Egy és Más
IrodalomAlászolgája :)
Alászolgája! /mondaná T.Á...nekem, s többé nem állna szóba velem / :)
/ alcím: ’Húsvéti versike’, melyet kimetszett tőről egy galád vers-szike…
Később tán megbánja, - eztet most ki tudja? azonban addig is: 'alászolgája! ':) /
"
'A Ludas Matyi-pálya, Isten bizony nehéz e’ –
erre nézve nem lehet senkinek aggálya,
a legaggabb gáncsolók agg mája se irigyelheti
eztet a szomorú keresztet.
Például kérem, most is meg kell őrizni a hidegvérem,
mikor e szép áprilisi télbe arra vagyok itélve,
hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve
kisiklanék a nagyerdei zöldbe,
hogy részint gyöngyvirágot szedjek ottan,
s részint ott maradjak megfagyottan,
(mint az ismeretes megfagyott gyermek),
ahelyett a sors azzal ver meg, hogy húsvéti verseket ontsak,
holott jó alkalmi verset, zápot s fanyarat s nyerset
Gyan Thula versírója ont csak.
Hát itt a husvét, alleluja! És ilyenkor öntözködni szokás,
s az ezüstbokás verőfény táncol az emberek szivében,
s a tavaszi veréb dudolász a fákon, mint valami kis szárnyas furulya.
A télikabátot zálogba vágom, s randevúra hívom az ideálom,
és a többi, satöbbi, satöbbi,
amit már nem szokás senkinek az orrára kötni.
Persze, persze, így kéne tenni ,
jaj, de így tenni kinek van mersze?
Az ember akárhová gukkerez föl, az égen viharfelhő feketél,
és minden házereszből jégcsapot csapol a tavaszi szél,
Jaj bizony, a tavasznak kámpec!
Fordított világ ez, baj s iszony,
Kámpec a húsvétnak és a randevúnak,
Szívünket albérletbe ki kell adni a randa búnak.'
"
Költészet Nap alkalmából töredelmesen bevallom, hogy csak játszottam egy kicsit, - és bár utalásokkal teletűzdeltem, pl. alcímet írtam, amiben ott a valódi cím, és már ott volt egy önkritikus megjegyzés is, ami bárkinek gyanús is lehetettvolna..., sőt az egész verset két aposztrof közé raktam, mint egy jelezve, hogy itt valami nem stimmel, Ill . humor és irodalom kettős kategóriába raktam... Jó, tudom a vers-eltulajdonításra nincs mentség akkor sem, ha csak pár napig tartott...
Tehát jön a vallomás: ami a lényeg, a fenti vers 1912-ben született, címe " Húsvéti versike" és TÓTH ÁRPÁD követte el, - nem én.:) Egyetlen szót sem változtattam rajta, csak picikét másként tördeltem a sorokat. Remélem Tóth Árpád megbocsátaná nekem ezt a tréfát, de azon még töprengek kicsit, hogy lehet, hogy simán az én versemként elfogadtátok cirka 110 év elteltével is... Jaj nekem!:)) Minden kedves olvasómtól ezúton bocsánatot kérek, -különösen azoktól akik hozzászólással is megtiszteltek minket így együtt:)
Variációk egy Apollinaire versre
Apollinaire: Búcsú
Az eredeti vers - /Vas István fordítása/
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sohse látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod
**************************************************
Saját átiratok /parafrázisok/ :
Nyári változat:
Letörtem nézd e rózsaszálat
Szökik a nyár már sejtheted
Téged többé sosem látlak
Időszagú rózsám vigyázlak
S várlak mindig érezheted
Őszi változat
Szakítottam egy rózsaágat
Elleng az ősz egy illaton
Tudom szemem már sosem láthat
Ó rózsa időtlen csodállak
télidő jön s várlak nagyon
Téli változat
Téptem neked egy barkaágat
Elhal a tél és láthatod
Mit szemem itt már sosem láthat
barkaszagú időn bomló bánat
s én mégis várlak jól tudod
Tavaszi változat
ébredő ágon arany szirmok
kezemben látod itt virul
mit nélküled én nem láthatok
idők szagát inhalálom
s szívem téged várni tanul
...és még egy tavaszi utólag /02.11./
letépett ágon sárga szirmok
parány napok a kezemben
elégnek míg alvó illatok
s idők szagát belélegzem
terád mindig várni így fogok
"Trianon sokkja a magyar irodalomban" *
„Trianon sokkja a magyar irodalomban”*
Nem vagyok történész, sem irodalmár, sem tanár, sem költő, sem művész, sem orvos, sem lelkész, sem politikus…és még sok minden más sem, azok közül, akiknek dolga volt/lett volna/lenne az elmúlt száz év alatt a Magyarországot ért rettenetes traumát valahogyan kezelni: segíteni az embereknek kimondani, „kibeszélni”, feldolgozni, túlélni..., de legalábbis megpróbálni megértetni őszintén feltárva, hogy mi és miért történt ilyen borzalmasan kegyetlenül, erőszakosan és jóvátehetetlenül… Csupán egy vagyok azok közül, akik ide, ebbe a „lángoktól ölelt kis ország”-ba születtek; és akik bármilyen is most ez a haza a napjainkban, nem tagadják meg soha, nem rohangálnak külföldre, hogy jól fizetett székeikből még többet ártsanak és piszkítsanak a saját fészkükbe.
Magyar vagyok, lélekben és nyelvben, és az is maradok. Nem akarok identitás nélküli világpolgár lenni, magyar akarok maradni, amíg élek, mert ehhez jogom van. Képes vagyok átérezni, milyen fájdalom az, ha valakinek a szülőföldjét, a hazáját húzzák ki a lába alól… Szerencsésnek érzem magam, hogy én itt élhetek, és nem az egykori önmagával határos országunk valamely elcsatolt részén. Trianon traumája ma is jórészt feldolgozhatatlan, kimondhatatlan, és felfoghatatlan. Sajnos a világ számára is az. Európa / értsd: "a fejlett nyugat" / számára pedig ma már tökéletesen érdektelen...
Az elvakult globalista elképzelések és törekvések az európai bürokraták íróasztalai mellett, többnyire a globális pénzvilág nyomására születnek, minden más felfogást, törekvést a saját vélt, vagy valós érdekeik miatt az erő pozíciójából lesöpörnek. Ismerős helyzet.
Magyarországnak egészen mást jelent a Nemzet fogalma, mint sok európai országnak. Ezt is látni kéne. Mert a magyarok egyharmada (!) ma más országokban kénytelen élni…Szétszórattunk. Nemcsak Trianon miatt, de végső soron a Trianonig visszavezethető történelmi események következményként. Ám ha Magyarország 1920 júniusában nem írja alá a megalázóan mai napig „békeszerződés”-nek csúfolt diktátumot, akkor ma már egyáltalán nem is létezne Magyarország..! Eljutottunk végre 100 év alatt oda, hogy történészek ezt már nyíltan ki merik mondani.
Idén ’Trianon’ 100 éves évfordulója van. /az is elgondolkodtató, hogy a magyar nyelvnek száz év óta nincs igazán a közbeszédben egységesen elfogadott másik szava erre a nemzetnyi tragédiára, de azt 15 millió magyar tudja, bárhol is él a világban, hogy ’Trianon’ nekünk nem egy francia helyszínt jelöl…
A kimondhatatlan veszteség a magyar irodalomban is mély nyomokat hagyott és ez a téma, mint egy hánykódó kísértethajó a tengeren, sodródik benne azóta is… Nagyon sok vers, novella, és más műfajú alkotás született. Mivel irodalmi honlapon vagyunk, a számos korábbi tanulmány, cikk, esszé stb. közül - ami Trianonnak a magyar irodalomban való megjelenésével és ennek hatásaival foglalkozik-, ajánlanék néhányat mindenki szíves figyelmébe, - amelyekről én úgy gondolom, hogy ma is érvényes mondandójuk van.
… és végül egy kérés: Nem szándékom Trianonról és következményeiről semmiféle vitát generálni, aki ezt szeretné itt kiprovokálni, kérem ne fáradjon! Ha valaki netán verset hoz, most vagy bármikor az emlékév során, tegye csendben, emberi méltósággal.
Egy verset hoztam én is, Áprily Lajos erdélyi, magyar költő tollából:
A legyőzöttek strófája
Multunk gonosz volt, életünk pogány,
rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
s hogy egy legázolt néphez tartozom.
A címhez kapcsolódó témában pedig pl. itt olvashattok:
http://konyvkultura.kello.hu/konyvkultura/2014/06/trianon-trauma
https://mult-kor.hu/20110604_trianon_sokkja_a_magyar_irodalomban
http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/16215/1/tiszataj_1996_006_068-074.pdf
https://montazsmagazin.hu/szettoeretett-a-magyar-fajdalom-es-remeny-versei-koenyvismertet/
*a bejegyzésem címe egyben az egyik tanulmány címe is
Egyedül
Egyedül
(parafrázis Babits Mihály: A lirikus epilógja c. versére)
Csak én vagyok itt e versben egymagam,
bennem kezdődik el minden sorom,
s bennem is végződik, ám hogy szavam
a mindenség küldte, azt csak álmodom.
Nem tudhatom mi van rajtam kívül még?
Hol kezd a vég, és hol érhet a kezdet
véget? Szándékkal zárt be ide az Ég,
s mint dióban a bél, vaksötétbe nézek.
Kutató lelkem egy apró rést talál,
azon át lövi szép vágyak nyilait
célt tévesztve, be, szívem közepébe.
Börtönöm foglyaként élek immár
alfától omegáig; és az út tanít
egyedül menni a Mindenségbe.
**********************************************************************************
Babits Mihály: A lirikus epilógja
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Kosztolányi Dezső: A játék
Kosztolányi Dezső: A játék
A játék.
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.