Mikijozsa blogja

se szép se rút, egyszerű a valóság
előtte hazugság leple lehull
kételyt oszlat mint egy nagy hasítóbárd
igaz ki ábrándoktól szabadul

mily szép a hazamenetel ha száll
a lelkünk fel oda, hol nincs hazug szó;
a fény az fény az ármány nem árt
hisz nem hazudhat nem lesz fára kúszó

talán a beszéd kínálja nekünk
ezt a lehetőséget, hogy valótlant
állítsunk, talán a szavak, nyelvünk
pontatlanságai, hibák a szóban?

Miért van nyelvben ennyi árnyalat?
és ezek közül melyik szó igazabb?

Futok, de nem vagyok se kotnyeles szél,
sem visszatévedt, mozdonykergető;
csak, miként egy megkövült érdekesség,
picit halállal is incselkedő;

Miközben miden állva terpeszkedő -,
nekem futni kell, el innen odébb;
mert a lélek sürget, léte veszendő;
rajtam múlik megmentem e becsét?

Nem vehetek részt , nem lehetek részes
olyan bűnökben mely sokaknak árt,
hiába mosom  le, rátok is ragadt.

Legjobb ha elfutok, hol a lét csendes
hol kaparóval takarítják a sárt,
hol sok apró pötty csak a ruhán maradt-

Valóra válik a valótlan is;
epekedik rá a gonosz, csodát tesz;
az a terve, legyél instabilis,
cseperedjél még kisebbre - lóvátesz.

Fedi eszerint a valóságot
a fennvaló is, aki jó, de értünk
teszi, mert ha tudnád mi jöhet most,
mit spekulálnak, miben legyen részünk;

bizony jobb ha nem tudjuk, mégse félj!
A szeretett megóv, erős leszel, és
kiállód a próbát, bátran beszélj -

Arra biztass mindenkit - hogy szerencsés,
ha tud nemet mondani, és szilárd -,
alattomos gonosszal - nem konspirált.

Telefirkált hegyeken a a fák

sziklát repesztő lábakkal zörögnek,

laposodik és züllik  a világ;

sebzett törzsünkre kígyók tekerednek.

Hasad a kőzet, mállik az alap,

az isten egyháza lassan lesüpped,

lecsúszik a völgybe, árvíz ragad

el sok lelket, s a pap egyre csak füllent-

Őrizetlen a nyáj, hol a  juhász?

Kire hagyott rá minket a teremtő,

saját lelkiismeretűnkre, nos -

tehát mindezért nem felelelhet más?

Csak a  kifosztottak sok, sok  esendő.

Ezt beismerni jaj,  nagyon kínos.

Ág a napot takarja, vár alatta
ebédre a drágám, hozzá sietek;
barna a szeme, haját berakatta,
hiánya visz felé, mint a fergeteg

Áll a nap, gyöngyként csüng tovább az ágon -
saláta lesz ebédre ,de harang
a delet nem jelzi, hiába várom;
Rózsám etessünk ma meg egy hontalant!

S ekkor a nap odébb osont s az ágat
egy zöld alma húzta lejjebb, s a tál
piros, akár a lemenő napkorong.

Keresnék új viselkedés formákat;
hogyan adjunk, hogyan hívjunk hozzánk
elesetteket? olyant ki nem rokon...