TURIKARI68 blogja

 

 

Egy tökéletes napra virradtam,

Mikor ideült szívembe az irdatlan szeretet.

Álmainak adva életet tán testet,

S a keresett betűk már kint játszanak az árokparton

De jó látni benneteket gyerekek!

 

 

 

E porba hempereg velük bennem még,

Úgy sejtem tán a csillagos ég, minden ősöm-őssejtem,

Hol ez írót, ha egyszer keresnék.

Apám, anyám, mind-mind gyermeteg

A nevük ide beleégett, Nimród, és a merész nemzedék.

 

 

 

S mit adott Ezer év! Eljátszatva velem újra sorsomat!

Minden lehetőséget, ami fájna, ahogy vajúdik velünk, maga a vemhes idő.

A meddőséget, amit adott e tájra,

Agyam, e jelenből a múltba bontogat,

Ahogy e földből a kereszterdő kinő.

 

 

 

 

 

 

E csönd, ha lát! A teremtéshez köll a láz,

A megszállott szerelem, mert bennem él az eredet

E világot nem csak összecsapnám.

S ha most szót fogadtok gyerekek,

Újból fia leszek édösapám.

 

Gic/ 2024/ 07/ 18.

 

 

Kezeid között születtem kint, te csillagos egem

Mint horgolt szárnyú meg nem értett angyalod,

Hozzád szólok, mert anyám nem hallgatott meg többé engem.

Az ember csak úgy nem válhat köddé,

Hogy ásítson utána egyet a sötét verem.

 

Mert valahogy mindig útba esel,

Habár te vagy az első akkor is, ha a boldogságot nem keresem.

Vagy csak úgy megesel az emberrel, mert itt rejt a belső,

A tudat alatt, akár mint az első szerelem.

 

Hozzád imádkozom nem lelve helyem,

S búsan lóg a fejem,

Mint egy beérett kalásznak a határba.

De ahogy megkívánt engem a kasza éle,

Te előttem teremtél félve, mint a fészkéből kipottyant madárka.

 

Valami nagydolgot kívánna tőled az agy pont,

Hogy e csoda csak is a fellegekből jöhet

Aztán ha éppen elfogy az ima, az eső spontán megered.

Mint amikor már feladtam teljesen, de a kedvesem igent mond

Pedig nem írtam több levelet.

 

 

 

Talán lehetetlen a küldetés nekem ki téved!

S e születés csak hologram tükörképe a vak vágynak.

De létezésem titkát őrzi majd a kivénhedt univerzum

Egyszer leáll a fúzió s te lejössz, a cuccról elfogy a vegyszer

S ha hazajutsz vége lesz a varázsnak.

 

 

Gic / 2024/07/ 16.

 

 

 

 

 

Le kellene mennem, magához a pőre óceánhoz,

Megmarkolni ott a homokot.

Tán megkérdezi mi szél hozott engem,

Én, meg tőle, a sok hullám hogy mit csobogott.

 

Mi titkot rejt bárhol az idő szövettel

Mit az ember felejt, s tudnia nem szabad.

De ő csak jön, ölel, szeret,

Aztán sziklát markol, majd a kövekkel elszalad.

 

De nem a szél, a lehelet mit nem enged el a test e folyadékból,

Mielőtt az elme értelmet nyer e lélekbuborékon.

Ím, csapdámat folyvást megvetik,

S még ő csillagokat fest, a vízre kinevetik

Pedig ízre, pitvaromban ott dobog az univerzum.

 

Elképzelt valósában élek tán? Mi jut!

Teljesen én az álmokat kergető!

S fejemben bután fut egy intelligens program.

De amit érez e szív nekem csak az-az érdekes

Engem így hibásan alkotott meg a tervező,

És az hogy most ő hogy van…

 

 

 

De ha már itt vagyok a parton veled,

Ismersz, én pedig dúdolom a neved

Megvárom, még máma fürdeni jön a hold.

Majd csak előbúvik a terminus

Együtt sistergünk beléd akár a láva

Geotermikus akkord.

 

Gic/ 2024/ 07/ 14.

 

 

 

Hol avart forgat a rigó,

S az író teste élettelen.

Egy értetlen este,

Reakcióba lépett vele végtelen.

 

 

Nevetve ott alakot festettem,

S életet adtam a halálnak, ha megtalálnak 

Magának a suta időnek.

Viselje gondom nekem, s anyámnak

Még felettem a gizgazok kinőnek.

 

 

Odaadva mindent a betűknek,

A komolyaknak, az együgyűknek,

Itt nem lesz nyertes csata, de véget ér majd harcom.

Nem villog érte kard, folyik vér, s dobban pata

De itt volt neki kerek mosolyom s csontváz arcom.

 

 

Nem való, s valódi ez a világ az ám,

Nekem úgy hiszem.

Hiába csókolnálak babám,

Nem leli meg foltját veled kicsi szívem.

 

De e bolyba születtem én az ügyetlen, ez fájt

S ó talán valón, a túlparton van, az mesés táj amire vágyom!

Ahová eltűnt apám, akár s mint József Áron

Kikötött Kharón is, tán ott vár minden jó.
csak kanyarog egy üres lapon tinta erem, mint a mississippi,

Amibe ott volt az ígéret s egy kevés Ohio.

 

Gic/ 2024/ 07/ 13.

  

 

 

 

 

Mi ketten te meg én,

Lestük ezt a betépett létet.

Kerestük hol rontottam el

Akár egy délibáb, nekünk idébb- odább

Vetítve csak képet.

 

 

Azt gondolná benne az ember,

Hol ha egyszer majd úgy teszel,

S megleled a boldogságot, elmúlhat a bánat.

Nem leszel jó barátja a fájdalomnak,

De álmodozhatsz, hogy a szerelem sem butít, s áltat.

 

Mást rendelt a sors,

A korcs halál mely könnyen jön át, ha gödröt ásnak,

Nekem az se lett gyors, mint másnak a galád.

Kóborolt e testbe, s mit gazdája fénynek hitt,

Az sem volt hit, bizony csak sötét este, de ő, jól érezte magát.

 

 

 

 

 

 

 

De látod? Ott vannak a tanúhegyek!

E törmelék porból támadtam fel,

Hogy csupasz lelkemre köpönyeget vegyek anyám.

S bár, amikor majd itt hagyom e rabságot,

Csak a líra hozhat számomra szabadságot

Ha ő ölel, már érzem, közel vagyok hozzád.

 

 

Oroszi/ 2024/ 07/09.