Egy és Más

Kiss Dénes: Félelem

 

Zsebemből régen kigurult

legszebb golyóm a Föld

és tékozlók kezébe hullt

e csupa puha-zöld

és kék-kék életvarázslat

Naprendszer ékszere

 

 

Széttörésig játszanak

velem

veled

VELE

 

                                                                                      /1979 !/

/A költők olykor csendes szóval is kiáltanak, ha kell, és hangjuk 45 év után is itt zeng, kong, mint valami oltalmazó harang, amit még mindig nem akarnak meghallani...! /

József Attila:

SÁRGA FÜVEK
 

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél
 

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább
 

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át
 

 

Alászolgája!     /mondaná T.Á...nekem, s többé nem állna szóba velem  / :)

/ alcím: ’Húsvéti versike’, melyet kimetszett tőről egy galád vers-szike…

Később tán megbánja, - eztet most  ki tudja? azonban addig is: 'alászolgája! ':) /

 

"

'A Ludas Matyi-pálya, Isten bizony nehéz e’ –

erre nézve nem lehet senkinek aggálya,

a legaggabb gáncsolók agg mája se irigyelheti

 eztet a szomorú keresztet.

 

Például kérem, most is meg kell őrizni a hidegvérem,

mikor e szép áprilisi télbe arra vagyok itélve,

hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve

kisiklanék a nagyerdei zöldbe,

hogy részint gyöngyvirágot szedjek ottan,

s részint ott maradjak megfagyottan,

(mint az ismeretes megfagyott gyermek),

ahelyett a sors azzal ver meg, hogy húsvéti verseket ontsak,

holott jó alkalmi verset, zápot s fanyarat s nyerset

Gyan Thula versírója ont csak.

 

Hát itt a husvét, alleluja! És ilyenkor öntözködni szokás,

s az ezüstbokás verőfény táncol az emberek szivében,

s a tavaszi veréb dudolász a fákon, mint valami kis szárnyas furulya.

A télikabátot zálogba vágom, s randevúra hívom az ideálom,

és a többi, satöbbi, satöbbi,

amit már nem szokás senkinek az orrára kötni.

 

Persze, persze, így kéne tenni ,

jaj, de így tenni kinek van mersze?

Az ember akárhová gukkerez föl, az égen viharfelhő feketél,

és minden házereszből jégcsapot csapol a tavaszi szél,

 

Jaj bizony, a tavasznak kámpec!

Fordított világ ez, baj s iszony,

Kámpec a húsvétnak és a randevúnak,

Szívünket albérletbe ki kell adni  a randa búnak.'

"

  Költészet Nap alkalmából töredelmesen bevallom, hogy csak játszottam egy kicsit, - és bár utalásokkal teletűzdeltem, pl. alcímet írtam, amiben ott a valódi cím, és már ott volt egy önkritikus megjegyzés is, ami bárkinek gyanús is lehetettvolna..., sőt az egész verset két aposztrof közé raktam, mint egy jelezve, hogy itt valami nem stimmel, Ill . humor és irodalom kettős kategóriába raktam... Jó, tudom a vers-eltulajdonításra nincs mentség akkor sem, ha csak pár napig tartott...

Tehát jön a vallomás:  ami a lényeg, a fenti vers 1912-ben született,  címe " Húsvéti versike" és TÓTH ÁRPÁD követte el, - nem én.:)  Egyetlen szót sem változtattam rajta, csak picikét másként tördeltem a sorokat. Remélem Tóth Árpád megbocsátaná nekem ezt a tréfát, de azon még töprengek kicsit, hogy lehet, hogy simán az én versemként elfogadtátok cirka 110 év elteltével is... Jaj nekem!:)) Minden kedves olvasómtól ezúton bocsánatot kérek, -különösen azoktól akik hozzászólással is megtiszteltek minket így együtt:)  

 

 

 

 

Sándor és Amy

 

EGY csodának KÉT tükre voltak,

nevetésük még most is hallani,

ha odaintenek két koboldnak,

kik a túlvilágról

ideröppenve köszöntik őket,

a ki tudja hányadik dimenzióból

versszárnyakon érkezőket.

 

Amy bízik, de Sándor komor,

játékos kedvének gombolyagával

csak Mióki  macska játszik,

nem törődve egércincogással.

Elengedtek már minden földi kincset,

Ők csak egymásra néznek,

érzik a van-t, látják a nincset,

s azt, mi ellentmond az észnek.

 

Szavak lebegnek körülöttük,

besodródva gondolatok Kuiper-övébe,

egymásra villan élő tekintetük,

visszavágynak a Teljességbe.

Felröppenő ének a hangzavarban

elenyészik az is, mi halhatatlan...

Versek köveiből épül égi létra,

s viszi őket messze a szerelem

„csillagszerű gravitációja”.

*********************************************************************************************

 Weöres Sándor:  A társ

Keverd a szíved

napsugár közé,

készíts belőle

lángvirágot,

s aki a földön

mellén viseli

és hevét kibírja,

ő a párod.

 

 

 

Károlyi Amy:  Így

 

Halkan mondjad, – hangosan hallik, –

vissza ne verjék messzi falak.

Leírni talán nem is szabad.

 

Orcádra fessed rózsaszínnel,

bújtasd mosolyos csigaházba,

didergésbe és könnyű lázba.

 

Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,

akadó lélekzetbe vessed.

Hogyha szereted, így szeressed.

 

 

 

 

 

 

MECKY

 

Összekuszált időhúrokon

játssza koncertjét az élet,

bent dübörgő ima-ének-effektek,

a pulzáló szív-színpadon

villódzó fények élnek,

fohászok égig vándorolnak most

és csak Neked szólnak,... érzed?

Csak Érted!