Mikijozsa blogja

Telefirkált hegyeken a a fák

sziklát repesztő lábakkal zörögnek,

laposodik és züllik  a világ;

sebzett törzsünkre kígyók tekerednek.

Hasad a kőzet, mállik az alap,

az isten egyháza lassan lesüpped,

lecsúszik a völgybe, árvíz ragad

el sok lelket, s a pap egyre csak füllent-

Őrizetlen a nyáj, hol a  juhász?

Kire hagyott rá minket a teremtő,

saját lelkiismeretűnkre, nos -

tehát mindezért nem felelelhet más?

Csak a  kifosztottak sok, sok  esendő.

Ezt beismerni jaj,  nagyon kínos.

készült szeretet kristályaiból
isten emelte a falakat ember
a Kárpát medence szikláiból
körbe vette Dunával nagy vizekkel

ó hogy szerették egymást őseink
védelmezve isten akaratát és
a szent rögöt vérükkel öntözik
jogarát büszkén hordá királykéz

egységes magyar haza csonka lett
átkozott négybe vágta velejéig
gonosz ördögfattya kezet emelt

isten türelme végtelen mindétig
ronggyá tépi csakhamar e végzést
képzeld el azt az örömteli érzést

harc és cselszövés bús lépcsőfokán
áll a magyar magára hagyva árván
esélytelen kezekben a kormány
a földön százféle szétszórt kiáltvány

tanulni kéne belőle - viszont
hazugság kötözte meg az értelmet
polip karjaival festnek iszonyt
álság papja hatra vakra térdeltet

s bár látszólag hősöket emleget
ünnepnap áldozatokat hoz szóba
feledtetve velünk győzelmeket

egyszerűen csak hajtsd le a fejed
ne állj be többé efféle  sorba
csak szeresd és támogasd testvéred

Régmúltnak áthallása zaklat ma,
vagy képzelgések zöreje inkább -
e nagy hajcihő, - korunk bánata?
lélekemésztőn nehezedik ránk.

Bűntudatot táplál és  földre nyom.
Légy csúszó-mászó és szolga mindig,
sebek nyalogatása bomlasszon,
tépje hited le, le békaszintig.

Mert volt egy ország de elorozták,
- emberségünk hibának számít ma is -,
könnyen átvertek a kis okoskák,
korpába keverhető az igaz is.

Nem nagy múltú népeké a siker,
de kinek jó az? másnak sem haszon,
hisz nincsenek előbbre semmivel;
bérük a konc - egyetlen alkalom.

Mondd, utána mi jön, ha a paraszt
kit elűztek, nem kapál tengerit?
Vegyszert szórnak gépek, ölik a gazt,
s a mérget mi velünk lenyeletik.

Nem, nem a múlt tanít, sosem okult
ki történelem könyveket lapoz;
Buzdítás "jó tett" már mind elfajult
szent harcba hívnak s később meglakolsz.

Többre jut, ki csendben őriz nyájat
és kitér az erőszakos elől;
Hisz úgyis már elvették puskánkat,
ki kell várni s az álhít összedől

Jó minőségű idegenek
alázattal közelednek
éppen ekkor írnak kettőszáz-
kilencvenhetet, Róma megtelt
punja nyelvet beszélő lelkekkel.
Daciában a rossz-minőségű belterjesek
elkezdtek punja nyelveket tanulni.
Ellenszelemben a többség
mégsem ellenezte, azt beszélték,
Jön BENDEGÚZ és felcsillant
Számoltószent vértje.

"Lóminőségű idegenek", hördültek fel
a rossz-minőségű belterjesek, mert
féltek a riválisok egy-pajzstalan világot,
közelharcban csakis az égiekre számítható
szokásaitól...

Na ez történt Napokán is, és előjött
Demeter, Földanyát megtisztelni többek-közt
borba-mártott tulipánokkal, De akkor a pajzsokat
elé-hozták a belterjesek, s most annyira mindegy
milyen minőségben jöttek, a lényeg, hogy dühösködtek,
csapkodtak és mondták a magukét dicstelenül.
Ne zavarjátok a szer-tartást, intett Demeter szó-nélkül
a földre mutatva, de mindez csak olaj volt a tűzre.

Agyonverték Demetert és a papnőket is bántalmazva
tüzeket gyújtottak, hogy megégessék valamennyit sorra.
de nem került sor a megkínzásokra, mert hirtelen
odajött Bendegúz és a pajzsok a földre hullottak.
És mindenki szaladt amerre látott, vitte futólag
fel sem fogható butaságát amarra le Róma felé
(fOLYTATÁS KÖVETKEZIK)