Mikijozsa blogja
IrodalomSzaladj velem
Szaladj velem égfia, szólj, ki legyek itt?
hidegben a jó inas, egyszeri házias
szolgálni szeressek, azért hogy ehessek.
De csókot egyet se akarjak ugyis
hiába bizsergek s a szívem igényes.
Az elv leköt, erre se hajlik amarra
se enged a munka az élet -, keserédes
a lelkem, akármi nekem se való-
Melódia kedvesem éneke hangja
maradj csak ölembe galambom, a lét-
zaját dalod űzi el - átalakítja
édes muzsikára, virulj csodaszép;
Nem fontos azonnal örülni a pénznek,
előbb amit azzal adott a világ
azt lássuk - az áru minőge az érték,
sokat nyom a latba mit adnak azért...
Babám ütemére a hárfa virágba
borítja a szívemet, úgyse halunk meg.
S a víz szalad, átfolyik óra hasába
utána fut álmaim érzete - minden
kaland rezonál, adagol mesehőst is
faragnak a mítoszok egyebet is
miközben egérutat úgy keres önként
ahogy engedik a kurta láncai.
Vers versenyképessége
Ver, üt a szó, ha nem akarod, ütleg
a múlt hibáira, jelenére.
Veress költő kezedre bilincset, ütnek
téged is -, mondd, lökött vagy, mivégre?
Ver a szó, lüktet szívek hangja,dobban;
miről tájékoztat? Hogy van még vér
pucánkban, hazug szó ellen lobban
ugye Tyúkodi pajtás!? lángot vet, kér.
Nem a sors keze, hanem a diktátor
rókakarmas ökle döngöl bohóc
vihogással, míg széjjel morzsolódsz.
Lemaradt a vers, csak a lózung pózol
magasan, hirdeti, neked jogod
nem itt van, jobb ha el sem olvasod...
Valamikor kívülről megtanultam
Valamikor kívülről megtanultam s büszkén szavaltam a Tiszát , mivelhogy
az osztályban senki nem tudta, csak felolvasni.
Úgy voltam ezzel mint amikor -Arany János Toldijából - egy egész éneket kellett megtanulni, hát abban is én ... na mindegy.
Ebból kiindulva, lassan megtanultam - nem sokan szeretik a verseket, lenézik lebiggyesztett ajakkal kimondják:
- Á, ilyent még én is tudok írni, és láss csodát - tényleg tudnak.
de jó nekik, hát tudjanak is, adja isten. Én pedig szavalom a Tiszát -
- Petőfi Sándor: A TISZA
- A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. február
gömb
Mint gömböt, ha kés szel, belül lukas,
cipóként vagdalták éveim s elfogy;
kenyeres pajtásom ne légy fukar,
szakadatlan bújkálsz, mint a félhold.
Egyik félnek fel kell vállalni, fel
erötlen hátralékát, ha fáradsz is,
haladj irgalom ösvényén, emeld
megbántottak vállait és gyámolítsd.
Szabad akaratból feltekintve
Sehol nem virágozhat szerelem,csak
hol én tárom ölelésre kezem.
A fény peremén, mint egy legyecske
két kezem nyújtom gyönge kezedbe.
Bízva süt reám lelked villanása -
farost a hangszálakon
Bebutorozta a teret a csend, oly
fekete, öszkomfortja könnyű életre
beidegzet, nem feszül mint az íj
elszalasztott nyílveszők utat tévesztve
csak a bokrot luggatják, égnek is
Hazazörög a holnap, hej mindegyre várom,
egyik fele a másikra kacsingat
uff, nem is tudom melyiket becézzem;
Távolról zakatol a tegnap vissza se térjen!
Ködbe boríthatja tévémet egy gőzkazán -,
pupostevék menetelő hajnalán... izgalmán;
szőrénél fogva hétvégek vergődnek körmünk alatt,
kikapart jókedv és véresre csókolt szerelem
viháncol fokozottan, egymásba gabajodva.
Szeretnék nevetni, rövideket - egyhangúakat,
kacagni, hosszú készülődéssel ajkamon