Egy és Más

Az élet hangjai

 

Ki ajándékot régóta nem kér

de megkapja mégis, hálás lehet érte.

Talán már észre sem veszi

áramló hangoktól megrészegülve

egy módosult tudatállapotban

végső búcsúzásra  készíti a lelkét

feloldódva a súlyos gyászzenében

a múlás odázhatatlan ütemeit hallani

lélegzet-visszafojtott csendben

és akkor… feldobbantja szívét valami

más…-Isten sem mondhatná szebben-,

újra megszólalnak az élet hangjai.

 

https://www.youtube.com/watch?v=zc9n2SOdksE

Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje

 

Szellők kísérnek mostanában engem,

szellők szavára száll az alkonyat.

Szellők zenélnek, túlvilági hárfák,

szellők nevetnek ezüst éjszakán át

s csiklandva fricskázzák az arcomat.

Honnan repülnek? A hajam kibontják,

hozzám tipegnek észrevétlenül

s egyszerre lelkem egy fekete, halvány

szerelmes arcú szellőlányka karján

száll, száll, tovább repül.

 

Mind pajkosak, betyárok és enyelgők,

kitépik a párnát fejem alól.

Nyakamba fújva rántják ingemet le,

szikrát, tüzes port hintenek szemembe

s kacagnak, hogyha könnyem árja foly.

A messzeségbe, szellők tengerére

űz olykor egy ravaszdi szélkalóz

és hogyha jázminos az este s holdas,

egy széltündérke űl könyvemhez – olvas –

s halkan tovább lapoz.

 

Minden helyütt szél, szél, szelek zenéje,

lágy, altató, halk temetői dal.

Szellő a szerelem, szellő az élet,

a csók, a tűz szeles magasba réved

s a szende szél már szendergő vihar.

Üres levegő, kék ábránd a vágyam,

üres levegő szellőpalotám.

Én hallgatom e dalt. Szememben éjfél.

Virrasztva vacogok a kósza szélnél

s búcsúzó arcom halovány.

 

/1908/

Eltöprengtem ezen a versen ma, hiszen 112 évvel ezelőtt született.., tehát elég idős már ahhoz, hogy holmi vírusok ártsanak neki, és mégis: lám, csendes, szép szavával az időt -úgy hiszem- legyőzheti...:)

 

„Trianon sokkja a magyar irodalomban”*

 

Nem vagyok történész, sem irodalmár, sem tanár, sem költő, sem művész, sem orvos, sem lelkész, sem politikus…és még sok minden más sem, azok közül, akiknek dolga volt/lett volna/lenne az elmúlt száz év alatt a Magyarországot ért rettenetes traumát valahogyan kezelni: segíteni az embereknek kimondani, „kibeszélni”, feldolgozni, túlélni...,  de legalábbis megpróbálni megértetni őszintén feltárva, hogy mi és miért történt ilyen borzalmasan  kegyetlenül, erőszakosan és jóvátehetetlenül… Csupán egy vagyok azok közül, akik ide, ebbe a „lángoktól ölelt kis ország”-ba születtek; és akik bármilyen is most ez a haza a napjainkban, nem tagadják meg soha, nem rohangálnak külföldre, hogy jól fizetett székeikből még többet ártsanak és piszkítsanak a saját fészkükbe.

Magyar vagyok, lélekben és nyelvben, és az is maradok. Nem akarok identitás nélküli világpolgár lenni, magyar akarok maradni, amíg élek, mert ehhez jogom van. Képes vagyok átérezni, milyen fájdalom az, ha valakinek a szülőföldjét, a hazáját húzzák ki a lába alól… Szerencsésnek érzem magam, hogy én itt élhetek, és nem az egykori önmagával határos országunk valamely elcsatolt részén. Trianon traumája ma is jórészt feldolgozhatatlan, kimondhatatlan, és felfoghatatlan. Sajnos a világ számára is az. Európa / értsd: "a fejlett nyugat" / számára pedig ma már tökéletesen érdektelen...

Az elvakult globalista elképzelések és törekvések az európai bürokraták íróasztalai mellett, többnyire a globális pénzvilág nyomására születnek, minden más felfogást, törekvést a saját vélt, vagy valós érdekeik miatt az erő pozíciójából lesöpörnek. Ismerős helyzet.

Magyarországnak egészen mást jelent a Nemzet fogalma, mint sok európai országnak. Ezt is látni kéne. Mert a magyarok egyharmada (!) ma más országokban kénytelen élni…Szétszórattunk. Nemcsak Trianon miatt, de végső soron a Trianonig visszavezethető történelmi események következményként. Ám ha Magyarország 1920 júniusában nem írja alá a megalázóan mai napig „békeszerződés”-nek csúfolt diktátumot, akkor ma már egyáltalán nem is létezne Magyarország..! Eljutottunk végre 100 év alatt oda, hogy történészek ezt már nyíltan ki merik mondani.

Idén ’Trianon’ 100 éves évfordulója van. /az is elgondolkodtató, hogy a magyar nyelvnek száz év óta nincs igazán a közbeszédben egységesen elfogadott másik szava erre a nemzetnyi tragédiára, de azt 15 millió magyar tudja, bárhol is él a világban, hogy ’Trianon’ nekünk nem egy francia helyszínt jelöl…

A kimondhatatlan veszteség a magyar irodalomban is mély nyomokat hagyott és ez a téma, mint egy hánykódó kísértethajó a tengeren,  sodródik benne azóta is… Nagyon sok vers, novella, és más műfajú alkotás született. Mivel irodalmi honlapon vagyunk, a számos korábbi tanulmány, cikk, esszé stb. közül - ami Trianonnak a magyar irodalomban való megjelenésével és ennek  hatásaival foglalkozik-, ajánlanék  néhányat mindenki szíves figyelmébe, - amelyekről én úgy gondolom, hogy ma is érvényes mondandójuk van.

 

 … és végül egy kérés: Nem szándékom Trianonról és következményeiről semmiféle vitát generálni,  aki ezt szeretné itt kiprovokálni, kérem ne fáradjon! Ha valaki netán verset hoz, most vagy bármikor az emlékév során, tegye csendben, emberi méltósággal.

 

Egy verset hoztam én is, Áprily Lajos erdélyi, magyar költő tollából:

 

A legyőzöttek strófája

 

Multunk gonosz volt, életünk pogány,

rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:

jó, hogy nem ültem győztes-lakomán

s hogy egy legázolt néphez tartozom.

 

 

A címhez kapcsolódó témában pedig pl. itt olvashattok:

http://konyvkultura.kello.hu/konyvkultura/2014/06/trianon-trauma

https://mult-kor.hu/20110604_trianon_sokkja_a_magyar_irodalomban

http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/16215/1/tiszataj_1996_006_068-074.pdf

https://montazsmagazin.hu/szettoeretett-a-magyar-fajdalom-es-remeny-versei-koenyvismertet/

 

*a bejegyzésem címe egyben az egyik tanulmány címe is

 

 

 

 

 

 

 

 

Kosztolányi Dezső:  A játék

 

A játék.

               Az különös.

Gömbölyű és gyönyörű,

csodaszép és csodajó,

nyitható és csukható,

gomb és gömb és gyöngy, gyürű.

Bűvös kulcs és gyertya lángja,

színes árnyék, ördöglámpa.

Játszom ennen-életemmel,

búvócskázom minden árnnyal,

a padlással, a szobákkal,

a fénnyel, mely tovaszárnyal,

a tükörrel fényt hajítok,

a homoknak, a bokornak,

s a nap - óriás aranypénz -

hirtelen ölembe roskad.

Játszom két színes szememmel,

a két kedves, pici kézzel,

játszom játszó önmagammal,

a kisgyermek is játékszer.

Játszom én és táncolok,

látszom én, mint sok dolog.

Látszom fénybe és tükörbe,

játszom egyre, körbe-körbe.

Játszom én és néha este

fölkelek,

s játszom, hogy akik alusznak,

gyerekek.

 

 

SÍK SÁNDOR

Dörmögés a Múzsával

 [jegyzet]

 

Múzsa, mostan megcitállak,

Értsek szót veled.

Régesrégen furdal már a

Lelkiismeret.

Nem is verset várok tőled,

Más hoz most eléd:

Csak amolyan próza-józan

Gondolatcserét.

 

Szent a vers, nincs ebben kétség.

Szent ma is nekem:

Csakhogy szent-e az enyém is,

Ebben kétkedem.

Szent a vers, de csak ha teljes

És tökéletes,

Hogyha benne búg a kozmosz,

Hogyha életes.

 

Életen is, önmagán is

Hogyha túlmutat

S ás, mint porban vízi vessző

A szívben kutat.

Mindenestül elhatárolt,

Mégis végtelen.

Én, és mégis mint az Isten

Szembenéz velem.

 

Ilyen ének olykor-olykor

(Néha úgy hiszem, -

Isten bűnömül ne tudja!)

Bennem is terem,

Vagy hogy termett, ha eláradt

Földi nyelvemen

Foghatatlan ihletésed,

Égi kegyelem.

 

Hiszem néha, - éppen itten

Van a bökkenő:

Az önérzet simaságán

Esett zökkenő.

Minden anya szépnek látja

Idétlen fiát:

Hátha nem is versed a szép,

Csak fantáziád.

 

Ugyan nézd - sziszeg a benned

Bennszorult Tamás -

Ezt nehányszor már megírtad,

Azt megírta más.

Itten közhely, amott pátosz,

Színfalszaggató,

Kongó játék, rossz tanulság,

Prédikáció.

 

Szabad erre pazarolni

Szűken mért időd?

Gyermekségre szétfecselni

Szívet és velőt?

Nem szebb volna, ha a tollat

Elhajítanád

S megmarkolnál istenesen

Kaszát és kapát?

 

Lassan-lassan télre fordul

Feletted az ősz -

Becsületben, tisztességben

Lett a fejed ősz:

Fordulj immár csendességgel

A nagy Csend elé,

Ritka szód is legyen immár

Csak az Istené.

 

Így böstörködöm magamban.

"Stop! - a Múzsa szól -

Elég volt a beteg órák

Gurhuláiból!

Egy az Isten, egy a Törvény,

Egy az élet is:

Míg az Isten írnod adja,

Ahogy Isten írnod adja,

Írsz."