Mikijozsa blogja
GondolatokHétpróbás semmiség
Csipetnyi bátorság, mint ablakra izzadt
bekopogás, mikor felbukkan kétségbe
esése a hütlenül elosont és hibbant
ifjúságnak, ne ácsorogj megszépülve'.
Fuss, szaladj vinni szét tolvaj jogát
jelenlétednek, hisz mindent lopni kell,
mesterséget, egészséget - fizetséget, morált.
Jóságod mindig téged kicsinyel.
Elkopik a szappan kufár arcán e rendnek,
küszöb alá kerül a kolbász valahányszor
rálépsz, újat nyomtat, füstöltet neked;
Jól rágd meg holnap téged rágnak mit gondolsz?
Huzatos szelek viszik álmaink
Mi más lenne az idő, ha nem a szél.
Kedveljük, ha hűsítve meglegyint,
de ha kifúja belőlünk ami szép -.
vad szelektől óvjuk virágaink.
Fedezékbe pucol mind aki él,
s hiába kunyerál fentről szélcsendet,
sebes vonatok hozzák a veszélyt.
Szörnyei kultúránknak felőrölnek
Hisz holdon is lengedez lobogó,
hol keresd nyugalmad nyomorult világ;
Földi lény senyvedd isten ostorát,
Kudarcot vall az értelem, zúgó
huzatok viszik álmaink ; ordítva
kapunk észbe -, kedvünk elorolta.
Szelid tenger
Szelíd tenger, hova visz hullámzásod -,
dübörgésed ég, vagy föld nyeli el?
Kit sodorsz felém az univerzumból -,
időt, és távot semmibe veszel?
A föld fenekéből is előrántod,
bekörvonalazva mozgásterem;
s egy fémgyűrűvel ígérsz boldogságot,
Hogy rezonáljon vele szívem?
S a sors fehér habjai, késői vágy
kivájt szikláját, paskolják egyre,
mit a napfény elkerül szemlesütve.
Vajon meddig alszom eme sziklán?
arra várva, hogy a tenger ringasson,
mint alkonyat emberét, sodorjon?
következő hetek
a napok stagnálnak, holtvágányon
ragozza a masiniszta - mit csináljon.
Igét mormol a Bibliából, persze
ez lesz a költemény rendelése
Nincs ékszer, nincsen család, hazug
az apafej, vicces a retyerutya
tereli az időt, reteszeli az igazság kaput
ellenállni terrornak, göröngyös útja
mindnek, igaz tesó, egy se volt már tudja
van akinek többet ér a pénz mint a testvér
van akit az irigység leront bizony
habár versekkel teli már a sifon
ki segít fel ha egy nap elesnél?
Ceruzám pihenő állásban
Nincs neki megvetett ágya,
pihen a ceruza, és lelóg a lába.
Szívem dobbanásának száma
rákerül mint egy érzékeny antennára.
Ez a kincstáram, nap, mint nap
zsákmányt kereső sakálok lesnek reá.
Kezemben őrzőm, ó, Hazám, nagy
szeretettel járom vele határaid.
Naiv sziporkák a hegyén -
reám várnak, hogy eme kemény világot
szépnek hazudjam, vagy hetykén
tiltakozzak, lefessem szóval a nyomort.
Legyek elvakult, és szidjam
a sors elitjeit, mert lopnak mindent
ami minket illett, s mondjam
ki, rabló pompa üríti zsebünket?
Összerezzen álmában a cerka -!
"Inkább hálásak legyünk, ez a kis földgömb
nekünk is szorított helyett, bár ma
még súlyt az átok, mások sorsa sem különb!"
Ezt súgja álmában, örülj
a sorsodnak, amíg élsz, mint a tengerész;
ki hullámok dobálta hajón
sosem mondja - "igazságtalanság az egész."
Számunkra ez csupán forgatókönyv
Pedig a szerepek nagyon kemények
Hiába lázonganék, dünnyög
a cerkám, bedőlve sok hülyeségnek.
azt ajánlja egy édes dalt
kéne írni, költői hárfára valót
Menekülni a rossztól halk
és hazug dal kell ide, mely felold
Az igazságtalanság rút
elméleteitől, jól él mind - aki
hazug, s behunyja szemét, -fut
a látszatok elől, békésen tud aludni....