Dörmögés... / Sík Sándor verse/

SÍK SÁNDOR

Dörmögés a Múzsával

 [jegyzet]

 

Múzsa, mostan megcitállak,

Értsek szót veled.

Régesrégen furdal már a

Lelkiismeret.

Nem is verset várok tőled,

Más hoz most eléd:

Csak amolyan próza-józan

Gondolatcserét.

 

Szent a vers, nincs ebben kétség.

Szent ma is nekem:

Csakhogy szent-e az enyém is,

Ebben kétkedem.

Szent a vers, de csak ha teljes

És tökéletes,

Hogyha benne búg a kozmosz,

Hogyha életes.

 

Életen is, önmagán is

Hogyha túlmutat

S ás, mint porban vízi vessző

A szívben kutat.

Mindenestül elhatárolt,

Mégis végtelen.

Én, és mégis mint az Isten

Szembenéz velem.

 

Ilyen ének olykor-olykor

(Néha úgy hiszem, -

Isten bűnömül ne tudja!)

Bennem is terem,

Vagy hogy termett, ha eláradt

Földi nyelvemen

Foghatatlan ihletésed,

Égi kegyelem.

 

Hiszem néha, - éppen itten

Van a bökkenő:

Az önérzet simaságán

Esett zökkenő.

Minden anya szépnek látja

Idétlen fiát:

Hátha nem is versed a szép,

Csak fantáziád.

 

Ugyan nézd - sziszeg a benned

Bennszorult Tamás -

Ezt nehányszor már megírtad,

Azt megírta más.

Itten közhely, amott pátosz,

Színfalszaggató,

Kongó játék, rossz tanulság,

Prédikáció.

 

Szabad erre pazarolni

Szűken mért időd?

Gyermekségre szétfecselni

Szívet és velőt?

Nem szebb volna, ha a tollat

Elhajítanád

S megmarkolnál istenesen

Kaszát és kapát?

 

Lassan-lassan télre fordul

Feletted az ősz -

Becsületben, tisztességben

Lett a fejed ősz:

Fordulj immár csendességgel

A nagy Csend elé,

Ritka szód is legyen immár

Csak az Istené.

 

Így böstörködöm magamban.

"Stop! - a Múzsa szól -

Elég volt a beteg órák

Gurhuláiból!

Egy az Isten, egy a Törvény,

Egy az élet is:

Míg az Isten írnod adja,

Ahogy Isten írnod adja,

Írsz."