Téged vártalak.

 

Én csak téged vártalak egyedül,

 Nem győztem fáradtig a horizontot lesni.

Ahogy lehullok a porba száradni,

Ha leáldozik a napom, mint az árnyék ott előtted elesni.

 

 

Lassan folytunk mi ki egymás markából, én és anyám,

Mint az időtlen idő tenyeréből a homok.

S talán már csak az olvasónak lehetek valakije,

Az a mindennapi kenyér, de a világba nem hagyok nyomot.

 

 

Én téged kerestelek! Akkor, s ott, ahogy a szél még körbe is járt velem,

Mert már lefekvéshez ásít utánam az út.

Egy feketelyukként hat reám a tömegvonzás,

S mindenki odamegy, ahova jut.

 

 

Vár a karmikus kozmosz,

Aki létre hozott, ő a te istened!

Hol már csak egyféle igazság létezik,

S ha e mérleg nyelve akarsz lenni,

Esküdtnek ott lesz majd a lelkiismeret.

 

 

Gic/ 2022/07/03.