TURIKARI68 blogja

 

 

Fújt a szél, és tudom mi a baja

Én megvallom, már régen úgy hallom

Hogy muzsikál a savanya, mint egy zenész ki apróért kalapol.

Az égen megannyi uszadék megalodon felhő,

Tán még nem, vihar is volt valahol.

 

 

Én, úgy hitten táplállak bennetek

Az égből itatva, akár s mint ti itt lent, az egeret

De érkezik majd malaszt is hozzátok az nap,

Ha lesz még igazi hazátok magyarul.

Én nem dobálok csontot jósolva, mint a pap

De megérti azt a paraszt, ki vet, arat, s takarul.

 

 

Estére felsejlik a petesejt! Mely minden időt kirótt,

S előbúvik kapirgálni a fias tyúk s társai,

Az Orionból Nimród, néhány spártai Góliát.

Mert, gondjaimra bízott a kapilláris

És ahogy feltölti az üres térbe e csillagképeket,

Agyamba elkezdi élni e sötétség a fénykorát.

 

 

Thaly puszta (Nagyigmánd) 2024/ 08/ 06/ 23: 00.

 

 

 

 

Mint ki sovány tejen nevelkedett

Még néha nap a határba,

Ám, íme, kövérke betűkkel cimborázva

Így alkotott meg a Via Lactea s ama csillagok.

Kinek születése napja volt az átka, s a mátka hold a nővére

A tejúton mégis haza találtam bár egy bolond tanár,
Itt megbuktatta az iskolába, de én végig éreztem tinta illatod.

 

 

 

 

 

 

Kívülről talán olyan volt az agyam,

S jó magam, ez az ember, mint bárki más a porondon!

Kit a világ így gyűlöl s már szólni sem mer,

De az isten ide szánt, ő látta mennyire fájt itt belül mi nem enyhül.

S amit más annyira élvez, nekem látni oly annyira nehéz lesz megérteni!

Elérni nem kellenek szárnyak a menyboltot

Ha le fogok térdelni neked, mert veled itt volt a hit!

Óh! S mit táplált engem, bolondot.

 

 

 

 

Kívülről az élet csak egyre nő s inhalál e terrárium alatt

S ha jő, itt talál, a halál nyakára teszi biztosan

Emoji fejem, az élet pedig utánam is e porba hempereg.

S, hiába mert a szomszéd buborékban amott ott pislog

Gyermekcipőbe jár már e képzelet

De nyitva hagytam magam után a mondatok végét,

Honnan békét lelve várom a végzetet s elmegyek.

 

 

Gic/ 2024/ 08 /06.

 

 

 

 

Szeptemberi lélek vagyok,

Így élek az igével felruházva,

Kit a kor irigy hangon kiátkozott.

Már az nap tán a pap is lemondott rólam

Pokolra szánva

De akkor anyám a mátka értem térden állva,

Firhangok mögött imádkozott.

 

S lesz, majd olyan idő mikor az ember nem lesz boldog,

Hogy viszont érdemes lesz hallgatni az eget

Mikor a csendből kinő e hang!

S elengednek a gyökerek.

Útban hazafelé e horizont lesz a gang, ha szólok

Levél zizzen velem akkor feszt,

S a madárdal is azt csiripeli, amit írtam akár a verebek.

 

Én csepergek a felhőkből, mi sírva szakad

Hogy a vetést rendbe tegye rajt,

S majd az ég vizéből elétek is úszom.

Pedig csak egy gyermek voltam,

Ama nőből az élet fáján, mely ágán, e líra zsengén fakadt

Ki hitt, mégis megfojtotta az életiszony.

 

Gic/ 2024/ 08/03.

 

 

 

 

El voltam veszve teljesen s a pőre napsugár,

Csak bukdácsolva keresett a rögökön.

Líneát vágva bőre, piros volt a sötét égbolton,

De én mondom, csak akkor jövök, ha szólhatok

Ha ott lesz szomjamnak emlőd

Érted megveszve tejeden kesergek majd örökkön.

 

 

S ím, e földből kerültem elő,

E magyar sors volt a kincskereső,

Mi testedben talált meg neked, mint jótékony daganat.

De felettébb érdekes a fény mindent is irányit földön, s égen,

Tán jobb itt, mint hogy nem lenni sehol,

S én nem hozva reád szégyent talán

Összekapom magamat! Te lány…

 

 

S így szólított meg engem akkor anyám,

Ha egyszer majd úgy jössz haza kisfiam,

Bódított meg egy hang idebent.

Megállíthatnád a felhőket,

Hogy essen az eső beszélt hozzám a kertből egy földöntúli csend.

 

 

 

 E sötétben simakodott a halál veled

S bár mit is mondhatsz, de én reád akadtam akaratlan

A szekrényben rendet rakva, a kamrában.

Mint avart seprő dühödt fergeteg,

Kinek eszébe botlasz, s nem enged el nem monda, hogy elmehetsz

Az idő így tart fogva minket a karmában.

 

Oroszi/ 2024/ 07/ 21/

 

 

 

 

 

 

Egyetlen bűnöm akad, ez az élet

Hol a szív meg meghasad, az ember elbotlik s téved,

És anyám, én téged kaptalak magamnak

Kinek méhében volt e gardrób

Tán ott öltöm magamra csalókán öltönyöm e testem búson.

Mint aki e születéssel az égbe menyegzőre készül

De a levegőn végül,

Csak romlani indult el húsom.

 

 

Melyik szavam legyen áldozat?

Hisz mind oly kedves nekem,

Mit elfogad a kárhozat még.

Mit ez elme költ, s ha anyám e föld és elég nedves,

Te! Atyám akkor lehetnél a csillagos ég maga!

Én, dunnádból himbálódzó hópihe! És felolvas

Ki még pokolra száll, belenéz egy forró tekintet,

Majd elolvad a semmibe.

 

 

Ez a vacak élet mely egyedül csak illúzió

Én sírok, mert gyötör, s kacag bennem a fájdalom.

Ördögszekér sorsom mely folyton szalad, menekül,

De ha írok, szélnek eresztem akkor a bánatom.

 

Oroszi/ 2024/ 07/ 20/