Egy és Más

A költészet nap természetesen mindenkinek mást jelent, - de talán ma is belefér egy " játék a szavakkal", amihez ezúttal skary egy régebbi verse adja az alapot,  / persze utólagos szíves engedelmével.../  :) 

skary verse - 2019. március 21.:

"költészet napi múzsáim

fényévekre a költéstől

kora-tavaszi csirkék

elragadva az érzéstől

egy címlap-fénykép

olyan szép elragadó

megvalósult álom

felhő fenn suhanó

miattuk van a sármom

azért hányok falra firkát

tudod mert olyan izé

nem vihetek mirhát

de szeretlek azé "

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

költészet napi hangzás-evokációk skary verse után szabadon, azaz majdnem szabadon, mert a magánhangzókat azé' megtartottam :) /

az eredeti skary-vers magánhangzói:

 

ÉÉEE A ÖÉŐ

OA AAI IÉ

EAAA A ÉÉŐ

E ÍA-ÉÉ

OA É EAAÓ

EAÓU ÁO

EŐ E UAÓ

IAU A A ÁO

AÉ ÁO AA IÁ

UO E OA IÉ

E IEE IÁ

E EEE AÉ

átköltések:

 

I. közzétett  napi dúlásim

 

észérvekkel a költésről

noha tavaszi  címkék  

felragasztva a kérdésből

egy víg nap végképp

olyan kék fennmaradó

megvalósult smáron

felnő mert csudajó

mintatyúk van vagy három

azért mártok karma-tintát 

tudod nem sokat izé

mert ki szeret inkább

de repedhet azé

 

II. köddé lett mai múlás - ím

 

fényévekre a törvénytől

soha az ami nincs még

felhasadva a tépéstől

egy vicclap hétrét 

olyan épp elszakadó

sejtfaló hullámon

lejtőt nem kutató

fias-tyúk majd ma látom

azért mászok falra marhák

tudod mert noha izé 

nem vizezek tintát

degenere  azé

 

 

 III. történet mai ú fájin

 

lépésekre a söntéstől

noha tanyasi csirkék

elszakadva az énképtől

ejj ríhat végképp

olyan épp feldagadó

mert ha ló rúg bánom

mennykő szent csudajó

hu basszus hat a sármom

azért rágok tarka firkát

tudnod kell olyan gitté

ne lihegjek tintát

de lehetett gané

 

 

 

 

Kép-sorok

Sok olyan kép, festmény, fotó vagy grafika van ami valamiképp megérint, eszembe jut róla pár sor, ami nem igazán képleírás, sőt nálam egész biztosan nem az,  de a kép hat rám annyira, hogy egy négysoros versikét is előhív belőlem..:)  Azért négy sor, mert aki hajlamos arra, min tén is, hogy hosszabb lére eresszen valamit a kelleténél, annak egy négysoros  kitűnő lehetőséget ad a tömörítésre. Akinek van kedve, akár kipróbálhatja, - remek agytorna,-  :-), vagy folytathatja is ezt a játékot! 



Mutatom:

https://ng.hu/foto/a-nap-kepe/2019/06/30/szomszedok-4/ 

 

Perspektíva

 

Pipacsszőnyegen elhever a nyár,

rajta  rétfoglaló, éhes szöcskecsorda

 még helyet kér, és míg jó falatra vár,

eltelik a tájjal,.. csak úgy éhgyomorra.

 

/2019  07.02./

 

 ( A fotó a National Geographic / NG/ ” A nap képe”  sorozatából való, készítője: Révész Csaba)

Az újabb 'négy sorokat' - ha majd lesznek-, hsz-be írom ...

Vándor éji dala

Goethe a kickelhahni vadászkunyhó falára írta fel ezt a verset 1780 szeptember 6.-ról 7.-re virradó éjjel. Később, 1813-ban megújította a feliratot. 1831-ben, nem sokkal halála előtt újból ellátogatott oda, hogy még egyszer megtekintse. Kísérője így írta le a látogatást naplójában:

"A felső helyiségbe belépve [Goethe] azt mondta: »Régebben egy nyáron nyolc napot töltöttem itt szolgámmal, s akkor egy kis verset írtam ide a falra. Szeretném még egyszer látni ezt a verset, s ha a nap is alá van írva, amelyen keletkezett, legyen oly jó és írja fel azt nekem.« Ekkor a helyiség déli ablakához vezettem, ahol balra [...] volt ceruzával felírva [a vers szövege] [...]. Goethe elolvasta [...], s könnyek folytak végig arcán. Igen lassan előhúzott egy hófehér zsebkendőt sötétbarna vászonkabátjának zsebéből, felszárította könnyeit, s gyengéd, bánatos hangon így szólt: »Bizony, várj csak, hamarosan nyugszol te is!« Fél percet hallgatott, kitekintett az ablakon át a sötét fenyvesbe, majd e szavakkal fordult hozzám: »Most már mehetünk.«"

/forrás: bibliophil.blog.hu/

 

Ennek a kis csoda-versnek számtalan fordítása létezik, ezek között vannak ismert költők, írók tollából, és vannak kevésbé ismertek,  ill. amatőrök is. 

Ismert költők, írók fordításaiból hoztam egy kis ízelítőt, ékes példáit annak, hogy minden fordítás,- a szöveghűségre való törekvés ellenére is - valójában újjáalkotás. Az eredeti Goethe-versben nincsenek jelzők, a hangzás, a szavak belső ritmusa, jelentése adja a hangulatot, a vers-zenét…, ezért nem könnyű magyarul visszaadni.

Valamint mutatnék még néhány olyan átiratot  is, (tehát nem fordítást, hanem átiratot!!) amit én, ill. / általam / mások, sőt itt a poeten írók követtek el :))  Ha végig elolvassátok, majd értelmet nyer ez utóbbi mondatom is…:)

 

Az eredeti vers, németül:

 

Johann Wolfgang Goethe:

Wanderers Nachtlied 

 

Über allen Gipfeln

Ist Ruh,

In allen Wipfeln

Spürest du

Kaum einen Hauch;

Die Vögelein schweigen im Walde

Warte nur, balde

Ruhest du auch!

 

Vándor éji dala

(a szó szerinti fordítás ):

 

Minden (hegy)csúcson

nyugalom van,

minden (fa)csúcsán

érzel

alig egy leheletet,

A madárkák hallgatnak az erdőben.

Várj csak, nemsokára

nyugszol te is!

 

A  Költők nyelvén pedig így szól:

 

Vándor éji dala

(Tóth Árpád fordítása, talán ez a legismertebb…)

Immár minden bércet 
csend ül.
halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
nyugszol, ne félj...

 

****************************************************

 

Vándor éji dala

(Szabó Lőrinc fordítása)

Csupa béke minden
orom.
Sóhajnyi szinte
a lombokon 
a szél s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.

 

****************************************************

 

Vándor éji dala

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A szikla-tetőn
tompa csönd.
Elhal remegőn
odafönt
a szél lehellete is.
Madárka se rebben a fák bogára,
várj, nemsokára
pihensz te is.

 

*****************************************************

 

Vándoréji dala

(Weöres Sándor fordítása)

Valamennyi ormon
Tág csend.
Mindannyi lombon
Átkereng
A gyönge szél.
Madárnép gunnyad az ágra.
Várj, nemsokára
Nyughatsz, ne félj

 

*****************************************************

 

Vándor éji dala

(Tandori Dezső fordítása)

Már minden ormot 
Csend borít,
A fákon a lombot 
Alig
Járja a szél:
Madarak csendje az erdőn.
Érted is eljön,
Várj csak, az éj.

 

***************************************************

 

Vándor éji dala

(Dsida Jenő fordítása )

Csúcson, élen hallgat
az éj.
A lombfuvallat
is csekély
sóhajnyi nesz;
fészkén elült a madárka.
Várj - nemsokára
te is pihensz.

 

******************************************************

 

Vándor éji dala

(Kányádi Sándor fordítása)

Minden bércen néma 
csönd van; 
egy-egy levél ha 
még moccan. 
Ültek a kis 
madárkák is el mind a fákra. 
Már nincs sok hátra 
s pihensz te is.

 

******************************************************

 

Vándor éji dala

(Móricz Zsigmond fordítása)

Ott nyugszik a csúcsokon
a csend.
És itt a lombokon
alig leng
szellő, ha sejted is.
Az erdőn is hallgat a kis madár.
Várj csak, nemsokára már
megnyugszol te is.

&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&

… és akkor jöjjenek  a…  nem, nem az újabb fordítások, hanem az ÁTIRATOK. Én is írtam egyet, aztán... megpróbáltam kitalálni, vajon Ti hogyan írnátok át ? :)  Utólag is bocsánatot kérek mindenkitől, és akinek kedve van, írja meg maga is másképp! :) Előre is hálásan köszönöm! 

 

VÁNDOR ÉJI DALA 

 /mivel valamennyi versnek ez a címe, ezért ezt nem ismétlem… csak a 'szerzők' változnak...  /

 

Bakos Erika

 

Sziklaszirteken szusszan

az erdő álomlátó csendje.

Nem zizzen már lomb se,

nem dalolgat madár.

Sötétség szárnya rebben

a Mindenekben.

Benne megleled békéd,

bár szorítja lelked, ne félj,

meglátod, túl hamar elaltat

téged is az éj.

 

 

csillogo

 

Bércek csendjén

rezdül egy halk sóhaj,

minden zaj elül

az éjszaka ágbogán,

altatót dúdol már

a bóbiskoló napnak

sok erdei madár.

Szellő simítja homlokom,

kivirul alig-érintésén

- mint élet a lombokon-

a béke, s kis csónakom

elringva végre kiköti

a nyugalom szigetére.

 

Steel

 

Csendpárákat pipál a hegyorom,

lombsóhaj fészkel a fákon,

eláll a szélpillék remegő lélegzete,

halkuló madárszív a szótlanságom.

Alkonyparázs fénymúlása fölött 

szerelemneszek gyönyörűje libben,

mi csillagerdő rejtekölén fogan.

Ne félj, ha ’most múlik pontosan’,

mert szívverésnyi éjtávolokban

hajnalra elpihensz könnyedén

bennem örökre, - s benned én.  

 

Kevelin

 

V égtelen csend a hegytetőn,

Á lmos szemével pislog a táj.

N em suttog már levél, 

D údolgat magában a szél,

O tt ahol a madár se jár 

R ám talál most a rút magány.

 

É jjeli neszezés,

J aj mi zaj lehet ez? 

I smerős lépteivel kikezdi idegem!

 

D ermesztő a sejtelem.. 

A z erdőn vándor bolyong, tán idegen,

L éptei nyomán zizzen az avar,  

A ztán néma csend. Már nem is zavar.

 

 

Őrni

 

Bércekhez búvó a csend.

Dermesztő álom fuvallata rebben

a fákon, madárdal se zeng,

szellemek bolyongnak a tájon,

s mint egy fantom sóhaja

megérint az éjszaka… szép

tündérhaja hirtelen rám terül,

száll, csak száll szerte  és szét,

mint a felriadó gondolat,

de te ne félj, mert nyugalmad

hozza már az éj, – csak várj,

s ne félj..,  hozza már az éj…

 

 

Molnár Joli

 

kómás a hegycsúcs kanabisz-

levélkét szipóz titkon a táj

aléló lomb lihegi  pissz

az előbb még itt kerregő

griffmadár tolla se hisz

neked és már én sem

utolsó dózis beszív az éj

de elmúlik minden ne félj

még a csend sem zavar

elnyugszik túl hamar

benned is a szenvedély

 

 

merleg66 /Gábor/

 

hegy

ormán

az erdőn

minden madár

megpihenhet már

 

csend

mereng

sóhajnyi

szélben kereng

egy fáradt levél

 

várj

vándor

de ne félj

időd véges

ez nem kétséges

 

ki

tudja

mi vár rád

másik orom

vagy végnyugalom

 

 

skary

 

szirtekre lepárolt csönd

aha… esszencia itt fönt

kering egy kerge levél

még hangolna moll-hangon

nemtom épp hal-e vagy él

a lényeget alig hallom

minden madár hallgat

persze ráhagyom random

lepke-nyugalom száll meg

és neked valami szárnyas felhő

békét ígér... á de nemsok-á

majd ha felnő

 

 

WhiteWolf

 

Lennék a csúcson csend szava,

ha te lennél az éjszaka!

Én lennék a gyönge nő,

s te lehetnél zord hegytető,

ahol én egyszer a szél leszek,

de akkor beléd is téphetek,

vagy leszek majd néma madár,

fészkemen várlak: jössz-e már?

Legyél te végső békém, ha akarod,

 ne félj! Öleljen, vagy öljön a karod!

 

 

 Liwet

 

A csend bársonyt sző a hegyre

hallgatag fák közt alig leng a szél,

hulló levéllel szívem betakarja,

a madárszárnyú éj róla mesél.

Zenél a táj, csak egy vándor hallja,

ki hozzám nemsokára ideér,

a Hold szerelmes dalát hozza,

hajamba csillagokból fényliánt fon,  

hallom, csak magában dúdol,

mégis égig ér a hangja,

szívében béke, szeme mindent ígér,

átölel majd, ha úgy akarja.

 

 

 voodoo

 

Az est vállán csendesen pihen az éj,

s én a holdat nézem a fák hegyén.

Halk levél-sóhajok úgy rezegnek,

mint az alig dobbanó, fáradt szívek.

Pihegő madárhang e pillanatban

sajnos elnémul, és szokatlan

égi fények a hegyről hozzám leérnek…

Elmúlás szele kóborol a bérceken,

de a távolban egy vándor szíve

hallom, mintha csak enyém volna,

már nem fél, megnyugszik végre,

a szerelem csendjében dobogva.

 

 voodoo - II.

 

Az est vállán csendről álmodik az éj

engem bámul a Hold, őt meg én.

Levél se rezdül, alig-sóhaj száll,

csillagok meséit hajnalig hallgatnám. 

Egy pihegő madárhang e pillanatban

sajnos elnémul, és szokatlan

égi fények a hegyről hozzám leérnek…

Elmúlás szele kóborol a bérceken,

én is a távolban bolyongok régen,

a szerelem tengerén épp hozzád  hajózok

Hallod,  egy vándor-szív hogy dobog

a viharban? Mintha az enyém volna,

de ne félj, az angyalok elvezetnek oda,

 

s karjaidból nem vándorlok már el soha.

 

 dreaming58

 

Ében éji csend borul a bércre,

hervadt levélke sóhaja hallik.

Alig moccan a némaság fészke,

tétova távolok hangja morajlik.

Szívemben egy verdeső madár,

leszáll csillag-fészkére már,

bár karodban pihenhetnék én is!

De szivárványszárnyú álmom

ellibben egy holdfényfonálon

én mégis egyre várom,

hogy szerelmem, s békém

hajnalra megtalálom.

 

 

Pflugerfefi

 

Üvöltő némaság a táj.

Ember, nézd: csendcsőrű madár!

Egy sóhajt kerget csak a szél,

éjhez lapul minden, ami él,

és álmában végül kibeszél.

Levél se rezdül, fél, ha lehull,

elalél örökre, kvázi végleg.

A vándorlás lassan véget ér,

de ne ez rémítsen téged,

mert már te is érzékeled,

végül majd mindenki hazatér…

ki az erdőben el nem téved.

 

 

szurkevirag

 

Ha jő az éj, leszáll a csend, vigyázz!

A hegytetőn a szél elül ma már.

Madárka fél, pihegve néma fán,

dalát se zengi most, aludni tér a táj.

A lelke védtelen ki erre vándorolt,

mi hátra van, talán a béke érti még,

ha égi jel tanít, hogy élni jó, pihenni szép...

 

..és végül:

 

Rozella

 I.

 

Már minden hegyorom

csak a csend otthona,

a fák suhanó sóhaja

rezgő levélen száll tova.

Elnémul a madár éneke is…

Vándor, várj békén, holnap

talán már így nyugszol te is.

 

II.

 

Elcsendesülnek a bércek,

apró fészken madárka ül.

Rejtekén pihen, halkan zenél

hangtalan fák közt a szél.

Hulló levél sóhaja mentén

erdei árnyak körbe-körbe járnak,

de ne félj, csak várj békén,

téged is nemsoká’ megtalálnak.

 

 

 

... után szabadon (ki)fordítva

 

/ két 'karikatúra - evokáció'  /

 

I.

 

Nem értem ezt a balga vágyat

Rég elröppent már itt hagyott

Égen jószagú felhőágyak

Vágyják nagyon hogy bennük háljak

Tudom ott majd álmodhatok

 

II.

 

Lekéstem ezt a bamba vágyat

Már cseszhetem ha itt hagyott

Égen vakító felhőágyak

Alattuk hallgatag ágytálak

S amikor kell majd hozhatod

 

Le nem hulló Csillagok 

 (- tól lopott,vagy rám hullott gondolatok...)

 

Tegnap egy Költő tőlem azt kérdezte:

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”

 s én felnéztem kutatva az égre,

de nem volt már senki ott,

csak hallgatag fellegek szálltak némán.

Megszólítottam egyet tétován,

de a felhő „csak ment,... nem is nézett énrám”,

azt hittem, legalább elköszön

távozóban, hiszen valóban

„borongón már az este jön”.

 

Lecsendesülve úgy vártam a

 „halvány, szelíd és komoly ragyogást,

mely már alig volt fények földi mása,

s félig illattá s csenddé szűrte át

a dolgok esti lélekvándorlása”

Vártam, akár szabadulást az ártatlanok,

 azt a soha le nem hulló csillagot,

ami rejtőzött valahol, tűnt remény,

de „miféle lélek és miféle fény

s ámulatra méltó tünemény”?

 

Elképzeltem, hogy én is felhő vagyok

 és titokban utána szállhatok,

 mert „megindulnak félelmes áramok,

mint fellegárnyas föld felé a villám.

Aztán burkot von a könny a pupillán”

Földi létem én is itt hagyom

és utolérem majd egy napon..,

hogy megmutassam neki

„szerelmem rejtett csillagrendszerét”

s elmondjam, hogy „nyüzsgő

és áradó vagy bennem, mint a lét”.

 

Gondoltam, akár madár is lehetnék,

követném mindenhová, mindég’,

akkor is, ha már „megyünk az Őszbe

vijjogva, sírva, kergetőzve…”

Vagy talán jobb volna mégis látni,

”nem is én vágyok szállni,

hanem a két hű  'igen' ütemeivel

a győztes szerelem!”

 

Így cikáztak bennem gondolatok,

amíg merengve ültem ott

az ég alatt, remélve hulló csillagot,

de az éj sötét és felhős maradt

s „úgy ült szivemben a sok rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag”

 

Aztán egészen szokatlan hőfokon

valami átsuhant az égen, nem is tudom

mi volt az, talán csak kósza szél

rajzolt felhőkből valami alakot,

s úgy tűnt egy Költő csak nekem mesél,

… mikor átfénylett a sötéten egy titok,

„Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

és rajta túl derengő csillagok.”

 

 

 

Idézetek :

 

Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

József Attila: Mama;  Óda,

Juhász Gyula: Szerelem?

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Radnóti Miklós: Tétova óda;  Sem emlék, sem varázslat,

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Illyés Gyula: Nélküled

Weöres Sándor: Pastorale