Egy és Más

 

Egyedül 

(parafrázis Babits Mihály: A lirikus epilógja c. versére)

 

Csak én vagyok itt e versben egymagam,

bennem kezdődik el minden sorom,

s bennem is végződik, ám hogy szavam

a mindenség küldte, azt csak álmodom. 

 

Nem tudhatom mi van rajtam kívül még?

Hol kezd a vég, és hol érhet a kezdet

véget?  Szándékkal zárt be ide az Ég,

s mint dióban a bél, vaksötétbe nézek.

 

Kutató lelkem egy apró rést talál,

azon át lövi szép vágyak nyilait

célt tévesztve, be, szívem közepébe.

 

Börtönöm foglyaként élek immár

alfától omegáig; és az út tanít

egyedül menni a Mindenségbe.

 **********************************************************************************

 

 

Babits Mihály: A lirikus epilógja

                       

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

 

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?

Vak dióként dióban zárva lenni

S törésre várni beh megundorodtam.

 

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,

Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -

de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

 

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.

 

 

 

 

 http://kepkezelo.com/images/y53oxyrs6llokdujali8.jpg

 

Álomkulcs 

Elena Kotliarker: Chagall álma c. festményére

 

gomolygó álom-kékek

méhéből születő élet

buja vágy-virágzása a lepkelétnek

 

keretek nélkül  

szűrődik át szemeken

öröktől létező lélegző

virág-mint-a szerelem

a teret birtokolva

száll szabadon hagyva

pillanat-szivárvány áramlik

borostyánok tűznarancsán

időtlen szépségű zárvány

 

tengermélyre látó szív örvénye

titkok álomkulcsával nyílik

virágba hervadása újjászületése

 

 

Üzenetek

 

A művészek pont olyan emberek

mint te.. vagy én.. vagy mégse.. ?

 

Csontváry, Chagall vagy Monet

szája vajon miért nem zengett

ódákat, s megmászhatatlan szóhegyeket,

miért pont a kezük rajzolta meg,

amit üzent a szív, a szem ..? A lélek

és az ecset miért festett színeket,

vagy szürkét, s tette ami a dolga

csupán,.. vászonra vitte az életet…?

 

Pheidiasz, Rodin, Micelangelo

formázott talán a kőből betűket?

Mozart, Liszt, vagy Vangelis

üres kottákból alkottak varjú-várat,

vagy zengő fény-katedrálist építettek

hangokból a muzsikának?

S ha ők és nagy költők, írók zöme

azt akarták volna, mint a ma embere:

 

megszerezni gyorsan amit lehet,

s hogy mindenkitől legfőbb célként

gőgös elégültséggel különbözzenek,

s így mondjanak felsőbbrendű ítéletet;

Ha ők nem mesélnének más semmiről,

csak megszerzésekről és ítéletekről,

a birtoklások extázisát alkotva meg,

lenézve sirámok elszigetelt hegyeiről,

és semmi mást nem tettek volna érted,

 

…akkor hogyan is érthetnéd  meg,

amit az életről üzennek neked?

http://kepkezelo.com/images/rtji26vwlvlrfvn3w4d7.jpg

https://www.youtube.com/watch?v=PFx3a7KfN0c

 

http://kepkezelo.com/images/ocnqxql9f657o5x40sq3.jpg

http://kepkezelo.com/images/vnkqqr4qef7efnba945q.png

Holografikus Univerzum

I.  Káprázat

 

Hologram alakok dőlnek egymásnak.

Úgy néz ki háttal.

Átrendeznek pár képzelt síkot az időben,

Eljátszadozva a halállal.

 

Látom őket, vagy mégsem?

Ők is látnak engem? Káprázat.

Rezgés, ami csak fényben csúcsosodhat.

 

A mátrix falának dől egy gondolat.

Azt gondolja épp, hogy önmagából

önmagát formálhat, azután felismeri,

ellentmondva logikusan a logikának.

 

Egy ideig bámulom. Mit látok? Nem tudom.

Néha hirtelen egy részét felfogom.

Visszanéz rám holografikus univerzumom.

 

Hologram alakok dőlnek háttal egymásnak.

De hisz' ezek mégis szemben állnak!

Hátat fordítanak a halálnak.

Életet játszva szeretik egymást!

Egymás szemébe néznek.

Mást nem látva.

Mindent látnak.

      ¤ ¤ ¤ ¤ ¤   

                                                      

II.  A kör közepében

 

feslett a május kacér kitárulkozó

maradtál és én is maradtam

csapda-fénynek a szemedben

keringő bogárraj régi nyarakban  

 

nem tudok tőled távolodni

fényévnyi közelséged idedobban

megérinted szép hologram-testem

kör közepében élünk a tavaszban

 

tenyered hűvösét beissza forró bőröm

ahogy megérinted az arcom

a gyopárillatú térben

homlokodhoz ér homlokom

 

gyere álljunk a kör közepére

ahonnan kiindul minden sugár

szabadon bármi irányba lépünk

szivünk összeérinti a nyár

 

http://kepkezelo.com/images/v112uc523a0uh4lznwzv.jpg

A rombolás művészete

 

 Nem vagyok régész, én csak rombolni tudok,

mégis konokul, tíz körömmel csontig

levájok ha kell, s lelkem ásatásain mindig

találok pár épségben maradt mozaikot.

 

Gondosan, grammonként söpörgetem le

tört darabjainkról könnytől sáros földem.

Fölhozom a fényre, csak hogy összetörjem,

s az egykor tökéletest is leromboljam végre,

 

mert nem viselem el, hogy olyan mesterien

alkotott meg valaki... Nem keresem ki volt,

de meg nem tűrhetem, mert én magam akarlak

saját színeidből kirakni magamnak. Már régen

 

nem érdekel, mit szólnak hozzá-értő szemek,

s nem számít, ha tiltott művelet! A hihetetlen

nimfaion csakis nekem csillog, és bennem

felgyűrt ingujjas én-istenek le nem intenek,

 

segítenek tisztábban látni, mialatt lázasan alkotok.

Csorbult amforán Neptun és Amphitrité háza,

s ha kell a herculaneumi házakra zúdult láva

alól kaparom ki a szerelmet, amit megálmodok

 

veled. Gyönyörködöm. Fönn a Vezúv kúpja ragyog.

Fenséges, nyugodt, de lent már remeg a föld, érzem

milyen forró az utolsó kitörés.. Egy darabig még nézem,

majd -mint a láva-, én is rombolok.., talán mégis művész vagyok.

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Herculaneum