Egy és Más

Guillaume Apollinaire : Búcsú

L' Adieu 

J'ai cueilli ce brin de bruyère  

L'automne est morte souviens-t'en

Nous ne nous verrons plus sur terre

Odeur du temps Brin de bruyère

Et souviens-toi que je t'attends

 (francia eredeti )

*****************************

Letéptem ezt a hangaszálat

Már tudhatod az ősz halott

E földön többé sohse látlak

Ó idő szaga hangaszálak

És várlak téged tudhatod

(Vas István fordítása)

**********************************

Letörtem egy szál hangarózsát,

legyen tiéd, az ősz halott,

nem jöhetsz többé, én sem hozzád

őszidő-illat, hangarózsák,

még visszavárlak, jól tudod.

(Koosán Ildikó fordítása)

­­­­­­­­­­­­­­­­­*************************************

Hozzád

Megléptem a világ hosszát.

Csendes magányban kerestelek,

és eltaláltam végre hozzád.

Rám köszön minden éjszakád.

Nappalomra veled ébredek.

( Tiszai P Imre (petruchio) - evokáció )

*************************************

Szakítottam egy rózsaszálat

Elhalt az ősz már sejtheted   

Téged többé sohasem látlak

Időszagú rózsám vigyázlak

S várlak mindig érezheted 

(Almádi Róza (Rozella) - parafrázis -1.)

*************************************

Szakítottam egy rózsaágat

Elhalt az ősz egy illaton

Tudom szemem már sosem láthat

Ó rózsa időtlen csodállak

Őszidő jön s várlak nagyon

( Almádi Róza (Rozella) -  parafrázis -2.)

 megjegyzés: utóbbi kettő csak stílusgyakorlat, nem fordítás!!

*************************************

https://www.youtube.com/watch?v=VZD-ahtExvE

Lakatos István 

A sötétség virágai

A sötétség virágait

a pirkadat csengésbe hozza,

holdhűvösen zizegni kezd

a rozmaring, a hárs, a bodza.

De bozótok félárnyain,

színszüneteiben a csendnek,

fölfogni szemmel nem lehet,

milyen iszonyatok derengnek.

Az elködlés előtt milyen

szétrúghatatlan szörnyek állnak,

mily bőrváltó lényalakok

szegélyén az érzékhatárnak.

A mályvarózsa fölvacog,

a fán fulladozik az illat.

Némaságnak alávetett!

barlang-homályod mire virrad?

Lejátszódik az éj megint,

bedől négy égtájról a távol –

fölöttem üres csillagok

irgalmatlan közönye lángol.

 Lakatos István 

Atrium  Mortis

Az emberélet útjának felén

az a vadon mögöttem tövig égett –

Láttam vetülni árnyát feketén

a könyörtelen beteljesülésnek.

Valahová vezettek a lábnyomok;

egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –

Ez adatott,

e múlás nélküli idő. E csorba

látóhatár, e könnytelen homok.

Micsoda szerelem fúlt itt a porba!

– – – Mentem tovább,

sikoltó pusztaságon át,

hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,

s nem vár a vándor többé változást.

Ekkor, ahol újabb kör tűzterében

a táj fényt kap s az üldözött egész

megélt sorsával ismét szembenéz,

sötét kapu magasodott elébem:

“Ki itt belépsz…”

Beléptem.

Negyven pillanatkép

1. Vers

Sár és virág, kavargó semmiség,

de hirtelen, mint villám, hogyha lobban -

két sor között - kinyíl nekünk az Ég.

2. Költők

Mint árva rokkant, aki cigarettát

koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi.

Európa költői, kik ma élünk,

s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.

3. Mézes kenyér

Külvárosi kapuban kisgyerek

száraz kenyeret majszol, ám - igézet -

az édes, ikrás napfény rápereg,

s ő nyalni kezdi ezt az égi mézet.

4. Nyár

Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,

mikor kövéren sárgállik nyugalma,

és sárga minden, mily hideg-fehéren

villant ezüst-szikrát a sárga szalma?

5. Utcanők rekkenő délben

Az utcanők fényes ruhában

akárcsak az olcsó selyemcukorkák,

s fülembe súgnak, a szélnél puhábban.

6. Ember 1930-ban

Fejében az anyagi gond

csörögve ébred, és megöblösödve,

halálosan zúg, mint a gong.

7. Asszony-arckép

Csodálatosan érett, mint a kajszín-

barack, s mosolya úgy csorog le dúsan,

mint cukrozott gyümölcsre sűrü tejszín.

8. Magyarosan

Ó dáridós hajnalban borban úszó,

ősz bajszok és könnyes-vad rikkanások,

lassú halált kísérő hegedűszó.

9. Váratlan vendég

Beszélgetünk szobánkban még a csacska

nyár hancúzásáról, s te, csöndes ősz,

oly észrevétlen-lopva, mint a macska,

bejössz.

10. Toll

Végtelen napjaim

menete.

Bámulom, elborult

remete.

Várni még, élni még

lehet-e?

Fönn az ég, lenn a föld

fekete.

Szánts tollam, villogó

eke te.

11. Lengyel táncosnő

Ó nő, te drága lengyel,

olyan vagy, mint az angyal.

Szépséged égi rendjel.

E csókkal, puha-langgyal,

kérlek, hogy ne feledj el,

és érd be a kalanddal,

e bús-egyetleneggyel,

és légy nekem a bandzsal

önkívület, mely kengyel

nélkül az égbe nyargal.

12. Rádió

Beh titkos is volt a másik szobából

egykor a kedves "messze" hangja.

Most nincs titok és messzeség, lejárt már

a régi ábránd úri rangja.

Mily józanul kong pesti rádiómba

a Westminster Abbey harangja.

13. Hasonlat

Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,

hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,

magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:

úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,

s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,

dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.

14. Harmadosztály

Egy asszony is van itt, rekedt.

Ölel egy halvány gyermeket.

Az élet, élet verte meg.

Azért remeg.

Sóhajtva néz a földre le.

Szeme sós könnyel van tele.

Batyuja sincs. Nincs más vele

csak élete.

15. Októberi táj

Piros levéltől vérző venyigék.

A sárga csöndben lázas vallomások.

Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

16. Házi bál

Kis, furcsa lányok, édesek,

hová repült a régi kedvem?

Minden, mi szép volt, szétesett.

Jaj, jöjjetek és súgjatok még

nekem valami kéteset.

17. Vidék

Mióta vágyakoztam már reátok,

s most végre-végre visszatértem ím.

Cigányzene, holdfény, bor, régi átok,

ábrándozó lányok, nyájas családok,

ti mérgeim.

18. Apám

Két pár cipője volt és két ruhája.

Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.

De néha este ellágyult, megolvadt,

nyitotta nékünk az ablak kilincsét,

és megmutatta mesebeli kincsét,

az őszi égbolton a tiszta holdat.

19. Késő ősz a ludasi pusztán

A pitvaron a tengeri

nevet a nap piros tüzére,

de sárga árnyát elveri

a paprikák piros füzére.

Száll-száll a lelkem kergetőzve

a mustszagú, világos őszbe,

mint szélbe csörgő papiros,

fölötte a halál és élet

a sárga és piros.

20. Gyerekkor

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:

egy ködbe olvadt álom és való,

ha hullt a hó az égből, porcukor volt,

s a porcukor az abroszon a hó.

21. Kiáltás

Mi ez a vágy, mely vérem megrohanja?

Nő, légy velem most, alkoss, szülj meg újra,

boldogságom rejtélyes édesanyja.

22. Új népiesség

Paraszti múzsa,

ki hajdanán oly üde voltál,

akár a rúzsa,

fested magad, s kopik az arcod

gyógytári rúzs-a.

23. Utókor

Utókor?

Megyünk az úton s elfödi nyomunk a

futó por.

24. Jégzajlás a Dunán

Jaj, hogy csörömpöl, zajlik a dagadt ár,

ropog a jég és elreped fönn és lenn,

minthogyha csillárt, tükröt törne barbár

dühébe sokszáz őrült forradalmár

egy óriás üvegkereskedésben.

25. Délutáni szundítás

Egy könyvvel elaludtam, elfeledtem

kitenni a kezemből, nyomta mellem,

fölébredtem reá és elvetettem.

Ó, nemsokára csöndesen, meredten

nyugszom a földbe és föld lesz felettem.

Azt el fogom majd bírni? Lehetetlen.

26. Rím a földi igazságszolgáltatásra

Itt az ítélet pusztán alaki,

mindíg kell a börtönbe valaki.

27. Érzelmes leány-arckép

Zöld lepelben állsz, mint karcsú, könnyű,

lenge fűz.

Nézlek és átélem életed most,

gyenge szűz.

Szived a melled kis templomában

csengetyűz.

28. Kancsal rímek

Egy pillanatra láttam csak zafir-

szemed s csodásan ellebegtél,

mint a zefir.

Azóta lelkem őrzi képed,

olyan szilárdul, mint a gránit,

s enyém a bánat.

29. Naptalan decemberi délután

Bosszús

dühvel harapja ablakom az orkán,

s brummog sötéten, mint egy síri és mély

basszus.

Félhat.

Köd és magány, halálos elhagyottság.

Ki egyedül van egy hotelszobában,

félhet.

30. Fényes arc a sötétben

Kerestelek,

majd jöttek a deres telek

és este lett,

csak bódorogtam, mint a vak,

nem is találtalak. -

Szétváltunk, mint peres felek,

de most, tündökletes alak,

magányomban börtönfalak

éjére festelek.

31. Emlékezet

(Lélektani meghatározás)

Emlékezet,

most azt hiszed, volt, most meg azt hiszed, hogy

nem létezett.

(Ez talán inkább bölcseleti)

Emlékezet,

tebenned él és van, de hogyha meghalsz,

elvész veled.

(Regényes és ábrándos)

Emlékezet,

ledőlt tanyák, romok és régi sírok

mellé vezet.

(Alázatos, szomorú fohászkodás)

Emlékezet,

rokkant barát, nyújtsd a világtalannak

szent félkezed.

32. Rajz halott apám fejéről

Megjöttem éjjel a vonattal.

Tél volt, setét.

Anyám otthon úgy jött elém, mint

a múltba rég.

Reám borult. Én nem akartam

megnézni még.

De ő mutatta, hogy amott túl

két gyertya ég,

s ekkor a régi üvegajtón

már láttam végtelenül-ismert

halott fejét.

33. Kiáltás

Hol vagy, apám,

hol vagy, te nagy.

Nem vagy sehol,

de vagy, de vagy.

Valami rejt,

valami zár.

Mi ez a csönd?

Mi ez a vár?

34. Ötven felé

Ötven felé kivetjük önmagunkból

mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,

s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk,

olyan hideg és kongó, mint a templom.

35. Február

Halvány ezüstfüst futja be a fákat.

A téli reggel éles, zúzmarás.

Olykor, mikor lehúzzuk téli kesztyűnk,

belénkharap a fagy, s mi sírni kezdünk,

mert fáj a seb, mint a farkasmarás.

36. Csöndélet a kórházban

Egy hang kiált belőlem: élni, élni,

s egy másik is: a semmibe alélni,

már látom a partját csillámlani.

Elülnek a gyötrelmek és a láznak

rémképei, s fejembe fölcikáznak

a morfium arany villámai.

37. Daltalan fa

Rég elröpült már kisfiam kacajja,

állok magam.

A múltba nézek és előre, várom,

mi hátra van.

Örömtelenség, hó és csönd köröttem,

határtalan.

Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,

madártalan.

38. Sóhaj

Borul a hívő, friss gyerekszem,

tündért se látok, nem verekszem.

Jobb volna elköszönni: jó éjt,

s eldobni ezt a nagy világot,

mint egy dióhéjt.

39. Magányom

Mint telefon az elhagyott lakásban,

mely éjidőn reménytelen csörömpöl,

úgy jajveszékel itt hiába lelkem,

oly messze az élettől és örömtől.

40. Anyám

Ki a halált legyőzted hajdanán,

te életet adó, legtitkosabb nő,

a Semmi partján majd erős neveddel

köszöntöm a kemény halált, anyám.

ADY ENDRE:

Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.

2016 : Szeretném, hogyha szeretnének...

 / Ady után szabadon diktálta.. /

Sem utódja, sem boldog őse,

sem rokona, sem ismerőse,

nem lesz az új év a réginek,

nem ígér semmit senkinek.        

Csak úgy jön, mint minden fenség,

észak-fok, titok, idegenség,

lidérces, messze fény,

kékafű-zöldazég -remény.

De jaj, nem tud majd így maradni,

szeretné magát megmutatni,

hogy lássák, tán mégis szép lesz,

hogy értsék meg, mit miért tesz.

Ezért így szól a szilveszteri ének:

Szeretném, hogyha szeretnének,

s lennék boldogan valakié..,

de lehetnék boldogan... Mindenkié.