Nekem gyújtott csillagom.

 

Hej, teremtőm kérlek, gyere, jöjj s ölelj még ma!

E fejfa temetőm testén már játék a bölcső.

A lélek lidérc, az anyag cinkos,

S kár hogy a fájdalom folyton felszakadón varr!

Hamar szent lesz a cél akkor is, ha az eszköz piszkos emberöltő.

 

 

 

Ez az az agyag ki belőlem vályogot…

S anyámnak árnyékot vetett, téged keresett.

Itt hol szerelemmel csalt meg a mohó ifjúság,

Ímhol ahol a vér pezsgett, majd alvadt,

És e test korcsosodva hamvadt hosszú álomba, de azért is szeretett.

 

 

 

Talán eltévedtem néha én a léha,

Mert a vaksötétben,

Nem leltem nekem gyújtott csillagom.

Nem figyel, így hogy rejtsem el sejtem foszló bűzét,

Ha nálad büszkén megjelennek emlékeim, s benne virágporos mirtusz illatom.

 

 

 

 

Nem marad utánam akkor, csak por,

Senki ki nyomomra bottal ütne.

Belém harap e csönd, a fekete lyuk, ha enni kap,

És reá sem hederít a madárfüttyre.

 

Gic/ 2023/11/14.