kukkantsbeblogomba

Jó magyarnak belső ellensége
oly szelíd ám a támogatást élvezi;
tudom, mennyire rossz néki léte -
tűrjük szeszélyét, hisz csupán "ellenzéki".

Belülről rág és szurkál e honban -
s noha érzelmeink ádáz ellensége,
mindig "igazat mond" nyílt-burkoltan -
szerinte hazát szeretni sose kéne.

Hanem örökké marni, vádolni -
hirdetni, hogy ez a nép léha, lecsúszott;
káröröm arcán, s mellét dülleszti -
No lám ti, nagy szkíták, hunok elbuktatok.

Kitudja mily sérelemből beszél,
szánalmas az élete, nagyon sajnálom.
Nem örülhet annak, hogy közös a cél.
Kitudja hova vágyik, hol éri az álom.

Fejgondolat, kobakreménytelenségek
Mégis szépen megélt heyzet élcnem
Szerepráncokba varrva, kinézel
egy ablakon, s benéznek rád
részlet a szinpadon;
Ne akarj mást, csak játszd tovább
de egyszer hátha szétszakad
A forgatókönyv,  elszakad a cérna, törik a tű
világgá szalad a sok tetű
ki a nép vérét szívta
S akkor mmagadnak írhatsz, nem lesz börtön
Szinfalak mögül úgy tekints le,
akár a főhős, fölemelt fejjel

Mikor írnod kell, gondoskodj, hogy a szó
legyen érintetlen, bensőd titka;
hátadon verítékben futkározó,
hozzád tisztán tartozó, húsina.

Álmodj költői álmokat, mint régen;
szerelmed-mindenkori közelségét
ugyanúgy, mint bent, az anyaméhben.
Álmodj örök-egységet, édes érzést.

Példátlan lehetsz, mindenhova más;
valójában csak vendég mindenhol,
s míg pereg az óra hasad a hárs,
embert faragsz magadból, s elbukol.

Éjszaka várlak, mint bánat a reményt
jöjj hamar álmokból lépve elém
felvidul éltem ó, annyira kérlek én
elmúlt szomorúságom tengelyén
fordult a világ kínálja kezed, mert
árván nem maradhatsz, légy ma enyém

jöjj nehogy sajnáld az álmokra időd
ébredek akkor ledobhatod új cipőd

Álmot a szív teremt, nem hal bele test
építgeti boldogságterveit
jöjj ide bárhol élsz siess örömest
fölpereg egy szó, föl víg énekem
jó ma szeretni álmokban hinni
úgy örül a lélek, ha ölel két kezem.

jöjj nehogy sajnáld az álmokra időd
ébredek akkor ledobhatod új cipőd

Papirra festtet,  vagy monitorra
rögzített verslegelőre kicsapott
versbújó alanyok közé ha bebéget
a nyálas költői vákuum, vagy nihil.

Telt gyepen - saját kis gondolataim
váltig keresem, abban a reményben
itt-ott visszaköszön valamelyik
csiszolatlan zsengédem e téren.

Avagy, s miszerint "több az emberevő
mint pápuában"? mondd mennyit érhet
versirat-batyunk, amely natúr lecsó,
bent érzület felirat tömérdek

Befelé ömlesztve szinttől független
mint felhő, sűrűsödik egymásba
az ég peremén egy irodalmi, szünetlen
növekvő vihar, feketedik az alja.