Mikijozsa blogja
Történelemmegcsapott a széltelen vidék
megcsapott e széltelen vidék zaj
ímhol levegőt is vödörben hozna
s orrunkba lobogtatná egy dévaj
jer fiam, kapsz egy szippantást légszomjra
szikrázik mindkét szeme ha mondja
nyargal máris forgószelet úgy kutat
Zöld tajtékot köhög fel kacagva
s felhők hasát nyalni fel-felugorgat
sok szelíd város fura szokása
némely gazembert istenítve emel
szobrot és örök márvány oszlopot
Bár mostanában kivétel járja
áldozatoknak is állít követ
kit legyőztek ölni fegyvert nem fogott
Hasad a kőzet, mállik az alap
Telefirkált hegyeken a a fák
sziklát repesztő lábakkal zörögnek,
laposodik és züllik a világ;
sebzett törzsünkre kígyók tekerednek.
Hasad a kőzet, mállik az alap,
az isten egyháza lassan lesüpped,
lecsúszik a völgybe, árvíz ragad
el sok lelket, s a pap egyre csak füllent-
Őrizetlen a nyáj, hol a juhász?
Kire hagyott rá minket a teremtő,
saját lelkiismeretűnkre, nos -
tehát mindezért nem felelelhet más?
Csak a kifosztottak sok, sok esendő.
Ezt beismerni jaj, nagyon kínos.
a szeretet kristályai
készült szeretet kristályaiból
isten emelte a falakat ember
a Kárpát medence szikláiból
körbe vette Dunával nagy vizekkel
ó hogy szerették egymást őseink
védelmezve isten akaratát és
a szent rögöt vérükkel öntözik
jogarát büszkén hordá királykéz
egységes magyar haza csonka lett
átkozott négybe vágta velejéig
gonosz ördögfattya kezet emelt
isten türelme végtelen mindétig
ronggyá tépi csakhamar e végzést
képzeld el azt az örömteli érzést
hősök vagy áldozatok?
harc és cselszövés bús lépcsőfokán
áll a magyar magára hagyva árván
esélytelen kezekben a kormány
a földön százféle szétszórt kiáltvány
tanulni kéne belőle - viszont
hazugság kötözte meg az értelmet
polip karjaival festnek iszonyt
álság papja hatra vakra térdeltet
s bár látszólag hősöket emleget
ünnepnap áldozatokat hoz szóba
feledtetve velünk győzelmeket
egyszerűen csak hajtsd le a fejed
ne állj be többé efféle sorba
csak szeresd és támogasd testvéred
Nagy hajcihő
Régmúltnak áthallása zaklat ma,
vagy képzelgések zöreje inkább -
e nagy hajcihő, - korunk bánata?
lélekemésztőn nehezedik ránk.
Bűntudatot táplál és földre nyom.
Légy csúszó-mászó és szolga mindig,
sebek nyalogatása bomlasszon,
tépje hited le, le békaszintig.
Mert volt egy ország de elorozták,
- emberségünk hibának számít ma is -,
könnyen átvertek a kis okoskák,
korpába keverhető az igaz is.
Nem nagy múltú népeké a siker,
de kinek jó az? másnak sem haszon,
hisz nincsenek előbbre semmivel;
bérük a konc - egyetlen alkalom.
Mondd, utána mi jön, ha a paraszt
kit elűztek, nem kapál tengerit?
Vegyszert szórnak gépek, ölik a gazt,
s a mérget mi velünk lenyeletik.
Nem, nem a múlt tanít, sosem okult
ki történelem könyveket lapoz;
Buzdítás "jó tett" már mind elfajult
szent harcba hívnak s később meglakolsz.
Többre jut, ki csendben őriz nyájat
és kitér az erőszakos elől;
Hisz úgyis már elvették puskánkat,
ki kell várni s az álhít összedől