Mikijozsa blogja
VersA szerelem tudománya
Nem étel, nem ital - csókkal él
akinek a, kedves, szép orcája - Nap;
Aki gyönge válláról ruhát letép,
gyönyörködve simogatja, mindennap.
Akit ölébe ültet, haját kézzel
sokáig fésüli, s minden kecses
porcikáját gyönyörrel tekinti meg,
Ki iránt legtisztább vágyakat érez.
Akivel egybeforr, extázisba es,
sosem unja meg, bármennyit pilled,
öregedhet - érzelme rendületlen,
Ilyen a szerelem, nem kell elhinned.
Hétpróbás semmiség
Csipetnyi bátorság, mint ablakra izzadt
bekopogás, mikor felbukkan kétségbe
esése a hütlenül elosont és hibbant
ifjúságnak, ne ácsorogj megszépülve'.
Fuss, szaladj vinni szét tolvaj jogát
jelenlétednek, hisz mindent lopni kell,
mesterséget, egészséget - fizetséget, morált.
Jóságod mindig téged kicsinyel.
Elkopik a szappan kufár arcán e rendnek,
küszöb alá kerül a kolbász valahányszor
rálépsz, újat nyomtat, füstöltet neked;
Jól rágd meg holnap téged rágnak mit gondolsz?
Újabb év porondján
Újabb év porondján állok, van tovább?
indul a fény, világítja utam -,
fel is húzok egy hétmérföldes csizmát.
Muszáj sietni - véges a futam.
Vívódások pástja, kezemben drótkard,
ám riválisom elszaladt, kopog
a talpa, ö volt az Óév, nem maradt
emléke se már, nem oly nagy dolog! :)
Aranyszájú szerelemem szép csókja
vigasztalj, most add kezed, e kardot
letenni, holtig kerülni a harcot.
Értelmetlen minden, mi nem oldja
a feszültséget, s megfoszt egy boldog
együttléttől, ily utat nem akarok.
Négylevelű rímek
Potyogj zöldes rím, serkenj, mint vörös
here, szerencsét hozz az olvasónak!
Tojásdad légy, lándzsa alakú szőrös
rovar, bíborpiros virágzattal.
Betű-kongatost szortyogj, mint lufi
felfúvódva ólmozott levegővel -;
ne legyen súlya, puha habgumi
puffanással mint a hó leesőben.
S mi van ha rímtelen -? eszmeileg
növekedőben. Éppen most szeretne
télvíz rímje lenni, rí mekegve.
S mi van, ha kiöregedett - liheg
a vers végén. Silány levele hármas,
úgy repül, mint egy kopasztott szárnyas. :)
Viszlát Szellő
A lelkem tette mérlegre az Ősz;
tud-e lebegni anyagi világban?
falevelét szédítő szellő, pörgetős,
másik szférába küld, de nem álmomban.
Ugyanaz a látvány, lágyuló fény
simogatja arcunk, és szívárogja
belénk mollekuláit, térszegély;
közös mint szerelmes csók. adagolva.
Mindenhol ott vagyunk kis adagokban -,
elterjesztve az egész világon.
viszlát szellő, a csapdát már utálom.
Kifestett gőz, mintha köd gomolyokban
kellene ma, fákat vetköztetni...
bukást válaltunk, hogy tudjunk szeretni.