TURIKARI68 blogja

 

Ahogy az idő araszol előlem,

S ravaszul otthagyja egyik percet a másik.

Úgy álmodtak egy olyan világba,

Hol belőlem majd, semmi sem látszik.

 

 

Mikor voltam csend már eleget,

Akkor ár, s menydörgő zivatar.

Csipp-csöpp fájdalom mit egy felleg elejthet,

Amit aztán a pillanat el is felejthet, mert beitta a föld hamar.

 

 

S miért szavak nélkül, hőn imádkozott anyám,

Te csak halott árnyékot ébresztgetsz e rögökön feledve.

Elbújtatnak vissza a hant mögé,

S a nap is csak egy mesterséges fény lesz majd a kezedbe.

 

Gic/ 2022/06/10

 

 

Mikor zabot hegyezett a május itt,

S a bárányfelhő éppen könnyet ejtett.

Kalapot emelt a hajnal, egy idegennek hitt,

Azt hiszem minden álom elfelejtett.

 

 

Pedig a szívembe voltál te otthon,

Akár a szerelem, az a bolondos!

S mikor puha ágyat vetsz hol csend lapul a föld alatt,

Majd összekiabál mindenki a líra, ő lesz a főkolompos.

 

 

Ugye ott leszel?  Sötét zakódon hordozva a teremtés jegyeit,

Melyen fényes üde gomb csak a csillagok sora.

Te veszed le lelkemről krisztus sebeit,

S nem jövök vissza ide keseregni soha.

 

Oroszi/ 2022/ 05/ 30.

  

 

Csak ez a világ válasz el tőled,

Ez érzelmekbe fulladó sors.

Hol lelkem nemes lett,

A testem satnya, suta korcs.

 

E frigyben volt rejtekem akkor,

S itt a kor csak uszadéknak tartott.

De így lehettem a két véglet, egy utazó,

Ki a Sztüx folyón soha nem érhet partot.

 

Voltam itt szerelmes ifjú kezében virág, forró csoki, amit iszol,

Szó, amelyet még nem hallott meg ez a világ, oly törékenyen!

Zivatar megcsalatva szemed gödrén,

Megannyiszor töménytelen.

 

Apró kis mécses milliárd csillagközt,

Egy teremtő fényhozó az éjben.

Csalóka méhed fulladó magomnak e hazán temető,

Hol csak itt voltam, de egyedül, s igazán mélyen.  

 

Gic/ 2022/05/03.

 

Titokban írja e pár sort a dráma,

Mintha valami bűn volna mára a szó itt bent!

Pedig a boldogság méregdrága kincs mit a szív ritkán költ el.

És ahogy én mondom, még idéz ez más kort is,

Mert ajkamat, melyet líra fent,

Megtelik, egyszer csak csönddel.

 

 

Hol gondolatolvasó volt az isten,

Sugallta minden bűnöm előre hamar.

Amiért az ember aztán kénytelen fizetni, ha elköveti,

Mert valamit tőle még kérni is akar.

 

 

Lelkem hát, mint az ószeres várt,

És szívem, ahogy ég, ver, s oly hevesen járt, néha azért hazavitt.

Bekopogtatva hozzád, ha lennél szíves!

S e teherből elveszel még valamit.

 

 

Mielőtt még visszahullok az atomokba,

Gondolnom kell, mindazokra a betűkre, sorokra, melyekben égek.

Melyekkel dülöngélek, mint a kéve, s hasadnom kell újra s újra,

 Azt sugározva feléd, hogy szeretlek!

De ezzel soha nem véve meg téged.

 

Hisz te adtad te kerekítetted néha szögletesre őket,

Csak a léha lusta sors nem adott még időt nekem a merengőnek.

Beteljesedni, vagy megvárni, hogy lehessen belőlem bármi,

Odaadott az éhes temetőnek.

 

Gic / 2022/04/28.

 

A szélsőházban nőttem fel,

Halkan csendben fű alatt.

Árnyékként kint az utcán néha,

Kit festett magának a léha fény, egy lámpaoszlop alatt.

 

Gyakran ücsörögök ott az alkony előtt,

Vágyok egy kis csendre.

Keresem, az utat mely hazavisz hozzád,

Akár egy vágyat a naplemente.

 

Hol rám szólsz néha napján bársony női hangon

Ott állva fent a gangon, és akkor minden oly valódi benne.

Akár a nyakamba szakadt sötétség rajta a csillagokkal,

Mintha egy karácsonyi égősor lenne.

 

A sors furcsa fintora ez,

Hogy nem vagy te hasonló odafent se semmihez anyám.

S ha egyszer odáig kullog, velem az idő érzem,

Mégis ajándék leszek idelent a végén,

Ha visszahullok a porba hozzád hazám.

 

Oroszi/ 2022/03/11.