Az én szentségem.

 

Reám is rámásít már néha a csend,

Hol az ember csak kongó léha ürességet talál odabent

S ha üt hát ez-az óra!

Tán e halál lesz nékem a messiásom, és én észre sem veszem a vacak!

 Mert nincs semmi másom, hacsak a betűk ki nem futnak velem a margóra.

 

Alábukik velem a délután,

Tán kujtorogni a csillagok közé,

E vaj horizont bajszán sötét kalap.

Az átszűrődő függöny mögül elém szökik a meny ország,

Akkor, amikor majd, elő jő az a nap.

 

A teherrel mi megbúvott bennem a csoda!

Tán tovább kell élnie e hazának.

Lehettem volna a lírának úrvacsora, de kifolyva e világ markából,

Csalódva csorogtam vissza a földanyának.

 

Olvassatok hát,

S „ezt tegyétek az én emlékezetemre” meghitten.

És a sorok közül előbúvik, mint a kuvik az én szentségem

A vers lelke, és akinek írtam maga az isten.

 

Cseszneki vár / 2023/09/01