dobosigyorgy blogja

Mit ér az élete szegénynek,
ha nem érzi ízét a kenyérnek,
fejénél nincs nyoma fedélnek,
felette csak csillagok regélnek.

Érzi az illatát szalmának,
azt képzeli magának,ágyának,
az lenne jó néki vágyának,
Ővele már jobban bánnának.

Este,ha ágyába lefekszik,
vele majd egy másik veszekszik,
pedig már csak jóra törekszik,
de közben szép lassan öregszik.

Mikor lesz jó sora szegénynek,
vadludak nem Őneki regélnek,
szájába nyoma lesz kenyérnek,
és szobája tetején fedélnek.

Istennek mondja az imákat,
hogy tüntesse el már a hibákat,
etesse már jól meg a birkákat,
és ne húzzon örökké igákat.

Padláson az ígéretek,
én meg vagyok idelent,
hogyan,merre keresgéljek,
ha nem vagyok odafent.

Várhatok én mindhalálig,
meg azt soha nem kapom,
vagy felmászok a padlásig,
és lesz talán jobb napom.

Ha eljutok én odáig,
ott lesznek a csillagok,
sütim bezzeg jól elvásik,
abból bizony nem adok.

Lehet,talán irigykedek,
lesz akinek adhatok,
nem kellenek ígéretek,
anélkül is megvagyok.

A királynak volt két lánya,
megvolt már,hogy kinek szánja,
szomszédban a báró fia,
bár nem volt egy nagy dalia.

De a kisebb ellenkezett,
Őhozzá bíz én nem megyek,
nem szeretem,nem akarom,
kit szeretek,cselédsoron.

Haragra gyúlt a nagy király,
kitagadott lett a leány,
elküldte a cselédsorba,
palotából tüstént nyomba'.

Nagyobbik lány kihasználva,
apjához megy sírdogálva,
édesapám hozzámegyek,
hűséges asszonya leszek.

Öregkirály elfogadta,
a legényhez hozzáadta,
de a fiú nem szerette,
szerelméért csak elvette.

Kisebbik lány cselédsoron,
korán kel Ő sok hajnalon,
főzött,mosott,takarírott,
mindenkinek enni adott.

Közben lett egy derék fia,
vele volt a cselédapa,
és boldogan éldegéltek,
kevéskéből is megéltek.

Nagy beteg lett cselédleány,
mert a szíve belülről fáj,
Ő lett csak egy kitagadott,
nővérének így férj jutott

Meghallotta báró fia,
nem tudta,hogy mi a baja,
az asszonyhoz orvost hívott,
a legjobbat akit tudott.

Az orvosnak panaszolta,
miért ilyen rossz a sorsa,
kérte,hívjon neki papot,
nem éri meg a holnapot.

Bárófinak Ő elmondta,
mit mondott a jó asszonyka,
nem szól semmit,csak halgatott,
várjuk meg a vasárnapot.

Vasárnap lesz holnapután,
nem  éli meg a kisebb lány?
Doki így hát maradj vele,
tán nem ment el még az esze.

Megélte hát e szép napot,
palotába beballagott,
persze nem úgy hívás nélkül,
férjestől és gyermekestűl.

Így szólalt a báró fia,
kinek nem lett soha fia,
- nem kell neked hívni papot,
mit elvettek,visszakapod.

Minek is hát a nagy vagyon,
ha boldogság messze vagyon,
neked megvan boldogságod,
szeresd mindig édes párod.

Boldogságban békkességbe',
cselédsorból most kilépve,
herceg lett a kicsi fia,
címet ekkor adták  oda.

Titokban csak Őt szerette,
de ezt be sosem ismerte,
azért kellett hívni papot,
hogy tartsanak bűnbánatot.

Palotában boldogság van,
együtt élnek mindahányan,
így voltak Ők amíg éltek,
ezután már nem is féltek,

Kisgyerekből nagy király lett,
adott akkor sok kegyelmet,
eltűntette szegénységet,
tartott örök békességet.

Mesémnek is itt a vége,
de ne menjen feledésbe,
szeretet az oly nagy vagyon,
nem szórod ki az ablakon.

Kívánok én sok-sok szépet,

boldogságot egészséget,

örökkön a békességet,

mosolyod az el ne vésszen.

Végül én még azt kívánom,

teljesüljön minden álom,

és ha ezt mind megtalálod,

boldog leszel-e világon.

Borult az ég,fúj a szél,
elmúlt a Karácsony,
véget ér már ez az év,
a Szilvesztert várom.

Lesz is ám nagy dáridó,
pezsgő durranások,
tűzijátékok jönnek,
kutyaugatások.

Mert félnek ám ők bizony
a nagy durranástól,
fénycsóvákat kiadó
oly sok villanástól.

De mi azért mulatunk,
várjuk már az éjfélt,
az óévet elhagyjuk,
megkezdjük az újét.

Az sem lesz majd sokkal jobb,
ne bízz a csodákban,
talán nem lesz nagy bajod,
élhetsz majd vidáman.

De azért,hogy jobb legyen,
néked is kell tenned,
nem mindig csak mulatol,
dolgozni kell menned.

Tán elvettem a kedved,
gondoltam előre,
az évet átmulatod,
nem juthatsz kettőre.