Mikijozsa blogja

süketen haladj - mindenkin a maszk
egy egy hangburok - csend gyomorbanyelten
a meghalt nagy volt - te mégse sírhatsz
előjog nincs hogy becsét visszanyerjem.

panaszaink sóhaja gézbeszűrt
levegő adag - méri dokikufár
de a gyász lobogója összegyűrt
riogat a tévéstáb szemén okulár

megállok szusszanó imában itt
legyen áldott emléked - lelked angyal
szíved hagytad ránk - szóvirágaid


fakardom vasszögén tört fénydarab
beveretve kalapáccsal a kódja
kitűzöm csendesen szent sírodra

véres napok hangulatát a szél
körbehordozza itt
olyan mint a sajgó hegyes acél
szívekbe szúr megint
és még hányszor kell halni? kérdezem
de nem felel nekem
és egy pillanatra az értelem
megtorpan vészesen
Ütni kell vágni a békételent
ki fegyvert hord ma is
de mint látjuk dölyfösök döntenek
sorsunkról s megölnek

mi volt olyannyira lényeges érv
hogy azért halni kell
hát nem volt elég hogy a védtelent
a gyengét megölik?
Az ember nemcsak erre született
hogy harcban essen el
mi az indíték melybe belefért
ennyi emberélet
Sok a kérdés a válasz zavaros
hideg orosz vidék
létünk ma is épp olyan tyúkszaros
hullnak a hópihék
és emlékezünk és az fáj nagyon
hogy nincs vége még...

Halottak napjára fehér virág;
elhagytak sokan tudom - akaratlan,
emlékszem rájuk mind értük kiált
a szó, melyet ma kimondok e gyászban.

Halottak napja van, deres fejjel
borzolja lelkünk a szél, de csitítgat -,
"így szép az élet - hogyha menni kell,
fehéren tisztán örömmel" -, így biztat:

Ne félj várnak ott fent a tieid -
szép-arcú anyukák, testvérek - lányok,
igazszívű barátok - véreink;

És a föld rejtélyesen illatozik
sok gyertya, ég kopott fejfák, álmok -
jaj, veletek tűntek el reményeink !

ha mélyen alvó ember leszek úgy
két méter mélyen mondjuk a föld alatt
testemből kiszállva vár alagút
többé sosem térek vissza ott marad

sár agyag ami földdé ott a test
beutazom talán a nagy világűrt
kitudja miként-hogyan újrakezd
valami bennem ami egykor megszűnt

mélyen alvó emberként élem át
ezt a vidám elmúlást, mily nagy élmény
máshova fel unlak földi rabság

még egy hangyának is jobb e világ
még egy madárnak is jobb e körülmény
- kit lepuffant olykor örült vadász

Halálfészke, ligetpárnás lanka,
sárba préselt emberszagú edények
virággal kereszttel jelzet tára.
Fák alá utolsó nyughelynyi fészek
És az embermag ki nem kell mindaddig,
míg az ember fia nem jelenik meg.

Elhunytnak letétbe helyezése
ó, temető, hova ember látogat:
kinek bús emléket fel-felidézze,
szívében annyi fájdalom sajoghat,
elhunytnak járó tisztelet övezze.

Itt ér véget sok életút, itt a
halál fészke, itt e kegyetlen szigor
helyén tűnik el az élő arca ;
Félelmet áraszt, mely sötétbe tipor
És megjön Jézus, s felkölti halottját,
hogy letörölje arcáról fájdalmát.