Mikijozsa blogja

Olykor hallgatom, mit locsog manapság
a világ? - s nem izgat, bármennyire
kacagtató, mindegy! meg se ragadják
figyelmem, sétálok a ligetbe.

Bocsátsátok meg szent égiek, böszme
dumák statisztikája hagyomány;
amelyben valódi probléma mégse
fedezhető fel, pletyka tartomány.

Eközben illatozik a patakrét,
Bűbáj a Nyár egy legény se kaszál.
Falusi nép zöldért városba jár

Kenyérillat se kemencéből illan
Nem csinos leány sütötte, süsük
sütödéje keleszt, s mi azt esszük.

A tócsa felriad, hohó, fogyok
mint a harmat, rejtsetek sovány árnyak -
kövér autó oldala. Locsog
hozzá az autó kerék, na várj csak!

Nagyot fröccsent - szerte ment a tócsa,
odébb állt a nagy jármű diadallal.
Nesze hálátlan, hallgattál volna;
csillog az út pocsolya habjaival.

Ráakadt a napfény szánta nagyon,
s felitta teljesen mint a tejecskét
reggel a gyerekek, hörpölte fel.

Riadtan csillant vissza, mint finom
tükör a maradék latyak, kérve fényt,
Ó Uram, vigy magaddal szeretettel.

Szívem szép dala, hódolat a nőknek;
köszöntő himnusz, foglyul ejtett szöveg.
Őszinte érzelmem, virágok, könnyek;
lelki vizióm mélyéről jönnek.
Szépséged Istentől kaptad -, s az áldást;
családod kapja, mint önfeláldozást.
Meg kell énekelni, végtelen dallal;
ki vagy te asszony, és anya nekünk?
teremtönk, védelmezőnk gyönge karral.
Szeretet az erőd, nálad jobbat nem ismerünk
Szépséged Istentől kaptad -, s az áldást;
Te szépíted meg a világot, te gyujtasz lámpást.

Általad lettünk vilégosság fiai
Áldva áldalak minadannyiunk anyja
boldog nőnapot adjon Isten számotokra

vörös kép nem az arc, sem az ég
talán egy vérbő intenzitás
lobog kék lángja - szenvörültség
súly felesleg tipró mániás

mikor rőt kalapom rösteltem
hisz bohóc én nem vagyok csupán
szerepét próbáltam ki elvben
s gyakorlata kihúzta gyufám

zöld fülű maradok pedig lám
aszály ostromol cserzi a bőrt
s kopik a szőr a földgömb hasán
míg mímel mókabá egy dublőrt


vízüveg ömlik a csapból is
vásott szíveket tisztitó lájk
s a végtelen szeretet koppint
egyet a kobakra - s elbocsájt

Az emberség fentről közelitőleg,
a szeretet szívkamrája felé, úgy
rekedt meg, mint egy hajó - letörtek
vitorlái. belülről süllyedés sújt,

veszejt mindent, ami emberi. Hogy
is énekelj költő mintha örömtelt
időket élnél? körötted kifogy
a barátság csermelye, az is öntelt

aki imát felejt; aki lehel szét
szolidaritást, s utat nem mutat.
Tehet-e róla? szánd meg emberlelkét.

Feladvány, hogy kivárásra biztasd
az árvát, a távolállót -; akárcsak
Buga Jakab, őse e hazának.

https://youtu.be/1CNFR3gW8bU