Mikijozsa blogja
Gondolatokhull a hajszál marékra
Amikor már hull sok hajszál marékra,
kár fésűvel kezelni utólag;
mit tehetsz, ha rálelsz egy szakadékra?
sikoltásod ne legyen utóhang.
Mord kapcatekerő kihangosítja
telefonját, közben fő az ebéd;
Az utcán menetelnek, s nem konyítja,
hol keresnek békét? vakarja fejét.
Ekkor felnéznek az égre, "na Isten
mit tegyünk?" Semmit! jön a felelet,
Ember kövesd meg ellenfeledet.
Jó, jó, de ő nagyon rossz, észrevettem,
sokkal nagyobb békét akar, mint mi,
rivalizál s kezet akar nyújtani...
Kosza széljárás
Kosza szél szalad, s felbukkan a Hold;
sodorja a felhőket, mint vetett
ágyát a nyugatlan alvó bolond -.
szíve szürke dalokat énekelget.
Mintha friss éneke ragadna égre
fürgén olvas belőle a szél -, dünnyögve
A kegyes idő még halogatja
de azért főzöget feketelevest
csókkal bódít s lassan megitatja
vélem is szeretettel elveszejt-
Érzékicsalódásra, csillagokat
ír fel a főorvos, kék sebtapaszt.
Kosza hahota kíséri a jót,
elégedetlen hangulatot, mégse,
sehogy se okozhat, csak nevetni valót:)
Jöjj nevess az ördög arcába, térdre
parancsold, nem tehet semmit, vége!
az ember úr lett örökre felette
Szaladj velem
Szaladj velem égfia, szólj, ki legyek itt?
hidegben a jó inas, egyszeri házias
szolgálni szeressek, azért hogy ehessek.
De csókot egyet se akarjak ugyis
hiába bizsergek s a szívem igényes.
Az elv leköt, erre se hajlik amarra
se enged a munka az élet -, keserédes
a lelkem, akármi nekem se való-
Melódia kedvesem éneke hangja
maradj csak ölembe galambom, a lét-
zaját dalod űzi el - átalakítja
édes muzsikára, virulj csodaszép;
Nem fontos azonnal örülni a pénznek,
előbb amit azzal adott a világ
azt lássuk - az áru minőge az érték,
sokat nyom a latba mit adnak azért...
Babám ütemére a hárfa virágba
borítja a szívemet, úgyse halunk meg.
S a víz szalad, átfolyik óra hasába
utána fut álmaim érzete - minden
kaland rezonál, adagol mesehőst is
faragnak a mítoszok egyebet is
miközben egérutat úgy keres önként
ahogy engedik a kurta láncai.
Valamikor kívülről megtanultam
Valamikor kívülről megtanultam s büszkén szavaltam a Tiszát , mivelhogy
az osztályban senki nem tudta, csak felolvasni.
Úgy voltam ezzel mint amikor -Arany János Toldijából - egy egész éneket kellett megtanulni, hát abban is én ... na mindegy.
Ebból kiindulva, lassan megtanultam - nem sokan szeretik a verseket, lenézik lebiggyesztett ajakkal kimondják:
- Á, ilyent még én is tudok írni, és láss csodát - tényleg tudnak.
de jó nekik, hát tudjanak is, adja isten. Én pedig szavalom a Tiszát -
- Petőfi Sándor: A TISZA
- A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. február
Hétpróbás semmiség
Csipetnyi bátorság, mint ablakra izzadt
bekopogás, mikor felbukkan kétségbe
esése a hütlenül elosont és hibbant
ifjúságnak, ne ácsorogj megszépülve'.
Fuss, szaladj vinni szét tolvaj jogát
jelenlétednek, hisz mindent lopni kell,
mesterséget, egészséget - fizetséget, morált.
Jóságod mindig téged kicsinyel.
Elkopik a szappan kufár arcán e rendnek,
küszöb alá kerül a kolbász valahányszor
rálépsz, újat nyomtat, füstöltet neked;
Jól rágd meg holnap téged rágnak mit gondolsz?