TURIKARI68 blogja

 

 

Odakünt a nyirkos kövön, harmaton,

Feszületnek támaszkodva, mint egy családfa

Eleven ága a fadarabnak.

Gondolatban ismét megszületek, s vagyok gyermek,

Imigyen felnövök,

Irigyen vár ez a kert! S talán még szívesen is jövök,

Mert, milyen jó a madaraknak!

Sohasem keseregnek még én, ha idejárok,

Csak inni adok az egereknek.

 

 

 

Szinte megszólít minden, ami múlik

Végül maga a csend, a tohonya lusta idő,

Aki most együtt lóg velem s vénül a végtelen.

Belestünk újból azon a kisablakon, ahogy, amint bent,

A kisasztalon teamécses égett!

S nekem a legnagyobb mumusom pont ez az idő volt, s lett,

Hogy egyszer elvesztelek téged.

 

 

 

 

 

Mennyire fáj most az alternatív elképzelt valóság!

Mitől az ember szabadulna, de nincs, hogy fizetni

Nem a test beteg, a lelket nyomja az adósság! Ó hazám!  Te temető!

Ha most csuklasz néha jó nagyot te nő hisz…

Nemsokára itt az ősz, s lassacskán tán megtudom milyen érzés lehullni a fáról.

Nem fogja meg a kezem többé senki,

Elengedett kujtorogni ő is,

S nem érdekli, jó anyám majd merre s hol vagyok.

 

 

Gic/ 2023/11/08.

 

 

Mezítlábas lelkem majd elárulja a jellem,

Nem de, én e gazdatestbe vágyom,

Hol főhet a fejem egy járom az agyam.

Ha jő az este itt hágy az ágyban,

Egy álmot keresve kövéret,

Meglógva, járva kinn a sűrű sötétet,

Egyedül én, és jó magam.

 

 

A szétszakadt alaki égbolton,

Hátha még akad valami polcon számomra!

De otthagylak, lelkem-szentem azt hiszem,

A többi között, mint pilácsot zálogba.

Megváltva e világot fizetek, mint jézus,

Visszahullva anyám méhén a jászolba.

 

 

Megszületve újra és újra,

Felmászni a feszületre,

Fényt hozva olajágat magaddal.

Imára hívni kik téged még sose vártak 

Hogy remény legyen a ravatal.

 

Zirc/  

 

 

 

Apám úgy hiányoztál mióta nem láttalak,

Attól a pillanattól fogva,

Hogy nem kaptam pofont többet.

Egy darabig járkáltak az emlékek fel, s alá,

Aztán inkább mentek, mint ahogyan jöttek.

 

 

Ráértél volna most is meghalni,

Mikor már az életem, mint a jég rendben zajlik.

Lassan mindenki élőhalott körülöttem,

S már anyám se fogja pártom, ő is e részre hajlik.

 

Lassan én is Vidrócki nyomába szegődök

Keresve a véget,

Az öreg tintás fia itt hagyja e valót.

Még e nyáj utanam nem béget

Ki alig élt még eleget,

A pokolban keres magának egy meleg takarót.

 

Zirc/ 2023/10/24 Erzsébet kórház,

 

 

 

Őszintén szólva,

Egy csomó dolog juthatott volna az eszembe,

Mitől pénz csörög a zsebbe, nem, de én a szavakkal fizetek

S nem érdekelt!

Volt közöttük vers öregnek s próza aprózva,

E szív volt a költőm,

Mi bölcsőm felett e hon énekelt.

 

 

Azért volt, aki magamért szeretett talán,

De többen voltak, azok, akik nem.

S a korba kikhez szóltam, hallgattak, lestek a vakok, engem süketen

Csak a porba kerestek hol a holtak vártak,

És a földanyám tárt karokkal azt hiszem.

 

 

S ha kifűti magát belőlem ez a szerelem érzése,

Az-az idő is csak a jövő kérdése a szélhámos,

Ki mint egy ripacs színész engem reklámoz, sertepertél.

Aztán a levél sem integet, amelyik bokor ismert lehet, kivágták,

Csak a fák, de az se nekem szól, de tán a nemzet mordul!

Miután a harangszó is visszafordul, amikor te magad is elmentél.

 

Oroszi/ 2023/10/11.

 

 Bederengi a teret utánad szavam, s az elme,

 Akár a holdbéli csónakos az árva,

Mert volt itt egyszer, aki e vízen járva a holttengeri utat.

E gyáva önmagam félelme mit átitat a vegyszer

Ha elhagyja a koponyát, csigaházát,

Nem e csapja be őt majd a tudat.

 

 

Ha jő a hajó a tejúton s a rabbi hiszünk e szónak

Ki az ki akar majd maradni, s ki száll be utolsónak!

Mely úton a haza is délibáb, mert talán csak még-még odább van a valóság.

de ragaszkodván hozzánk ez az anyag kézzel, lábbal,

Vissza belénk nyalva e láppal,

Mint egy érzéki csalódás.

 

 

 

Valamit fel kellene adni! Ami mocskos tagadni,

Azt hogy nem kell mindent kitapintani

Ha jő az emberfia valahonnan,

Ki az ki kapaszkodni képes a hit erejébe!

S bele ugrani vala onnan,

Illés szekerébe.

 

 

Oroszi/ 2023/10/09.