dobosigyorgy blogja

Kívánok én minden szépet,
boldogságot, egészséget,
Téged a baj sose érjen,
szeretet is odatérjen.

Betegség ne legyen Nálad,
egészségnek ott a járat,
ő vigyázzon mindig Téged,
hogy semmi baj be ne térjen.

Békességben, egészségben,
szeretetben egész évben,
derűfényes napsütésben,
és az örök reménységben.

Lássad a szépet,érezd a jót,
találd meg végre az útravalót,
ha Te a szépet észreveszed,
akkor a jót is megérezheted.

Felejtsed el már a felleget,
lábad is mindig a földön legyen,
idelent járni oly jó dolog,
ezt a jó érzést itt megtarthatod.

Boldogan éljél és sose félj,
lám mindig akad egy újabb esély,
és ne csak nézzél,lásd a csodát,
söpörd le végre az útnak porát.

Láthatod végre, nagy a Világ,
de nyílik majd Néked a sok virág,
a gondokat most hátrahagyod
és a virágot mind megkaphatod.

Érzed a szépet,látod a jót,
megtaláltad most az útravalót,
a szépet most már észreveszed,
és jósággal éled az életed.

Oly régen kakukkolt a kakukkmadár,
de ideje végre megszólalni már,
nem ám csak hallgatni és szomorkodni,
tán segíthet néki a gerlemadár.

- Figyeld az énekem,ez mi kell neked,
ezt ha jól meglesed,búdat elkergeted,
nézz reám csak végre már kakukkmadár,
kakkukolok neked,lehet,nem hiszed,

ezt a dalt én csak néked énekelem.
Megjött hát a kedve, ő is elkezdte,
- a kakukkdalt vidáman énekelem.

Kakukk és a gerle ketten jó kedvvel
próbálnak egyet,táncra is perdülnek,
szép dalt énekelnek most jó zenével.

Képzeletben papír voltam,
széttépett és elhagyott,
pedig én csak üres voltam,
nem voltak még mondatok.

Arra jártak,megtapostak
és mindenki otthagyott,
másra pedig nem gondoltak,
maradtam,mint hányatott.

Egyszer aztán feleszméltem,
felfogott egy kisgyerek,
ceruza volt a kezében,
lettek rajtam számjegyek.

Hazavitt és megmutatott,
arca csak úgy ragyogott,
de mivel,hogy koszos voltam,
a kályhába bedobott.

És akkor én lángra kaptam,
eltűntem hát izibe,
rájöttem,hogy ennyi voltam,
nem tartottak semmibe.

Mit ér az élete szegénynek,
ha nem érzi ízét a kenyérnek,
fejénél nincs nyoma fedélnek,
felette csak csillagok regélnek.

Érzi az illatát szalmának,
azt képzeli magának,ágyának,
az lenne jó néki vágyának,
Ővele már jobban bánnának.

Este,ha ágyába lefekszik,
vele majd egy másik veszekszik,
pedig már csak jóra törekszik,
de közben szép lassan öregszik.

Mikor lesz jó sora szegénynek,
vadludak nem Őneki regélnek,
szájába nyoma lesz kenyérnek,
és szobája tetején fedélnek.

Istennek mondja az imákat,
hogy tüntesse el már a hibákat,
etesse már jól meg a birkákat,
és ne húzzon örökké igákat.