Egy és Más

Bányászsors

 

verejtékkel ácsolt képek

szénfalakra izzadt fekete fények

forró nedvességek csillanó

mélyéről tört fel lelkekben a bánya

csillék hosszú sorába gördült vakon

a tonnákkal megrakott sors-vagon

kasba szorult fohász az ajkakon 

szállt le s érkezett föl az ima   

de kellett az élet és az energia  

az apró lovacska is vakon húzta

asszony-szemek könnyeiből

bányatavak teltek meg azóta

és ma a tárnák telhetetlen gyomra

álmokkal együtt elnyelt szemeket 

arcokat eres kezeket okád vissza

végleg lezárt aknamélyekből 

a feketén fénylő holnapokba

 

 / a szénbányák áldozatainak emlékére /

 

 

József Attila 

ALTATÓ

 

Lehunyja kék szemét az ég,

lehunyja sok szemét a ház,

dunna alatt alszik a rét -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

Lábára lehajtja fejét,

alszik a bogár, a darázs,

velealszik a zümmögés -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

A villamos is aluszik,

- s mig szendereg a robogás -

álmában csönget egy picit -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

Alszik a széken a kabát,

szunnyadozik a szakadás,

máma már nem hasad tovább -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

Szundít a lapda, meg a sip,

az erdő, a kirándulás,

a jó cukor is aluszik -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

A távolságot, mint üveg

golyót, megkapod, óriás

leszel, csak hunyd le kis szemed, -

aludj el szépen, kis Balázs.

 

Tüzoltó leszel s katona!

Vadakat terelő juhász!

Látod, elalszik anyuka. -

Aludj el szépen, kis Balázs.

 

1935. február 2.

 

*********************************************************************************************

 Pofátlan ÉBRESZTŐ

 /ellen-parafrázis József Attila versére/

 

Kinyitja kék szemét az ég,

felnyitja sok szemét a láz,

paplan alatt nem zöld a rét,

ébredj fel szépen, kis Balázs.

 

Lábán egyet előre lép,

ébred a bogár, a darázs,

veleébred a zümmögés -

hé, ébresztő van, kis Balázs.

 

A villamos éledezik,

s indul lassan a robogás,

sárgában csönget egy picit -

ébredj fel kérlek, kis Balázs.

 

Látod, felébredt a kabát,

szakadt zsebéből csordogál

álma, hasad korog tovább -

máma, ne szunnyadj, kis Balázs.   

 

Virgonc a lapda, odaszáll,

hol erdőben zöng a darázs,

s ott egy csupor mézet talál -

ébredj, hogy jusson, kis Balázs.

 

A távolságot, mint üveg

golyót kérheted, jöjjön, már

közel, csak nyisd fel a szemed, -

most kelj fel és járj, kis Balázs.

 

Tüzoltó leszel s katona!

Vadat napra űző Tamás!

Látod, betűz a sugara,-

Ébredj már végre, kis Balázs.

2016 február 29.

 

 

 

Equus - taki lovak

 

Lovagolni még ma is tudni kéne,

mert "lovas nemzet" -hez így illenék,

nem csak csapkodva, szájat tépve

osztani bőszen a V-észt,

csettegtetve ostorozni folyton mást,

fújtatva, horkanva tagadni kiáltó hiányt,

ablakon kihányt, hemzsegő hibák

helyesnek hitt magaslat-szózatán

döngölni sárba, ki silány felszínt lát

a világba szórt mocsok-szavak

hazát tagadó, szennyfolyamában.

Nem kéne, hogy magas, görbült hátú,

sántító lóról folyton megítéltessék

ki magyar, és ki csak tessék-lássék

képes, vagy képtelen egy hátat megülni,

de meg kéne a még húzó lovat becsülni,

s lovagolni tudni - még ma is illenék.

 

Hisz' anno a magyarok túlélését

éppen az erős, igénytelen, kistermetű

equus-taki (belső ázsiai) lovak segítették

nagy tömegben..,  persze kihaltak azóta,

de volt egy jóval nagyobb termetű,

nemes külsejű, vezér-lóként is használt fajta,

 az "achal-tekin" (tegin), csak nőtt a pusztából,

szilaj volt és bátor, meg nem riasztotta semmi,

ma mégsem tudja már szinte senki,

hogy bár csak egyetlen ménesben,

de ÉL MÉG a vérvonal Pusztamérgesen…

 

Ló és Ember egykor egymásra utalva,

ha kellett a halálba együtt rohanva

vitték át az életet a "túlsó partra",..

hála az ősöknek és hála a lovaknak,    

ma a nemzet szabad és nemzetes vágtában

ember emberrel áll szemben, már hazátlan

is ölhetjük, nyilazhatjuk egymást bátran,

kicsiben - nagyban, váltott lovakkal

egészen a célig: a leges-legutolsó vérig,

- ha úgy tetszik, akár az "állatok"

Most lehet, most mindent szabad,- s ha kérdik

miért teszitek? Büszkén válaszoljatok :

mert voltak az equus-taki lovak, - most hála nékik!    

 

Van egy Subám :)

 

Van egy Subám, kicsi fehér,

még csak épp, hogy fél-térdig ér,

kifordítom – befordítom,

nem mindig jön még, ha hívom,

 

de bekukkant már mindenhova

szerepében sem tétova,

tudja mi egy Suba dolga,

s úgy tesz, mintha nem is volna

 

mást tenni, csak tappancsolni,

kell a papucs, s bármi holmi,

kedvence egy szakadt cipő,

nem árt neki hideg idő,

 

bár havat még sosem látott,

felfedezné  a világot!

Öntörvényű, mert ő kuvasz,

megnöveszti majd a tavasz.

 

Testvérével hancúroznak,

nemsokára elszakadnak,

kicsi Subám velem marad

együtt várjuk majd a nyarat.

 

Gyakorolni kell még sokat:

mit jelent az, hogy szót fogad...,

mert nem ő lesz itt falkavezér,

csak szív-csücsök.. szoknyapecér :)

 

http://kepkezelo.com/images/rolykqbjonzz3um38o4c.jpg

http://kepkezelo.com/images/zmhon9qz60ohqw3g5z8n.jpg

/ az egyes képen Suba Karácsony táján..., a havas képen hátul Suba, elől a lánytestvére Kókusz 2016 01.06-án a kertben...:) /

 

 

Hegymászók

 

Kísérj el a hegyekbe,

kevés holmival gyere,

az alaptábor biztonságot ad,

míg akklimatizálódik a gondolat.

A tüdő belélegzi a tájat,

teafilterek, porított hús, csoki,

overall, szemüveg, kép a zsebbe,

a zászló megázott éjszaka,

a köveken épp szárítja a nap;

csákányok, kötelek, karabinerek

kések, csak amik kellenek,

- a többi most nem lényeges.

Néhány nap,.. egyre följebb vagyunk,

újabb mászás,…ez egy másik tábor,

s még föntebb is áll néhány

gondosan előre épített sátor.

 

Éjjel fagy, nappal mászunk,

még biztosan zár a hálózsákunk,

újabb tábor,.. ez az utolsó.

Ott csillog kihívón, fénylőn a csúcs,

szinte karnyújtásnyira a bérc...

Újabb hóvihar,…csupa veszteglés…

Az erő fogy, a szív még akar,

szorít a prés, légszomj, tudatzavar,

néhány kéz-és lábujj, semmiség,

 nem számít veszteség, továbbra is

palack nélkül megyünk,

 csak pár ezer lépés,...

időhátrányban az életünk.

Kiváló bakancsok, jók a túléléshez

a sziklán, ami szinte homorú;

 te mászol, s én is erősen

 tartom magam,..élek, és megint borul...

  

Sherpa - barátom vagy, az egyetlen,

ki ezt a csúcsmászást vállalta velem.

Itt fönt a hegyekben

minden más, a lélekharang belül

hangosabb, s az ész riadva menekül,

életem harangkötélen remeg a kezedben,

érzem, nem hagysz egyedül

megfagyni, felhőkre zuhanni,

gleccser mélyébe halni…

A zászlónk már fönt lobog,

 s  otthagyott titokként őrzi meg

a kis gépbe égetett pillanatot;

a visszaút még keményebb lesz

lefelé, a lelket már tartani kell,

 nélküled - együtt – nélkülem…

  Mégis hiszek magamban és benned,

   Istenben bízom,

 meg a kötelekben,.. és a hegyekben…

 

/ Azok tiszteletére, akik nem félnek a Hegyektől és soha nem adják föl az álmaikat /

http://kepkezelo.com/images/n34ijus3zzgroibavj8.jpg

http://kepkezelo.com/images/t7e457q18fiwti5vs8fq.jpg