Mikijozsa blogja

Maga olvas, nem én magam;
legyen borús, vagy egykedvű
idegen, szokását áldjam
mikor lángolva egykedvű
lelkesedéssel átérzi
szombatomat, vasárnap nincs
vidám kurtahét titka rí,
mint húrtalan gitár, pendíts
patakcsobogást, vagy habzó
gátszakadást, siess komor
emberek közt, arcuk timsó
illata, szeműk csoroszja
kiélezett csillogása,
vagy kiéhezet fogaké,
aranyszemed a betűké
ők uralkodnak terajtad,
hiába nem olvasol már
a tiktok habár homokvár -,
magábazár, mint bányába
a néma súlytólég, lárva
pózba idomít, generál,
megbők s akkor összekuszál.

Az alma szalmaközt gurul, ha nyers
a lélek gyümölcse, érlel belőle
a jóisten, nem görgeti, mint spejz
polcán a kéz odább, lesz kezelője.

Natúr megannyi alma - kit csiszol
a Lélek, Felhők felett van a hardver;
egyet egyet villan, és valahol,
mint újjászült, felocsudik sok ember.

Komoran gyűjtőm kosárba ha már
lepottyant idő előtt; ámbár sajnos
nálam nincs érlelőgép, ugyebár.

Manapság annyi mindent  úgy tudunk;

de a bensőnk sehogysem, ez világos

almát se, nemhogy szívet, na haggyuk.