Szomorú vasárnap.

TURIKARI68•  2020. május 24. 17:29  •  olvasva: 104

Szomorú vasárnap.



Fény vagyok lelkemben,

De testem a koporsó.

Már mindenkit szerettek,

Csak én leszek utolsó.


Itt voltam s nem láttad,

Mennyire szenvedek.

Eltűnök egyszercsak,

Akár a pórszemek.


Hazugságba  göngyölt,

Törékeny csont darab.

Boldog az nem voltam,

Szívekből csórtalak. 


Bohócként egy álmodó

Kegyetlen világba.

Pedig itt zokogok legbelül,

S nincs aki  meglássa.


Holnaptól kezdődik újból egy színdarab.

S ez ingatag vállamról hullanak szerepek.

Ostoba felnőttek nevetve kacagnak,

Mint ártatlan gyerekek.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liketorn2020. május 26. 01:30

Szerintem nem ostobák a felnőttek kik nevetnek. Csak így tudják magukat
előadni. Függést okoz. Mint az ostoba, ostoba szeretet. Gyógy és szer.
Aki nem szeret és nem szeretnek az még nem eretnek. Sőt.
Amit írtál magába rejti az előadás titkát, -színdarab- az élet az alkalom
fényében. Tudod hogy ez nem mérföldkő, bár fájlaló, ahol most nem
kedveltek téged, ám mégis benne a jövő is... Motivált.
Most olyannak sikerült hogy az első és utolsó versszak kapcsolódik erősen egymáshoz, a köztes sorok kihagyásával is lehetne a mű ép vers :)

Mikijozsa2020. május 24. 20:42

ne add fel

AndrejMlotko2020. május 24. 20:02

Valóban szomorú, de ne legyen végzetes. Fel a fejjel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom