dobosigyorgy blogja

Zeng az ég és reng a föld,

aki elment,visszajön,

félve teszi az utat,

nem tudja, hogy ki mutat.

Rá, mikor érzi a múltat,

a sors most senkit sem untat,

csak lelki békére vágyik,

szeretet sosem vásik.

El, vagy elesni mégsem,

jobb a kettő, mint fél sem,

szemmel jól lehet látni,

szívvel érezni, várni.

Hogy újra jó legyen végre,

a rossznak legyen hát vége,

ismét boldogan járni,

szemmel csak szépet látni.

Kell, imának siker a vége,

Istenhez fohász megérte,

ezért hittel kell élni,

mindig csak jót remélni.

Téged vár a nagy világ,

indulj utadon tovább,

jót és rosszat láthatod,

döntheted a holnapod.

Akkor úgy remélheted,

boldog lesz az életed,

sorsod magad forgatod,

szebb lesz majd a holnapod.

Választhatod éjszakát,

csillagok, vagy szállodák,

ilyen a Te életed,

szabadságod védheted.

Egyszer tán társra találsz,

változnak az éjszakák,

változnak a nappalok,

a főtt kaját kaphatod.

Lesz majd saját ágyad is,

benne leled társad is,

élhetitek életet,

veletek lesz sok gyerek.

Már csak így emlékezel,

milyen volt az életed,

vándor utat álmodod,

de a szíved így ragyog.

Léteznek életben szomorú sorsok,

sok ember szívében ma csak azt hordoz,

feléjük már soha nem ér a fény,

tán elveszett végleg minden remény.

Talán, ha egyszer még eljön egy új nap,

mikor a fények majd náluk kigyúlnak,

valami jót végre ő is talál,

bánatból végre vigaszra vált.

El kell, hogy tűnjenek szomorú sorsok,

mikor a csillag is csak jókat hordoz,

feledni lehet majd, minden rosszat,

látod, majd szebb lesz újból a holnap.

Vidáman élnek majd, azok és mások,

a szomorú sorsot már nem látjátok,

ragyogni fog majd újra a holnap,

bánatnak végleg búcsút is mondtak.

Várok,

ablakom alatt a varjú

hiába károg.

Megyek,

mert kell és akkor is leszek,

azért is megyek.

Kérlek,

még csak egy kis időt kérek,

közben nem félek.

Féltlek,

így hozta nékem az élet,

ezért remélek.

Látod,

nézzed a szép Napvirágot,

soha nem bánod.

Dalban,

bent vagy egy kicsike dalban,

énekeld halkan.

Óra,

varjúnak ütött az óra,

térj nyugovóra.

Páncélvonat ajtaján

még be lehet jutni,

és ha oda már betérsz,

szépeket kell súgni.

Nem kellenek füstjelek,

Ott a piros alma,

lám egymásra találtak,

Jancsi és a Dalma.

Minek ide a jósnő,

meg kirakott kártya,

úgyis csak ők döntenek,

egyikük sem bánja.