kukkantsbeblogomba

Manapság és merthogy ma divat"őszintének lenni", eltöprengtem
mi is az az igazi költészet? És fülembe cseng egy dalocska:

"Hazudnak a gyöngybetűk a hófehér papíron,
És én mégis arra kérem, asszonyom, hogy írjon.
Írja azt, hogy engem szeret, egyedül csak engem,
Ringassa el gyöngybetűkkel, asszonyom a lelkem.

Ezerszer is elolvasom, minden sora éget,
Hogy is lehet gyöngybetűkkel írni ennyi szépet.
/:Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni...
Asszonyom, én köszönöm, hogy megtanított sírni.:/

Nos mi a költészet? mert végülis valaki elolvassa azt a verset, vagy mi? Legyek hozzá őszinte, vagy mégse? Előbb azonban lássuk, József Attila mit mond az őszinteségről? és visszagondolok nagyon szép verseire s és kimerem mondani - Ő nem hitt ilyesmiben, szerintem, mint költő nem törekedett őszinteségre. Miért nem? Azért mert, az nincs is. ŐMaga is úgy írja egyik versében, hogy "én még akkor őszinte ember voltam"... Mikor? Akkor amikor a mama cipelte a ruhákat, s ő mondta neki, hagyja a dagadt ruhát másra" engem vigyen föl a padlásra".
dE MÁR KINŐTTE AZT A KORT, TEHÁT NEM LEHET már ŐSZINTE.
Vagy gondoljunk arra a katonára, aki otthonról gyászos levelet kap, szó-nélkül előhúzza fegyverét és agyonlövi magát. Miért? mert túl őszinte volt a levél. S gondoljunk arra a másik katonára IS, aki azt írja szíve hölgyének: " Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni? Asszonyom én köszönöm, hogy megtanított sírni" (No komment), eme példákból látjuk, hogy aki azzal védekezik, hogy ő egy őszinte költő, az már gyanús... hisz mit vár tőlünk az olvasó, nem mást - mint egy édes hazugságot vagyis kegyes - költői lódítást.
MI ez A KÖLTŐI LÓDÍTÁS?
Ez se más, mint a lírai érzelmek tára. Mert amikor azt írja le valaki, hogy : 
"a szerelem cseppnyi infúzió
de cseppje maga az élet"
Idézet Krisztinkától. Ez is egy szép-édes hazugság, és milyen jó, hogy van aki ezt kitalálja és megírja nekünk, Vagy itt egy másik, ezen is lehet elgondolkodni, érdekel e valakit az, hogy mennyire öszinte a vers?


"...és loppal felszedegettem 
az ajkaidról szertegurult 
mosoly-gyöngyöket 
s felfűztem mind 
a párnámra hullott 
hajszálaidra "
(részlet Al-saig Emilia verséből)



Végezetül még annyit, persze van csúnya. sőt szándékosan gonosz hazudózás a költészetbenm - de azt szándékosan kihagytam, hisz az nem az én területem, beszéljen rólya olyan, akinek megy :)

Ha nem tévedek, amúgy
Szabad még nevetni;
Ha nem vigyázok, kilőtt
Töltény fog leszedni;
Ha nem szeretek, erőm
Kezd rögvest csökkenni.
Ha nem bízok meg vakon,
Félelem fog űzni.

Menekülnék de hová,?
Nem vár engem ország -
Se világ, hogy segéljen ;
Nem is kell, ne osszák,
Mint bénának a karéjt,
Mért pirulna orcám ?
sőt inkább itt halok én -
a kemence padkán.

Szerelmem halálig szól
Nem egy szimpla hóbort
Muszáj hogy tüzet fogjak -
Vedelem az óbort.
Nem futok el, ha baj van
Állom saram olykor,
De ha elbukom ez van!
Önként halok -, jókor...

Egyiptomban már képesek voltak  fényképezni
de, mivelhogy az egyén arcát szemtől szembe
mindig kerülték szemrevételezni, érthető, hogy nem
nagyon akart - senki még olyan képet sem festeni,
amelyen a portré a néző szemébe néz...
Ennek oka lehetett hogy fénykép helyett
a tükör terjedt inkább el, mert ha már szembe
kell nézni egy valakivel akkor az legyen a saját
arcmásunk nos, valahogy n így okoskodtak állítólag.
S akkor feltalálták a dupla tükröt, s mondják,
hogy ebben kétféle arc nézett vissza kíváncsi
szemekre. Az egyiken teljesen megszépülve ám
a másikon egészen - másként, rútan, zordan -
mai kifejezéssel élve, bűnösen, tele
mindenféle rossz arcmimikával,stb
Nemsok idő múlva kkezdték hinni hogy ez betegséget okoz,
s megtiltották a duplatükör használatát. Milyen
az ember, mentől inkább tiltják, annál inkább
kell az neki :) ....A papok persze rájöttek,
hiába minden - a duplatükör nem egy egyszerűen

 etiltható eszköz, gyorsan összedugták fejüket és létrehozták az
antimemória tükröt, amelynek akkora sikere lett,
onnan kezdve mindenki odajárt abba tekinteni meg
önön arcmását. De milyen volt ez az antimemória tükör?
Nincs leírva miből, hogyan készült, de ravasz módon
csak egyetlen egy darabot állítottak össze  s utána
soha el nem árulták hogyan, miből,stb
Olyan volt az, mint egy közönséges tükör ám képes volt
megjegyezni és megkülönböztetni az arcokat,
úgyhogy akinek az arca kétszer vagy
háromszor felbukkant a tükörben - azt a tükör már
felismerte és akit felismert azt azonnal
halványabbá tett. A negyedik ötödik belenézésre
már szinte semmi nem látszott és az arc homályba került.
Tetszett ez a terápia a képtől remegő embereknek, mert
így hamarosan maguknak kezdték betudni a sikert.
Elterjedt az a felfogás, hogy tükör csak a rosszat
bírja megmutatni, ám akiből fogy a rossz az mind
jobb ember lesz, így már érthető, hogy az arcvonásai
miért halványulnak el fokozatosan míg aztán el
nem tűnnek, hiába néz bele, keresi alája tekint
vissza, az ő arca egyszerűen nem látható...

barátkezű pofozónépek
megírták egymásnak a fokozórímet
sajátszemű haladószépnek
megírom én is a csókolóm kincset

aláírtuk szeretni jöhetsz
című megállapodásról az okmányt
alá én is hogy míg öltögetsz
a kaszás engem a markából kirostált

s elmegyünk turkálóba böngészni verseket
a tiedet találom magamhoz valónak, te meg
az enyémtől ájulsz el, jól van , olvassál
duplatükör a költészet- turkálgassál

Nem írom meg nektek - a viccek kivesznek
egykedvű tempóval; nem
zúgatok hangszínt kétféle dalhoz helyszínt
a tréfát úgysem
nagyon nem keresem, hogy hol is a kekszem
tudatosabb szinteken

Sokszor azt kérdezik mire nem érkezik
semmiféle válasz de
valamikor hasonló olykor gyonható
felelet azt teszi közre

mi több hármasságra és nem szentírásra

amivel kettősségre


egyben  tagadásra kimondott tabura
bukkanunk, ó mert közte
és más közt a hangzás olyan, mint a pangás.
a jel hozzá kötözte
kisülésre kerül csakis kívül belül
szokás mentesen persze

Most épp nincs képzelet - a képekben én leszek
kinézek és semmi nincs
csak régi, megszokott kórisme, megkopott
ajtón durva fakilincs
az úton a szél jár üveget rázza már
se kin se bent senki nincs.

A költészet fegyvere egy ékezet,
még mielőtt leírta, már fékezett.
Dúlt lelkében egy csavar meglazult,
ékezettel megtoldta s újra szorult.

A költészet pisztolya egy macskajaj
kávét elő,és jön már a gúnykacaj
Részeg aki témát boncolgat és jaj
kivesézte belőle a viccet hamar.

A költészet stukkere egy pont és kész
mehet a kukába dirniksz az egész.
Pont nélkül persze "modern" a máza
noha belül tele van hangyázva.

A költészet pallosa önkritika,
rozsdásan szegre van az akasztva.
S ha elékapja a vitéz szószátyár
mások szövegébe szabdalva ágál.