Egy és Más

 

A szerelmükből…

 

A szerelmükből születtem,

és most arra gondolok,

milyen messze vannak ők ketten,

tőlem messze már, mint a csillagok…

Életem ajándék, ők adták nekem,

hálás vagyok érte, amíg tehetem.

Ma felnézek az égre, anyám s apám szemébe’

újra ragyogást látok végre,

tudom, hogy végtelen lett, 

fönt fénylik az éjben ez a szerelem,

megszökött a földről az örökkébe,

mégis érzem, hogy itt maradt velem..,

s két angyalomat magamhoz ölelem.

 

 

 

Nyár van… és annyi minden eszébe jut az embernek, a forróság, a tenger, az emlékek, szerelem,… meg minden… Nem szokásom visszahozni a már régebben írt és egyszer már feltett verseimet, de most valamiért eszembe jutott egy rövid vers /Székely János (1929-1992) romániai magyar költő írta /, ami engem megfogott és írtam is rá anno egy felidéző szonettet, (evokációt), és később egy parafrázist is…  Most kivételesen így együtt felidézem mind a hármat … :) 

 

SZÉKELY JÁNOS: PART ÉS TENGER

 

Emlékszel a hajdani őszre?

Nem volt soha szebb, szabadabb!

Öleltél – mint partja a tengert,

Csapkodtál – mint partot a hab.

 

Gyötrődve tűnődöm azóta,

Sorsom mire szán, hova visz.

Rabbá teszi partja a tengert,

Megbontja a partot a víz.

 

****************************************************************

 

 Sodródás

 

Érzed-e még hajdani vágyunk 

s ölelések tüzét az őszi parton? 

Mint tenger szilaj hulláma sodortál 

vad gyönyörrel, búgó hangon...

 

Azóta sodródom a tengerárral, 

nem tudom merre a régi kikötő?

Csak arra a partra vágyom vissza, 

hol rabbá tett a lehorgonyzott idő!

 

2016 06.29.

 

 *******************************************************************

Szerelemszirének

( régi cím: Álomlátás tengerparton)

 

Szerelmek tengerpartján üldögélek,

hullámzik szívemben új horizontod,

hajammal együtt lelkem is kibontod,

ölelésedben végtelen ígéret.

 

Hangod fénylik, hív a naplementében,

sodor a szél egy őrült-szép dallamot,

zenéd eláraszt, old minden bánatot,

forró énekeddel vár rám az éden.

 

Gyúlik az arcom, ruhámból kilépek,

rád gondolok.., a vízben szirének,

talpam alatt az égető homok,

 

elindulok lassan, hogy a hangod

el ne veszítsem a zúgó szélben,

s merülök szerelmünk hűs tengerében.

 

 

 2014 12. 01.

 

 

a dolgok egyszerűsítése

  

sem az ész sem a szív felfogni nem képes

milyen tökéletes egész és mégis az érzés

mennyire töredékes

 

tudom elkerülhetetlen a dolgok egyszerűsítése

hisz a léleknek is a teljesség-titokra

volna leginkább szüksége

 

ahol úgy aránylik a fény a szerelemhez

mint földről szabad szemmel látható darabka égbolt

egyetlen csillaga a végtelenhez

 

és épp ilyen beláthatatlan bonyolulttá válik

mikrovilágú sejtje számára az egész élőlény lüktető

élet-mechanizmusa

 

egyetlen hangszer önmagában nem zeng zenekarként

nélküle mégsem csendülhetne föl soha

az összehangzó gyönyörű sors-szimfónia

 

ezért úgy hallgasd az én egyszerű szólamom

mintha a szférák legszebb zenéje volna

és belőle mindörökké szólna

 

a szerelem végtelen egyszerű himnusza

https://www.youtube.com/watch?v=g0BhwCk0y3A

 

 

 

 

 

 

…és ez már így marad

 

én nem kértem semmit

sosem  álltam lesben

titkos labirintusokban

lelked nem kerestem

 

nem küldött utánad

a sóvár gondolat

én csak szerettelek

és ez már így marad

 

most sem kérek semmit

mert volt egy pillanat

nem ígért meg semmit

maradt mindig szabad

 

engedtem elszállni

mint gyógyult madarat

most visszajár szeretni

és ez már így marad

„…

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.”

...

„Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet újra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.”

 

Radnóti Miklós : Tétova óda  (részletek)

 

 

Hasonlatok

 

úgy várlak

ahogy harmat-szemű völgyek

várják csillagrajok röptét

magukba szívják remegve

a földet alig érintő pásztákat

s mire fölocsúdnának

a fény aláhull a semmibe

 

úgy várlak

ahogy csak tükörsík óceán

várhat éltető hullámra

apály-dagály ritmus áramlása

mély-örvények rítusa a víz hite

a tenger minden cseppje

elveszne nélküle

 

úgy várlak

holdtalan hallgatag éjeken 

állandó felvillanásod

átsuhan a létemen

képtelen sötétlő képzet

szemsugár-mindenségben

mit semmi szét nem téphet

 

úgy várlak

mint szavak a kimondatlanok

várják hogy megformáljalak

ahogy rajban hulló csillagok

várják elveszett fényük az éjben

hajnalpárás völgyek ölén

fénytelen időtlenségben