dobosigyorgy blogja

Jelenben élsz,
tagadnád múltad,
de nem tudod.
Mikor nem látja
senki könnyeid,
hullnak, de kísért
a ma daca
Ha ránézel,
emlékek törnek
a mélyből, de
rózsaszín fátyoltól
nem látod jövőd.
Ha késő lesz,
csak emlékezni, de
Kire, vagy mire.
Vedd le már magadról
a rózsaszín fátyolt,
s láss tisztán
az elmúlt mélyben
és nyisd ki a szíved.
Ne hagyd veszni a mát,
hisz enélkül

nem lehet jövő.
Ne csak emlékezz,
 mikor már késő,
hisz akkor csak
kísért a múlt.
Hívő, vagy csak
Rád ragadt bélyeg,
mit törölni
szeretnél Magadról.
De minek a hit, ha
a dac erősebb nála.
Ne csak emlékezz
majd, inkább a
jelenben ÉLJ!

Szegény kicsi rétes,
miért vagy oly bágyadt,
kicsi éhes poci,
rád még meddig várhat?
 
Kíván nagyon téged,
jól meglegyen töltve,
túróst, mákost, almást,
Ízlelgetve közben.
 
Te sem leszel bágyadt,
a poci sem éhes,
együtt ünneplitek
a finom ebédet.

Angyalok a földön járnak.
Tudod azt, hogy mért van ez?
Hogy a földi gonoszságnak
ébredező foglya lesz?
 
Ha Angyalból oly sok lenne,
belepné a földgolyót,
a gonosz az el sem férne.
Tudsz Te ilyen álmodót?
 
Ha ez nem csak álom lenne,
vagy csak furcsa képzelet,
mindenfelé csak kék lenne,
úgy mutatna szépeket.

Fáradtan repül a homály,
azt hiszi nem fogy az erő,
tán, mindent magában zárhat,
pedig már nem is lesz menő.
 
Lám, mégis túl nagyot téved,
hiába feszít akarat,
örökké nem tarthat semmi,
jönnek lassan a sugarak.
 
Mi lesz a beképzelt köddel,
eltűnik messze, még szalad,
távolban van ám, mint sokszor,
égi fény örökké marad.
 
Így szállnak a gonosz lelkek,
bennük is fogy már az erő,
ha szívben megvan a jóság,
életben az ám a nyerő.

Meki bébi nagyon édi,
folyton csak a gazdit nézi,
de közbeszól már az anyja,
enni kell, mert nem nősz nagyra.

De még enni nem akarok,
inkább kicsit itt maradok,
két perc múlva leszek éhes,
akkor eszem az ebédem.

Meglásd anya enni fogok,
benned tejet nem is hagyok,
akkor ehetsz te is újra,
fekhetsz akkor majd kinyúlva.

Nem is éhes, fáradt leszel,
hogyha túl sok zabot eszel,
adsz belőle, én is egyek,
gazdinak is marad tejed.