Mikijozsa blogja

Kedves szépem, egyetlenem!
barna szemed oly napocska -,
mint fekete esténk hajnalfénye.
Öledre hajtott fejem, naponta
költögeti, úgy érzem, felébredve -
valahonnan, mély forrásból, mely
átfolyik éjszaka a völgyeken
hegyekről aláérve, titkon reggel
ide érve, lapos tájak nyugalmával
mécsest gyújt sötétség űző logikával.
Olyan barna a szemed - mint a bársony
őzek bundáján az árnyék - látom.
Nyergelni kell, fordulni kell ébredezve,
holtig élni, belehalni a szeretetbe...

Legszebb hajnal csábít -, ébredéskor
valóság köszönt ránk, egymásé vagyunk;
Belémkarmolt egy macska - árnyékból
előbujt lelkes lény kergeti álmunk.

Nem akarta hogy fájjon, fekhelyem
melegébe menekült; hisz az álmok
visza járnak, pedig az életem
nem csodák világa, ám veled vagyok.

Szívemben semmi sem sajog, tűz ég
itt legbelül, bár őszülnek hajszálak -,
erőt ad nekem féltő gyöngeség.

Fut a perc, oly könnyen múlik, mily  szép
veled, érezd át, ölelésed lájtos
mindig megbabonáz, mert varázslatos.

Oly piros az ajkad, mintha paradicsomba
harapnék, mikor csókkal kóstollak, kedvesem.
Harapni, nagy hiba nálam,  de csak egérke
fogakkal. S a te szemeddel látom mohoságom
fordítva ; ezt már nevetnem kell, mert oly édes,
oly  édeni nedv, nem hagyhatom abba.

Másodperceek, percek s órák telnek
tán meg is áll, nem ketyeg hisz nekünk dolgozik.
El ne vonja hétbarázdás eszem - mégis zsarol
hogy befejezzem,  mint széles folyóvíz,  vissza
nem vihet, sodor  vén  idő lassan hömpölygőn.

Nem étel, nem ital - csókkal él
akinek a, kedves, szép orcája - Nap;
Aki gyönge válláról ruhát letép,
gyönyörködve simogatja, mindennap.

Akit ölébe ültet, haját kézzel
sokáig fésüli, s minden kecses
porcikáját gyönyörrel tekinti meg,
Ki iránt legtisztább vágyakat érez.

Akivel egybeforr, extázisba es,
sosem unja meg, bármennyit pilled,
öregedhet - érzelme rendületlen,
Ilyen a szerelem, nem kell elhinned.

Újabb év porondján állok, van tovább?
indul a fény, világítja utam -,
fel is húzok egy hétmérföldes csizmát.
Muszáj sietni - véges a futam.

Vívódások pástja, kezemben drótkard,
ám riválisom elszaladt, kopog
a talpa, ö volt az Óév, nem maradt
emléke se már, nem oly nagy dolog! :)

Aranyszájú szerelemem szép csókja
vigasztalj, most add kezed, e kardot
letenni, holtig kerülni a harcot.

Értelmetlen minden, mi nem oldja
a feszültséget, s megfoszt egy boldog
együttléttől, ily utat nem akarok.