Mikijozsa blogja

Hívatlan és nevetlen a hiúság
megfoszt barátaimtól, ?
Azt mondják bunkó, regényt ír
és mindene fáj, játszik is
ezekkel:"fáj, nem fáj",kiabálja,
s tejfölt ereszt neki a bálna.

Mindentudása az Óceán
benne lubickol több lapszolgáló-leány.
Kéretlen mond véleményt,s oly örömtelen
a lírája, pedig arca könnytelen...
Szeretnék ártatlan lenni e dologban
ezért megfosztom magamtól nyomban
Ó te szellem, kit hiúság kesztyűje
biztat, hogy pofozkodj velőtlenkedve,
Miért ne fosszam magam meg tetőled?
Hisz szüntelen képezed itt a redőket!

Anyós székében szunnyad narancsdélután,
majd uborkát vagdal fel kék nejlonruhán.
Tálcán szép még az alma, kávéja kihűlt.
Mögötte tévében a hős előredűlt.

Mint cékla, nagyra nőnek vén vérszemek ;
forogva színt váltanak s kimerednek.
Azért se félek kimondani, ha kell
mégse szórók röplapot pidzsinekkel

A tárgy szekérderekában rázkódik,
gurul toll felé, nyúlik, ágaskodik
azt hiszitek félek, taknyos kontárok
felszínességétől, nem vagyok bolond.

Szekérben sok szemét mind gyehennára
kellene szórni nem könyv lapjaira
láthatjuk ki rakja ki mások elé
nem fogom utánozni. nem lefelé

fejlődik a költészet nem hanyatlik
hiába terjed a trehányság nem addig
míg van józan ész remény van szépérzék
keskeny az ösvény ott, amerre a fény.

Jó, hogy panasz volt rám
utolérte őket nagy dumám
aztán meghaltak mind
nem gyászolom senki körmeit

mellyel arcom tépné
a káoszt is reám keverné
de nem fog a vigyor
magára vessen ki bánt annyiszor

Nincsen tél és most a szép fakul,
s a tiszta szív verhet oly vadul,
mint ló patája az aszfalton -
dacos irama vigasztaljon

Ép lélek csak ép testben nyerő
önfeje után megy vakmerő.
mindigek középútját járva
igényem senkinek se fájna

Nincsen hó, és a zöld kínlódik,
barnára sárgultan birkózik.
Derékszöget rajzol égi kéz
felhőt meszel Eukleidész

Fagyos időben vágyakozni
átfogót, befogót behúzni;
ez a felhő pasztellin lepel
mögötte a nő nekem énekel