Advent.

TURIKARI68•  2023. december 2. 18:23  •  olvasva: 31

 

 

Kint csatangolok a sötétbe

Megtörve egészen,

De csupa tömjénen és mirhán

Töményen érzem az illatod.

Mikor elolvadnak arcom pírján

Mint hópelyhek a csuda csillagok.

 

 

Teljesen megettél! És szívünkben mézeskalács e Betlehem,

Valahogy csak a miénk vagy, lettél,

Édes drága koldus gyermekem,

Toprongy életünknek te leszel a valóság,

Mert az ige félve embernek öltözött.

Egyre közeledsz, mint örökmécses

Lobbansz lelkünkbe égve,

E roppant lomok között.

 

 

 

 

 

Valami varázslatot rejt e hely!

Hol az ember béres, és hej! A pénz lett az úr a minden,

De itt bennem tested vacsorazsúr, véred kehely,

Örökkön hordozva hamvunkat.

Annyi idő után, bután ma sem ért meg a kor!

Pedig az nap a pap, úgy hitt benne, hogy megidéz neki a misebor,

Mikor viaszkönnyeimmel a gyertyák elsírják magukat.

 

Gic/ 2023/12/02.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

S.MikoAgnes2023. december 20. 14:20

@TURIKARI68: "Mikor viaszkönnyeimmel a gyertyák elsírják magukat"

Lenyűgöző a teljes versed!

TURIKARI682023. december 4. 12:40

Köszönöm

napfeny132023. december 3. 15:16

Lélegzetelállitóan szép! :)