Mikijozsa blogja

a versedénybe, ne kancsóba tégy
szerény muskotályt forrald lent a pince
penészes odvában s akarva kérd
az istent ne rontsa meg ecetízre

de mondd zokszó nélkül a tényeket
ha mi bennünk kialszik a fehértűz
hitünkből kilopták a lényeget
e honban az igazság nem elég szűz

erőszakot vett rajta a rohadt
fasizmus, ez a nép kormánya céda
csak a multinak ad védelmet

s örül ha félmillió kirohant
a többinek elhülyülés a létra
hogy felszínen maradjon ha lehet

rövid álom után a színeket
hozom hozzád szerelmems  te hallgass
reményfények jámborsága üzent
tudatalattim mosta át hatalmas

erővel, és virágok illatát
keverte a szivárványokba - nézz fel
csodavilág a valóság a fák
de eltévedtünk bágyatag eszünkkel

ilyen  színek hoznak ébredést
pereljük be a világ vámszedőit
kilopták innen a valóságot

emeljünk bátran szót az ifjakért
leszürkült múlt kígyója tekerőzik
aranyból a homok mégsem látjátok

Szökés a tükörbe - egy kifelé
lesikló csizmatalpon -, és olyan-tájt
mikor kutat fúr hátba a psziché,
visszapillantóba dobni a sapkát.


Tanakodva pillanatok előtt
hová és merre -, fogalmam nem lévén -
de lelkiségem nyitott új mezőnyt,
se fű nem zöldellt azon, se fafélék...


Na most -szinte üveg a szívem is -
opálos, keret nélküli, neked jó;
mert ebben már nincs elvárás se vágy.


Beérem azzal ami volt s ha nincs
szilikonba csomagolhatom anno
mélységekben jártasságom jogát

szép nyarat várunk, Ufómenteset
s ha majd aratni kell sok boldog ember
súgjátok egymásnak hogy szeretet
hátha némely szíve megtel örömmel

szép nyarat nekünk Ufómenteset
nem kellenek gabonakörök repcsik
sarlóval szeretnék vágni rendet
békét akarok míg testem öregszik

szörnyen fura vagyok - gépellenes
piszkosul szeretnék primitív lenni
csak azt utálom ki népellenes

s a kőkorba szeretnék visszamenni
kövekből pattintanék borotvát
esténként vad törzs táncokat lejteni

rügybuzgó vagy tűzpiros március
kedvelem női mosolyod nyugalmát
ajkadon mézédes a bolti rúzs
megint itt vagy de senki nem bukkan rád

elmennek melletted mert túl szimpla
a ruhád jégkockát iszol likőrrel
aztán virágokat ültetsz mintha
jó-pofiznál egy újabb férfi gőggel

szívek harca jöjj el énnékem is
hadd tűzzek mellemre jácint virágot
s bódítsák el fejem az asszonyok

lehet hogy sírni fogok érted is
ó ifjúság hiszen te nem is látod
mily hamar rád borulnak alkonyok