűnt nekem

Mint ha napok óta mennék,

Anélkül hogy magamhoz

Ételt s italt vennék.

36/

Mintha pirkadna

A folyosó alsó végében.

Aj de nehéz ezt felfogni

Emberi léptékben.

37/

Egy keresztút haladt ott,

Úgy talán, mint jézusnak.

S most nékem is,

Mint magányos cédrusnak.

38/

Odalent a folyosó,

Té alakban halad.                                       (2005/03/30 /2025)

S amin én jövök -------------------------------------------------------- 

Lassan a homályba marad.

39/

De nagy sokára

Leértem hát az aljára ez egyszer.

S csaknem úgy,

Mint a láncról elszabadult veder.

40

Jobbra fordultam ott lent

A magam eszitül.

Kezembe papsipkafabot

Nyakamba helyes kis retikül.

41/

De miféle játék

S tréfa ez!

Túlvilági hangok helyett,

Fülembe kúszik egy ismerős nesz.

42/

Egy kapu termett előttem,

Mestere jó kovács volt, mintha sose vásna.

A fentinek talán testvére,

A világnak meg tökéletes mása.

43/

Négy darab volt ez ajtóból odalent

Abból három sarkig nyitva.

Az utolsó zár alatt

Talán reám lesz majd bízva.

44/

Az első ajtón benézve, ugyan az a lét

Hol talán már nincsen semmi tét.

Csak fordítva

Nyikordul a kapupánt, mint ami még soha nem volt mozdítva.

45/

Egy erdőbe nyílott

Mint egy szép virág.

Madár dalolt valahol, talán az égig szállhatott

Embert nem látok sehol csak állatot.

46/

Ismerős élőlények,

Kik már elhullottak régen.

Most előttem legelnek s vadásznak

Egességgel épen,

47/

Drága kutyáim játszanak egymással

Kergetődzve futnak körbe.

S mikor engem megláttak

Jöttek is hozzám, ölbe.

48/

Közöttük van szutyi a puli

Ki tisztességgel megőszült.

Mikor meglátta a postás

Szinte megőrült.

49/

Nyáron gyakran megnyírták,

Olyankor körbeállták a pesti diákok.

Nem mozdult napokig

Utálta a világot.

50/

Se, látott se hallott vénségére

Hiába csalogatták a kajával.

Saját gazdasszonya ütötte agyon

Egy szemetes lapáttal.

51/

Aztán a két Néró a németjuhászok

Kik nem kaptak enni csak néhol.

De megoldották ők

Ludat loptak a szomszédból.

52/

S a csutafarkú pásztorkutya

Jaj a szívem hogy kalapált!

Mikor a Kisbogdányi cigánytól

Megvette a nagyapám.

53/

Meg a Blanka kutya aki, tacskó

Húgom nagy kedvence volt.

Megetetett kristálycukorral

Aztán babakocsiba tolt.

54/

Aztán itt van kántor

Kivel játszottam én de hányszor.

Na meg szutyerák, s a morzsi

Nagyon szerettek szomszédolni.

55/

Az is lett a vesztük

Pedig már a nyarat terveztük.

S lett is volna reá alkalom

Ha agyon nem üti őket az a barom.

56/

Na meg Macikuciró!

Ki tán egy hónapja távozott.

Otthagytad a gazdit

Te átkozott!

57/

S vannak még egypáran,

Kiknek a nevét, ha említeném, fájna!

Szívem pudvás anyagjába

Biztos odút vájna.

58/

Csak hull a könnyem,

Mint tavasszal a hírtelen jött záporeső.

Nincs köztetek utolsó!

Mindőtök első!

59/

Bocsássatok meg nékem!

Gyermeki hirtelenségemért, s amúgy mindenért.

Amit tudatlanul elkövettem

Örülök, hogy itt vagyok, hogy eljöhettem.

60/

Láttam sok szép mindent

Az evolúció egész tárából.

Közöttük sok olyant is,

Melyet csak most engedtek ki a bárkából.

61/

Jó látni ezt az

Egyetértést s nyugalmat.

Elköszöntem mindenkitől

S visszaindultam nyugatnak.

                                                                                  / 2005-04-12 / 09/34 

62/

Közeledve a bejárathoz,

Kevesebbet néztem előre, mint hátra.

Áldom azt a lényt

Ki e világot lelkemről mintázta.

63/

Nem akarom elveszíteni ezt az érzést

Szívem oly tisztalett s elégedett.

Megbocsátva léptem tovább

Minden bűnt elégetett                                                                                   

64/

A másik ajtón belesve,

Szemem a napot kereste.

Mert hiányzott, s amúgy minden más

De saját falumba csöppentem ez nem lehet vitás.

65/

Anyám pudingot főz,

S én az asztalhoz ültem.

Amúgy is sokadik tálkával,

De én még valamiért felküldtem.

66/

Itthon volt egy otthonkába

S még tartott az egyéves gyász minden tekintetben.

Hagyja már a fenébe!

Utána legyintettem.

67/

Aztán fényképeket nézegettünk

Hogy az emlékek tehessék a dolgukat.

Odakünt kései ősz lehölt

De a fák makacsul tartották a lomjukat.

68/

Még a könnyünk is hullott

Szaporán az ám!

De nyikordul a konyhaajtó,

S rajta belépett a nagyapám.

69/

Úgy ahogy meghalt

Hajtott derékkal.

Jöttem enni, szólt anyámhoz

Tán jut még egy fazékkal!

70/

Azt hittem

Leesek a székről.

Ugyan olyan volt

Ahogy emlékeztem reá régről.

71/

Piros orra csöpögött,

Egy fogával szélesen vigyorgott.

Leült a lócára,

Ami úgyszintén nyikorgott.

72/

De a lóca sem volt odabent!

S mégis? Átrendeződött a konyha úgy, mint volt hajdan.

Még mindig álmodok?

Vagy tényleg baj van!

73/

Megvolt a feltámadás!

S én elveszek majd, mint tarlószéléről a hitványkéve!

Lehet, hogy sehol nem vagyok

Lajstromba véve!

74/

Eredj fiam, szólt anyám csendesen

Az ablakon kilesve.

Hol késik apád

Már itt a késő este.

75/

Nyirkos pára dermedt az arcomra

A jégkrémes autó is egyre misztikusabban trillázott a ködbe.

Csak sejteni lehetett

Hogy valahol ott van még a közben.

76/

A kandeláberok, mint kerubok, és szeráfok

Ácsingóztak az út két oldalán.

Éber mind

Közülük álmos egy se volt talán.

77/

Én szinte a lelkemig áztam

Kitartóan szitált valami.

De a kocsma felől,

Már véltem őt hallani.

78/

Szinte hihetetlen!

A hang fülemet sokkolta.

Megvolt a föltámadás,

S első útja a kocsmába vezetett volna?

79/

Csak ő volt odabent

S a kockakövön lábát emelgette.

Mért nem adtunk a lábára cipőt

Tőlem azt követelte.

80

Chárlikám!

Mikor annyi volt a cipő!

Hogy menjek hazáig

Ha ilyen cudar az idő!

81/

Elkezdtem fűzni a sajátomat,

Hogy nekiadom,

De hirtelen eltűnt,

S az égbolt volt a plafon.

82/

Szélsebesen szaladtam akkor haza

De a ház már fényesebb volt, mint a holdudvara.

Ott volt apám, s az összes rokon, mulattak, nevettek!

Jó hogy jöttél fiam! Ma téged temetnek.                           2005-04-15

83/

Néztem körbe hamar

Hogy anyám ezt hagyja!

De nem láttam sehol,

Tán nem kíváncsi reám halva.

84/

Az a híres világ

Mi az élőknek tiltott.

De a harmadik ajtó,

Nekem a sírból nyílott.

85/

S ez ajtón belépve,

Mentem anyaszült mezítelen.

Eltűnt rólam a ruha

Csak egy zokniba oly hirtelen.

86/

Egy csuklyásalak jött utánam

Fején fényes lámpa, mint a bányászoknak.

Jaj abból a sugarából nincs kiútja

Csak az ábrándoknak.

87/

Folyton azt kérdezte

Minek a zokni rám.

Ha nincsen hozzá

Se, nadrág se kardigán.

88/

Beszélt hozzám oly furcsán

S akképpen.

Mintha a tudatalattimban szólított volna

Vegyem le a zoknit szépen.

89/

Hosszú unszolás után

Levettem, s vártam.

Mire oda néztem,

Már foltokban rohadt a lábam.

90/

E pillanattól fogva

Egy napfényes helyen találtam magam.

Hol a szellemek szóltak hozzám

S megértették szavam.

91/

Az a hely egy hegyen van

Fent a várba.

Épp hogy csak

Nem csöppentem csatába.

92/

Én bolond

Megint csak magamra gondolok.

De egy éles kard fúródott a hasamba

Mire megfordulok.

93/

Pedig már

Páncél is volt rajtam akkor.

De megtalálta a rést

Valami lator.

94/

Alig bírtam

Kapkodni a fejem.

Számtalan síkon

Volt életem s helyem.

95/

Voltam nemesember

Ki dorbézolt naphosszat.

Nem tett soha semmi jót

Csak rosszat.

96/

Csuhás! Ki megette, megitta

A kenyere javát.

Mondta meséjét feszt

S a népnyomorán hizlalta magát.

97/

Aztán művészember, zeneszerző

Ki parkokban csípte fülön az ihletet a szépet.

Este meg kerti bálokon igazgatta

Hölgyek segge alá a széket.

98/

Csak hánykolódtam a végtelen időben

Sehol nem találva nyugovást.

S hogy volt-e igazság valahol

Én nem szereztem róla tudomást.

99/

Még nem egyszer

E pergőképek között.

Ugyan arra a helyre, csak más időbe

E végtelen kiköpött.

100/

Mintha vár lett volna

Vagy mégis templom?

Annyi biztos régen épült,

S már csak rom.

101/

Valami azt súgta itt belül

Rakjak tüzet udvarán.

Hol lehetett valaha

Egy mélykút is talán.

102/

S mikor e máglya

Már jól égett.

Láttam akkor két ifjút

Kik csak így nyerhettek utat, s békességet.

103/

Egy fiút,

S egy lány.

Kik e falak foglyai

Voltak talán.

104/

Még magam sem

Tudom hogy, hogy.

De e tűz visszaadott

A régépült pompából egy darabot.

105/

Megláttam

A két gyermeket.

Szinte egyszerre

Ahogy alájuk nőtt az emelet.

106/

A folyosó két vége le volt szakadva

Fehér ajtók a szélén, honnét tán a szobák is nyílottak.

Odaszálltak hozzám megköszönni

S aztán köddé váltak.

107/

A falakon egyensúlyozva

Egy grádicsra bukkantam, minek szélét korlát fedé.

Amint arra reá léptem

Elindult velem lefelé.

108/

A lépcső alján

Hatalmas terem.

Min látszott rejtve volt

Mert az ember csak úgy, ott nem terem.

109/

E terem közepén, nagy sziklaasztal

Mellette egy alak valakit magasztal s úgy véltem kísértet.

De rájöttem csak hamar

Ő jézus ki misézett.

110/

Egy kupát kínálgat az ég felé

Benne talán jófajta bor.

Melynek lelke van

S az emberbe tovább pezseg, örökké forr.

111/

Ott állván

Ismerte minden gondolatom.

Felesleges lett volna

Kérnem, s úgy megszólalnom.

112/

A nála, lévő kupában

Az ő, s az én vérem volt.

Mi azt jelenti élek

Nem vagyok holt.

113/

Majd így szólt:

„Elküldtelek én téged, mint bárányt a farkasok közé”

Én vagyok a te szolgád, s te az enyém

Mindenünk az övé!

114/

Akkor s ott megértettem

Hogy mért ilyen a sorsom.

Szolgálnom kell, s csendben tűrni

Tennem a dolgom.

115/

Hogy étel, s ital legyek

Népemnek, szép szavam ajándék.

Megyek uram, ha kérsz

Ha lesz még ki hisz, szívem, ha fent olyant talál még.

116/

Megnyílott a föld akkor

S a kehely a mindenség forrásává változott.

Haj pusztulni kell ott

Legyen szent vagy átkozott.                  2005-04-17

                                                               --------------

117/

De az utolsó vasajtó,

Ott volt rejtekén.

Szökött a víz rajta,

Amit meg is sejtek én.

118/

Nyikordul sarkából,

Mint ami még nem volt nyitva.

A széles boltozat

A vizet meg csak itta.

119/

Még kifértem rajta

Úgy, mint egy úszórönk.

Tudtam hogy vár egy világ

Még odafönt.

120/

Mikor a járathoz értem,

Csak annyi lépcsőt hagyott a víz, amire leléptem.

Szalasztott, sürgetett!

Aztán vitt magával min egy löveget.

121/

Kivetett magából,

Mert nincs ott helyem.

Tán többre megy még

Ez az átkozott világ velem.

122

S a fenti világ,

Hova a dereglye vitt.

Olyan volt még,

Nem változott semmit.

123/

Nekem kell változtatnom,

Mert meg öl fertőm.

E világ nem volt más,

Mint saját belsőm.

124/

Melyben én vagyok a koldus,

S én a pap.

Ki utolsó az elsők között,

S örökéletet kap.

125/

Én a háború,

S én a béke.

Melynek csak az isten a tudója

Bennem mikor lehet vége.

126/

Mert olyan a hitem,

Mint a nagy szerelem!

Vannak benne mélypontok,

De ennyi jóságnak a halál ne vethet véget csak úgy hirtelen.

Turi Károly / 2005-04-18

Egy időkapszulában utazik lelkem,

Száguldunk  mint a fotonok.

Retinám ablak e világra, s érzem,

Amint nézem, hogy teszik a dolgukat ionok és protonok.

A vágyaim szinte könyörögnek,

Mint már gyehennán tisztuló szeretők.

De itt tart még a gravitáció, s ahogy szédelgek, a föld árnyékos oldalán 

A falvak olyanok mint a csendes temetők.

A közvilágítás mind ,mind apró mécsesek,

Fentről oly mesés minden mint álmomba.

De néha megébredek, ha megfogod kezem,

S e valóság le-leránt a vákuumba.

Lassan célt érek,

Vége lesz e rohanásnak egyszer.

Ahogy mint a fáradt vándor kopogtatok nálad,

S vegykonyhádon visszakerül a polcra a testemet alkotó rengeteg vegyszer.

M7 autópályán hajnalba

Mér régóta.

Már régóta kujtorog bennem,

Jó néhány gondolat.

Van egy, aki éltet,

Egy, aki ebből fosztogat.

Befogadják e majd a csendes temetők,

Dalos ajkam?

A bűnöm csak annyi hogy vagyok,

De amúgy, semmi sem múlik rajtam.

Elalszom tán, mint a jó gyermek lámpaoltás után,

Az őszi avar betakar, s pihenek, mint mindenki más.

S megébredek majd,

Ha előkeríti isten, s fellármáz az a vén trombitás.

Végig járatja az isten e nemzettel utánam majd,

Bizony még jó néhányszor a stációkat.

Mire kidob neki sors,

Egy ilyen genetikai kódot, vagy mutációkat.

Turi Károly / 2013/ 04/ 12/ 10:40. Vanyola baromfitelep.

  Hajnali gondolatok Orosziban

Édes álmaim

vagy rémei között.

Kukorékolt valahol egy kakas,

s a sötétség fényes ruhába öltözött.

Eltűnnek az árnyak

csak magamnak maradok elől.

Megkísért az Isten magánya

mely rejteget a világ megbocsájtása elől.

Még hogy öröktől fogva létezni? S megcsalatva

minden perccel! S ellene imák tengerével hiába.

Bár sugallhattam volna Anyámnak, maradjon lány!

Inkább mint egy bolondot szabadítson e világra.

Bár így nem lesz nehéz nyomot hagynom

megosztva sok emberi szívet.

Én páncélja voltam e kórnak

talán nem is ember csak ihlet.

2012.07.19  8:00

Turi Károly

Költészet.

Tudom az én hibám,

Hogy többet látok s érzek.

Mint a róka mely bele szimatol az illatokba, 

S mielőtt meglőnének màr előtte vérzek. 

Pedig az álmokban hinni szoktak,

De csak a sajátomban derengtem ostobán.   

Melyben lyukas szívvel születtem,

S az élet folyton rossz foltot varrt reám mostohán.

Pedig lett volna anyaga bőven,

Amiből annyiszor kértem.

Hogy megjelentem érte sokszor,

Mint egy hologram időben és térben.

Csak vibrálok itt s ott, kit most,

Az idétlen pillanatok sose befejeznek be mint  mondatot a szóval amit keresek.

Voltál Flóra, Léda, s Maar, kik belém is martak hamar,  hiába szeretek.