Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Szomorú vasárnap.
TURIKARI68• 2020. május 24. 17:29 • olvasva: 212
Szomorú vasárnap.
Fény vagyok lelkemben,
De testem a koporsó.
Már mindenkit szerettek,
Csak én leszek utolsó.
Itt voltam s nem láttad,
Mennyire szenvedek.
Eltűnök egyszercsak,
Akár a pórszemek.
Hazugságba göngyölt,
Törékeny csont darab.
Boldog az nem voltam,
Szívekből csórtalak.
Bohócként egy álmodó
Kegyetlen világba.
Pedig itt zokogok legbelül,
S nincs aki meglássa.
Holnaptól kezdődik újból egy színdarab.
S ez ingatag vállamról hullanak szerepek.
Ostoba felnőttek nevetve kacagnak,
Mint ártatlan gyerekek.
liketorn2020. május 26. 01:30
Szerintem nem ostobák a felnőttek kik nevetnek. Csak így tudják magukat
előadni. Függést okoz. Mint az ostoba, ostoba szeretet. Gyógy és szer.
Aki nem szeret és nem szeretnek az még nem eretnek. Sőt.
Amit írtál magába rejti az előadás titkát, -színdarab- az élet az alkalom
fényében. Tudod hogy ez nem mérföldkő, bár fájlaló, ahol most nem
kedveltek téged, ám mégis benne a jövő is... Motivált.
Most olyannak sikerült hogy az első és utolsó versszak kapcsolódik erősen egymáshoz, a köztes sorok kihagyásával is lehetne a mű ép vers :)
Mikijozsa2020. május 24. 20:42
ne add fel
AndrejMlotko2020. május 24. 20:02
Valóban szomorú, de ne legyen végzetes. Fel a fejjel.