kukkantsbeblogomba

Kis hangya a boldogság, hol lakik:?
Amott cipel morzsákat - és elejti,
gurul is le a tulsó sarokig,
ugornak rá ketten is csipegetni.


Ábrándos asszonykák kis hangyabolyt
dekoráltatnak ki maguknak untig;
mint pók a hálót, tere körbefont;
jö a széptevő s mindelfogy a puding.

Eredj továb csalódva bús ledér,
nagyon pici a morzsa, sose laktat,
nem elégé kiadós, ne kersgélj.

Királynő kaptárában álmatag
búsul sok here, szűkösen jut a méz;
ma mindenhol így van, bárhol is élsz

Kék oroszlán jégből vagy tán
üvölt a fagy zuzmarás szívek közt
eldobottkonyakos pohár alján
rímek ülepedtek le szemközt
a szeretettel mehetek profán
imaházakba csutkára eszik
szívemet közönyös zsenik.

"Istent keresni kell, isten nem ember
isten a preciz cenzura
A fény ura jámborság térj jó útra;
Valahogy senki meg ne unja"

Miért ennyire komplikált a hit,
nem lenne egyszerűbb nekik
és nekünk, hogy önzetlen szeressünk?
Miért kellenek érvek? mi van velünk,

Hogy mindent boncolgatunk, mások
szenvedélyét türelmét átültetjük
saját templomaink padsorába,látok
férfi és női padsort, kérem ne nevessünk.

A kék oroszlány széjeljár
kit lehetne elkapni már, üvölt
néma magány megtestesültjeként
felnyög kit háború mancsa elpüfölt

jégből lantot a fagy kreált
és énekli e bűvös kronikát
szerettem máig egy jégleányt
szívem már nem olvad tovább

székre fagyott a szép leány
ülök mellé s szívemben ég a vágy
ő se fázik de én sem izzadok
levetettem bundám mégse higgadok

bárcsak olyan lennék mint a lány
bírnám a hideget törékeny vállán
bírnám a meleget lehütné fejem
s eltűrném velem bármit megtegyen

Nagy Hal az anyuka, kis halai
vígan úsznak amott, s ni jön a Cápa;
menekülnek a kisdedek -, élni
akaró minik, anyuka szájába.

Minden kis halat nem enged be, lám,
Anyuka ismeri minden gyerekét,
s a Cápa is jóllakhat. E világ
egyensúlya ekként lesz látszólag szép.

Sose légy barátom olyan kishal,
kiről A nagy hal -, mami, semmit sem tud,
uzsona leszel végidőd előtt.

Szerencsés kis hal, kit véd a nagyHal,
a többit üldözi, és folyton vadul
csemegézi a cet, fogy mint a befőtt.

Rángattuk, s a karom majd leszakadt. Vénség
is nyögdécselt, na hallja! - ki az a szépség?
Akiért ennyi ideig rágja láncát?
Jött rám a viccelődés; Én senki lányát
nem szerettem úgy mint azt, ilyen szerelem
babrált ki velem, mit tudod, te, gyermekem,

Kezdett is vágni eszem s mondom, figyeljen,
családom a parton tisztálkodik, nekem
rohanni kell, hamar haza. Hozok egy ollót,
rögvest megtérek, ne aggodjon, loholok.
Eközben már kerestek, kiabáltak bé
a nagy folyóba, Fiam, szólj már,hol vagy hé?

Fütyült a szél, úgy rohantam, meg is fájult
a gyomrom szája, lekucorodtam, elmúlt.
Végre hazaértem, de nem vittem kulcsot,
Ajtónkon, felül volt egy szűk ablak, bújok
bé azon, de nagy nehezen, s lám, kifelé
jövet beragadtam, hogy a fene enné -

A kopott ajtót, szakadt a gúnyám szerte,
s mikor kint voltam, ollóm beesett, persze
visszapréselődtem s múlt az idő rendesen.
Közben eszembe volt mit kéne ennem,
zsiros kenyér - zöldhagyma, szagát érezte
odakint a kutyánk. kezemből kitépte.

Kapkodtam magam szétszedve azt az ollót ,
hogy felkössem gólyalábnak, ez sűrgös volt,
gyanítottam, keresnek már a búvárok.
Csak néztek a falumbéliek, ni, tudok
óllólábakon szaladni, meg se állok,
Örült az aggastyán, szinten már vigyorgott.

"Volt egyszer egy ember nagy szakálla kender..."
kezdtem rigmusozni, hisz nem fáradtam el.
Derék legény vagy, lelkendezett, add ide
azt a vacakot, nem adom, én vágom le.
Á, azt nem engedem, akkor itt se voltam,
s úgy tettem, mintha mennék el csalódottan.

Jó na csak igyekezz öccsém, a nap lemegy,
nézz arra. Betojtam, ahogy odanéztem.
Megint búsulnak a szüleim miattam.
Mit csináljak? kétségbe estem riadtan.
S az olló csavar sehol; törtem faágat,
azt raktam középre s nyisz nyisz, elvágtam.

Vén szakálla lement aljára, - kötötte
Erdélyt vissza régi szép haza ölébe,
De jó volna még vagy ezer nagyszakálú,
mert az többet érne mint ezer nagyágyú,
de ezen töprengeni már nem volt időm,
Rohantam keresztül sötét füzes erdőn.