Mikijozsa blogja

Irodalom
Mikijozsa•  2021. március 10. 03:43

Hondorgáló története

Bevezető féle a történetbe, amelyből megtudjuk hogy a hondorgáló még nagyon fiatal emberke, és az apukája se nem elvtárs se nem úr, mert már visszasüllyedt a kapitalizmusba, de még nincs is ott az ideje, hogy ezt bevallja.


Nevetséges ha egy történet nem tud önmagától megtörténni, de itt nem ez a helyzet, szóval mintha megtörtént volna, ez már egy fokkal nem nevetségesebb, ugyanis van ennél még lejjebb, az ami most történik, na az egyáltalán nem nevetséges, sőt - Undorító dolgot videóznak róla, de hagyjuk, menjünk tovább...
Valójában nem szeretem az ilyen kitérőket, de mint látjuk néha kibuktatják az olvasó figyelmét a történetből, pedig mint állítottam, úgy kell venni, mintha már valahol megtörtént volna, - haladjunk!
S volt ebben a történetben egy fickó, aki gyermekkorában fura dolgot hajtott végre önmagán és persze erről nem is tehet, mert ennek a dolognak úgy kellett volna történnie, hogy az anyja, estleg az apja egy sznob, és mint tudjuk a sznobok kiállításokra járnak, nem csak kávéházakba, vagy kocsmákba,  mint ami nem szokás ezeknél, de ez utóbbi már nagyon távoli hely lenne eme történetben, s  ez mardjon csak úgy rögzítve,  majdnem odament és ott a képtárban ácsorgott, ügyetlenkedett a képeket  épnne csak sandítgatva. De  nem volt elég lelkesen, tegyük hozzá - mégyycsak nem is ugrált örömében, azért, hogy látja pl. Van Gogh képeit. Nem ő ezt nem tudta, hogy neki hogyan kell eljárnia egy ilyen helyen, ahol a műértők, meg a műélvezők hangtalan és mozdulatlan meghatottsággal félórákig le gyökereznek egy olajjal bemángált vászonkép előtt. Ez volt a veszte a főszakértő azonnal észrevette, mennyire felületes a látógató, semmi meghökkenés, semmi ledöbbenés, ez kérem felzaklatta önérzetét és monda : Ó egek dicső architektúrája! Hát nem látja ezt maga szent Jupiter sem, hogy minő nagy csorba esik ma művészet oltárára?! S hihetetlenkedve szólítá meg a trehány műélvezésben még nagyon alkalmatlan urat, esetleg elvtársat (attól függ mennyire békebeli a fickó, ha duhajkodik, akkor úr, ám ha patvarkodik, akkor bizony elvtárs) - Na, de kérem, dadogta a szeme előtt pökhendi módon libegő, ficánkoló apukát és intett, hogy kövesse.
Úgy is kellett volna lenni ennek a dolognak, dehát mint írtam az elején, nem tudjuk, hogy megtörtént-e? vagy ez is csak a megtörténhetett volna történetünk rögtönözött bevezetője, mindegy. Ne húzzuk az időnket, haladjunk, s ja ott hagytam abba, hogy a fickó apukája, akinek a nevét még nem tudjuk, de hamarosan kiderül az is, mert mint mondom az az úr, esetleg elvtárs szó nélkül követte a fő fő műélvező elvtársat, akiről ezekután már kitalálhatjuk hogy igenis, nagyon szeretett patvarkodni és durváskodni is, ha már elszakadt a cérna, vagy madzag - attól függ - ki hogyan áll hozzá hogy elszakítsa.

És amikor kint voltak már a folyosón, et az elvtárs szembefordult ezzel a úrral és nem túl barátságos hangon közölte vele, hogy "önt ki kell állítanom"!
- Igen? Azt állítja, hogy engem is kiállít?! Hökkent most már végre valahára meg a szóban forgó fickó apukája, s ekkor ez az elvtárs elmosolyodott, hiszem megtört a varázs, és ez az úr meghökkent, sőt el is vörösödött, azt a nemjóját! De ne folytassuk, mert éppen akkor felbukkant végre a fickó, aki még nagyon fiatal lehetet, úgy valami 27 esztendős, de még mindig az iskolák padját nyomta vala, és még az egyetem kapuját csak ezekután akarta, vagy szerette volna - megostromolni ám ne fussunk előre, mert itt jön a lényeg a fickó bemutatkozik. Habár az ő féltőn szerető apukája jelezni szerette volna, az eseményt, amely vele megtörtethetett volna, de ez már nem fontos annyira, itt most a fickóra figyeljünk, türelem türelem, várjuk meg amíg udvariasan kinyújtja kezét az agyonművelt elvtárs felé és hangosan mondja:
- Nevem Rinó Cézár, és én hondorgálónak készülök. Tanulmányaimat az Akadémián folytatom, ha úgy sikerül.
Sikerül, miért ne sikerülne!? - vágta rá az elvtárs és ő is bemutatkozott: valójában én Ván Gógh kettő vagyok, de nem az a Van Gogh, aki miatt kiállítottam ezt az urat.
- Melyiket? - nézett szét Rino Cézár -, nem látokk itt egy úrat sem, ő az apukám ugyanis,  apu se nem úr, se nem elvtárs, inkább a kettő között, afféle dúsgazdag marxista, aki még nem merné bevallani, hogy a kapitalizmusba süllyedt vissza és kizsákmányolja a munkásosztályt, de tudja kérem, nem ítélem el, mert ő az én utam egyengetője, és még sok minden egyéb, amire nem szeretnék kitérni, mert itt van és hallja ő is, zehát úgy vélem megért engem, stb.
- Persze, persze -, bólogatott az elvtárs, de én gondolatban elítélem az elvtárs-urat, mert félő, hogy két szék között egy nap a koszos padlóra fog zuhanni szegény.
- Ó, na ezt megkönnyezem, mondta Cézár a kis Rinó gyerek , aki majdnem 27 éves, mégis mennyire érzékeny még, menyire költői lélek szegény! S hoppá, az elvtárs akit Ván Gógh kettőnek hívunk, na az, elővette noteszét és beírta, hogy a mai napon, 1977 május huszadikán az történt velem, hogy két embernek látszó képtár látogatón sikerült sznobista tüneteket észlelnem, amely tünetek leginkbb az én közreműködésem révén jöhettek létre. Mondom csak jöhettek, mert nem biztos, hogy egy igazán  megtörtént esetről van itt szó, de mint látjuk az elvtárs komolyan vette és ha már bejegyezte a noteszba, hát akkor lehez, hogy mégiscsak megtörtént, mindegy, de nekünk most az a fontos haladjunk odáig, ahol meglátni - mi lett ennek a vége?
S ezzel felejtsük is el Ván Gógh kettőt, hiszen többé nem esik szó róla, mert a kis Rinó Cézár apját követve odébb gyalogolt, s aztán taxiba vágták magukat és jókat diskuráltak - elfeledkezve arról, hogy az olvasó nincs ott mellettük és nem hallhatja miről cseverésznek, de milyen sz olvasó? öli ám a kíváncsiság és szidja az írót, mint a bokrot.
Úgy kell az ilyen irkász féléknek, mért nem követik rendesen a novellában szereplő személyeket, vagy mit tudom én poloskázzák  be az összes taxit, vagy fizessék le a taxisofőrt, és az mindenről kipakolna rendesen. De mint látjuk az az, olvassuk, járatlan még, vagy kezdőféle a mi körmölőnk - , de már írónak képzeli magát, vagy mi a fene, ne firtassuk, mert megérkeztek az apa, meg a fia egy olyan helyre ahol nagy betűkkel ki volt téve, hogy ISKOLA.

Mikijozsa•  2021. január 26. 05:56

Ellopták a tintát

Eh, mintha még meglenne, tollba-mondd
e nosztalgiát, bát a tinta hiánycikk;
Nem tudom másnak mennyire hiányzik,
nem is lesz ebből sosem vitapont...

Sok megszokott tárgy megy egymás után
mindegy - lopják-e - avagy mi, megisszuk,
de rühelem ezt a zord albinizmust!
Maholnap megfúják a ceruzám...?

Ez a vers sem lesz saját - manuscriptum -
ezért csenték el a tintát - figyelj!
terjed a fatalizmus - és "no szignum"

Ne írj hát többé, kis kezem, pihenj!
Fatális szitu - s a kő lefelé hull,
ideje hogy veszteni megtanulj...




Mikijozsa•  2019. február 18. 05:30

nem szemereg

nem szemereg lovak hátára csepp
hópehely még szép Jóistenke könnye
hisz készül már valami újra fent
hátha végre oltalmat nyer a gyönge

nyirkos hajam őszíti türelem
van annyi időm még s nyugton kivárom
remélem nem megyek el üresen
de esküszöm összetöröm gitárom

matt üvegen sárga ujjlenyomat
beburkolja a felhőket a csempe
ezek a tollak nagyon nem írnak

arcomat a grimasz kerülgette
az erőlködés szerintem nem írmag -
lefekvés előtt eső kopoghat

Mikijozsa•  2016. július 16. 21:06

Parancs megtagadva

Azért vers amit írok viccesen, vagy játszva -,

Mert dalol benne a szívem öntudatlan.

Dalol a lelkem is, kíséri érzelemdúsan áldva ;

Sír is  nevet is - mindvégig sohasem búsan.


 

 Vércsere csöpög belőlem és kifolyik a lapra.

 Kék betűje fémesen fakul s csak olvasóknak csillog.

Körbe járja a földet ez a dalféle rezgés csokra,

Úgymond erőtadó, egyébként gondosan  kigondolt.


 

 Óriásit lehet csúszni e szövegen hasalva

 Szükséges hozzá az igazság egyensúlya -

Nyugodtan nevezhető - szólam kivasalva.

Nincsen briliánsan hímzett hazugság takarója.


 

 Hol jártál tesó iskolába, ki oktatott hazudni?

 Engem hiába oktattak, lepergett rólam,

Pontosan az vagyok ki rajongásig tud súgni;

Parancs megtagadva, világtól elvonultam...


 


Mikijozsa•  2016. május 2. 15:42

a költő

a költő ültet fülbe bolhát
irkálgat zoknis dalocskát
s ha fonyadnak strófái torzan
volt s elégett érzelme hol van?

tepnap még dalolta bátran
ma már annyira logikátlan
preciznek maradni nem tud
lényeg és az ábra elfut

kimért vallomása kevéske
ha nem sarkall jótevésre
ne pénzt mosson, hanem erényt
hős legyen noha csak ürgeként


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom