Egy és Más
AjánlatAz élet hangjai
Az élet hangjai
Ki ajándékot régóta nem kér
de megkapja mégis, hálás lehet érte.
Talán már észre sem veszi
áramló hangoktól megrészegülve
egy módosult tudatállapotban
végső búcsúzásra készíti a lelkét
feloldódva a súlyos gyászzenében
a múlás odázhatatlan ütemeit hallani
lélegzet-visszafojtott csendben
és akkor… feldobbantja szívét valami
más…-Isten sem mondhatná szebben-,
újra megszólalnak az élet hangjai.
https://www.youtube.com/watch?v=zc9n2SOdksE
Szellők zenéje / Kosztolányi /
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje
Szellők kísérnek mostanában engem,
szellők szavára száll az alkonyat.
Szellők zenélnek, túlvilági hárfák,
szellők nevetnek ezüst éjszakán át
s csiklandva fricskázzák az arcomat.
Honnan repülnek? A hajam kibontják,
hozzám tipegnek észrevétlenül
s egyszerre lelkem egy fekete, halvány
szerelmes arcú szellőlányka karján
száll, száll, tovább repül.
Mind pajkosak, betyárok és enyelgők,
kitépik a párnát fejem alól.
Nyakamba fújva rántják ingemet le,
szikrát, tüzes port hintenek szemembe
s kacagnak, hogyha könnyem árja foly.
A messzeségbe, szellők tengerére
űz olykor egy ravaszdi szélkalóz
és hogyha jázminos az este s holdas,
egy széltündérke űl könyvemhez – olvas –
s halkan tovább lapoz.
Minden helyütt szél, szél, szelek zenéje,
lágy, altató, halk temetői dal.
Szellő a szerelem, szellő az élet,
a csók, a tűz szeles magasba réved
s a szende szél már szendergő vihar.
Üres levegő, kék ábránd a vágyam,
üres levegő szellőpalotám.
Én hallgatom e dalt. Szememben éjfél.
Virrasztva vacogok a kósza szélnél
s búcsúzó arcom halovány.
/1908/
Eltöprengtem ezen a versen ma, hiszen 112 évvel ezelőtt született.., tehát elég idős már ahhoz, hogy holmi vírusok ártsanak neki, és mégis: lám, csendes, szép szavával az időt -úgy hiszem- legyőzheti...:)
"Trianon sokkja a magyar irodalomban" *
„Trianon sokkja a magyar irodalomban”*
Nem vagyok történész, sem irodalmár, sem tanár, sem költő, sem művész, sem orvos, sem lelkész, sem politikus…és még sok minden más sem, azok közül, akiknek dolga volt/lett volna/lenne az elmúlt száz év alatt a Magyarországot ért rettenetes traumát valahogyan kezelni: segíteni az embereknek kimondani, „kibeszélni”, feldolgozni, túlélni..., de legalábbis megpróbálni megértetni őszintén feltárva, hogy mi és miért történt ilyen borzalmasan kegyetlenül, erőszakosan és jóvátehetetlenül… Csupán egy vagyok azok közül, akik ide, ebbe a „lángoktól ölelt kis ország”-ba születtek; és akik bármilyen is most ez a haza a napjainkban, nem tagadják meg soha, nem rohangálnak külföldre, hogy jól fizetett székeikből még többet ártsanak és piszkítsanak a saját fészkükbe.
Magyar vagyok, lélekben és nyelvben, és az is maradok. Nem akarok identitás nélküli világpolgár lenni, magyar akarok maradni, amíg élek, mert ehhez jogom van. Képes vagyok átérezni, milyen fájdalom az, ha valakinek a szülőföldjét, a hazáját húzzák ki a lába alól… Szerencsésnek érzem magam, hogy én itt élhetek, és nem az egykori önmagával határos országunk valamely elcsatolt részén. Trianon traumája ma is jórészt feldolgozhatatlan, kimondhatatlan, és felfoghatatlan. Sajnos a világ számára is az. Európa / értsd: "a fejlett nyugat" / számára pedig ma már tökéletesen érdektelen...
Az elvakult globalista elképzelések és törekvések az európai bürokraták íróasztalai mellett, többnyire a globális pénzvilág nyomására születnek, minden más felfogást, törekvést a saját vélt, vagy valós érdekeik miatt az erő pozíciójából lesöpörnek. Ismerős helyzet.
Magyarországnak egészen mást jelent a Nemzet fogalma, mint sok európai országnak. Ezt is látni kéne. Mert a magyarok egyharmada (!) ma más országokban kénytelen élni…Szétszórattunk. Nemcsak Trianon miatt, de végső soron a Trianonig visszavezethető történelmi események következményként. Ám ha Magyarország 1920 júniusában nem írja alá a megalázóan mai napig „békeszerződés”-nek csúfolt diktátumot, akkor ma már egyáltalán nem is létezne Magyarország..! Eljutottunk végre 100 év alatt oda, hogy történészek ezt már nyíltan ki merik mondani.
Idén ’Trianon’ 100 éves évfordulója van. /az is elgondolkodtató, hogy a magyar nyelvnek száz év óta nincs igazán a közbeszédben egységesen elfogadott másik szava erre a nemzetnyi tragédiára, de azt 15 millió magyar tudja, bárhol is él a világban, hogy ’Trianon’ nekünk nem egy francia helyszínt jelöl…
A kimondhatatlan veszteség a magyar irodalomban is mély nyomokat hagyott és ez a téma, mint egy hánykódó kísértethajó a tengeren, sodródik benne azóta is… Nagyon sok vers, novella, és más műfajú alkotás született. Mivel irodalmi honlapon vagyunk, a számos korábbi tanulmány, cikk, esszé stb. közül - ami Trianonnak a magyar irodalomban való megjelenésével és ennek hatásaival foglalkozik-, ajánlanék néhányat mindenki szíves figyelmébe, - amelyekről én úgy gondolom, hogy ma is érvényes mondandójuk van.
… és végül egy kérés: Nem szándékom Trianonról és következményeiről semmiféle vitát generálni, aki ezt szeretné itt kiprovokálni, kérem ne fáradjon! Ha valaki netán verset hoz, most vagy bármikor az emlékév során, tegye csendben, emberi méltósággal.
Egy verset hoztam én is, Áprily Lajos erdélyi, magyar költő tollából:
A legyőzöttek strófája
Multunk gonosz volt, életünk pogány,
rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
s hogy egy legázolt néphez tartozom.
A címhez kapcsolódó témában pedig pl. itt olvashattok:
http://konyvkultura.kello.hu/konyvkultura/2014/06/trianon-trauma
https://mult-kor.hu/20110604_trianon_sokkja_a_magyar_irodalomban
http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/16215/1/tiszataj_1996_006_068-074.pdf
https://montazsmagazin.hu/szettoeretett-a-magyar-fajdalom-es-remeny-versei-koenyvismertet/
*a bejegyzésem címe egyben az egyik tanulmány címe is
Kosztolányi Dezső: A játék
Kosztolányi Dezső: A játék
A játék.
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.
Dörmögés... / Sík Sándor verse/
SÍK SÁNDOR
Dörmögés a Múzsával
[jegyzet]
Múzsa, mostan megcitállak,
Értsek szót veled.
Régesrégen furdal már a
Lelkiismeret.
Nem is verset várok tőled,
Más hoz most eléd:
Csak amolyan próza-józan
Gondolatcserét.
Szent a vers, nincs ebben kétség.
Szent ma is nekem:
Csakhogy szent-e az enyém is,
Ebben kétkedem.
Szent a vers, de csak ha teljes
És tökéletes,
Hogyha benne búg a kozmosz,
Hogyha életes.
Életen is, önmagán is
Hogyha túlmutat
S ás, mint porban vízi vessző
A szívben kutat.
Mindenestül elhatárolt,
Mégis végtelen.
Én, és mégis mint az Isten
Szembenéz velem.
Ilyen ének olykor-olykor
(Néha úgy hiszem, -
Isten bűnömül ne tudja!)
Bennem is terem,
Vagy hogy termett, ha eláradt
Földi nyelvemen
Foghatatlan ihletésed,
Égi kegyelem.
Hiszem néha, - éppen itten
Van a bökkenő:
Az önérzet simaságán
Esett zökkenő.
Minden anya szépnek látja
Idétlen fiát:
Hátha nem is versed a szép,
Csak fantáziád.
Ugyan nézd - sziszeg a benned
Bennszorult Tamás -
Ezt nehányszor már megírtad,
Azt megírta más.
Itten közhely, amott pátosz,
Színfalszaggató,
Kongó játék, rossz tanulság,
Prédikáció.
Szabad erre pazarolni
Szűken mért időd?
Gyermekségre szétfecselni
Szívet és velőt?
Nem szebb volna, ha a tollat
Elhajítanád
S megmarkolnál istenesen
Kaszát és kapát?
Lassan-lassan télre fordul
Feletted az ősz -
Becsületben, tisztességben
Lett a fejed ősz:
Fordulj immár csendességgel
A nagy Csend elé,
Ritka szód is legyen immár
Csak az Istené.
Így böstörködöm magamban.
"Stop! - a Múzsa szól -
Elég volt a beteg órák
Gurhuláiból!
Egy az Isten, egy a Törvény,
Egy az élet is:
Míg az Isten írnod adja,
Ahogy Isten írnod adja,
Írsz."