Mikijozsa blogja

Szökés a tükörbe - egy kifelé
lesikló csizmatalpon -, és olyan-tájt
mikor kutat fúr hátba a psziché,
visszapillantóba dobni a sapkát.


Tanakodva pillanatok előtt
hová és merre -, fogalmam nem lévén -
de lelkiségem nyitott új mezőnyt,
se fű nem zöldellt azon, se fafélék...


Na most -szinte üveg a szívem is -
opálos, keret nélküli, neked jó;
mert ebben már nincs elvárás se vágy.


Beérem azzal ami volt s ha nincs
szilikonba csomagolhatom anno
mélységekben jártasságom jogát

szép nyarat várunk, Ufómenteset
s ha majd aratni kell sok boldog ember
súgjátok egymásnak hogy szeretet
hátha némely szíve megtel örömmel

szép nyarat nekünk Ufómenteset
nem kellenek gabonakörök repcsik
sarlóval szeretnék vágni rendet
békét akarok míg testem öregszik

szörnyen fura vagyok - gépellenes
piszkosul szeretnék primitív lenni
csak azt utálom ki népellenes

s a kőkorba szeretnék visszamenni
kövekből pattintanék borotvát
esténként vad törzs táncokat lejteni

rügybuzgó vagy tűzpiros március
kedvelem női mosolyod nyugalmát
ajkadon mézédes a bolti rúzs
megint itt vagy de senki nem bukkan rád

elmennek melletted mert túl szimpla
a ruhád jégkockát iszol likőrrel
aztán virágokat ültetsz mintha
jó-pofiznál egy újabb férfi gőggel

szívek harca jöjj el énnékem is
hadd tűzzek mellemre jácint virágot
s bódítsák el fejem az asszonyok

lehet hogy sírni fogok érted is
ó ifjúság hiszen te nem is látod
mily hamar rád borulnak alkonyok

körbe pislantva mint aki meózik
könnyen térdre dőlt érzelmek alatt
hol kivasalt harmónia hasalt
megráztam az egykedvűség csuklóit

minő bilincs szélsőséges e téma
mint megunt béklyó mért kötelező
bár szabadnak lenni sem kedvező
fő a rendmánia - kötött poéma

drótvázra kinagyolt érzelmeink
nyárson kiszépítik álszent tüzek
s elpirul a mosdatlan Múzsa képe

dehát bennem a kunszt nem így kering
hisz nem hasznát keresem a mesének
ez csak pár gondolat töredéke

mi vagyunk az elrejtett szabadság
bennünk mentődik át egy új magyarság
noha bővérűnk folyvást apasztják
de mi itten sosem voltunk rasszisták

nincsenek már pártharcok vége lett
közösség vágya nevelte bennünk
megtalálni a lehetőséget
embernek maradni míg dobban szívünk

mi vagyunk akikre gondolt anyánk
amikor megszülte biztos jövőnket
habár nem volt akkor senki vidám

mert az emberek még takargatták
nem merték kimondani ahogyan kell
változtatni kéne a taktikán