Mikijozsa blogja

Beléndek belénk öntendő szirup,
kit gyógyít, kit bolondít - meg se kérdezd.
Nem is földi virág, szél ide fújt
szimulációja, engem elképeszt.

Kerülőm - nehogy megártson korán;
későbbre halasztom, csodákra lelten
titokba tartom, mintha tombolán
szereztem volna-, színtiszta véletlen.

Legőszintébb percekben javasolt
a lábra locsolni, így mehetnékje
meghatványozódik szalad. a térbe

Mi meg szaladnánk a télbe, de nincs
se hó, se jég, elfogytak kellékei;
ködbe süllyedt jövő kerekei.

Nyugodtan kacarászhat, kit idült
hevület sosem serkent, se makacs vágy.
A magányt kedvelli, mert őt kergült
szerelemmel még az ég se sújtja tán.

Az ilyen nem bizonygatja feszt,
holtáig szeret, és nem lesz rímkovács -,
arckép festő -, s nem visel rögbimmezt.
Szíveket se ejt rabul, meg nem aláz.

Ne szitson frivol szikrát a tollam.
Ó, mit ér mindig keseregni? mindig
alant brekegni lápokban nyakig?

Eszményi ének, óda, egymagamban
dudorászva nemes irányba visz.
ne  azért nevess, mert valaki csikiz. :)

Az asszony felnevetett s könnyes a két szeme;
elámult a férj, részeg lett ahogyan nézte.
pénteki nap ellenére, csókja piroslón
vágyta mézédes ajkát, nyalás-falást, folyton.


Nem volt böjt sosem ezekből, jövő láza se
vámolná meg őket, szerelem hajtotta be
a szükös esztendőket,kopár hegyen is nő
aprócska virág, néha jön röpke jóidő.

Étek és itóka lökete az éjnek,
annyit vaszkalódnak hogy már alig férnek,
paplan lecsúszik, mint boglya elterül.
Nekik felhő mögül titkon a Hold hegedül.

Mélyen hallgatózik a világ, zord reggelig
megviseli az ébredőt, vigasztalan vál
egymástól, ölelkezést halaszt az ember,
s aki felkelt, hervadó virágként utrakel.

Asszony a konyhán forróvízbe szór babot,
főz bekötött hajjal, kilóg egy fűrt, csüng, lelóg,
alig lát valamit, nem is kíván látni már,
azon töpreng a férj ma, hamar hazatalál?

Dacolj még érzelmim gyertyafénye,
azért is ha lángod pislákoló,
kedélyem beéri jószóval, igénye
szeszélye zajmentes nyivákoló.

Sose kérdem magamtól, hovatűnt?
Merengőn őrzöm itt boldog mosolyom;
remény se kell, engem is anyaszült
előre tudva, mi vár e sárgolyón.

Valóságom kegy, muzsika hangja,
nem alvó ember álma, kit kecsegtet
az ébredés, s előre fizetett.

De jót aludtam! Föld nevő szálóda
nekem  drága, odébb kell állni már,
jön a hajnal, vörös fény reflektál.

Árnyak időzített burokban,
mint konyhában a hölgyek -,
miközben kávét főznek, koccan
az ablak,s titkon benézek.
,
Befogadnának-e s leültetnének
széknek szalmafonatára?
Akár tölgyekből faragták őket.
akár sárból isten formálta volna...

Hisz restelni kell, ha biztatnak
árnyak ismeretére, újjal érintett
homályát a konspirációnak
padlásra bújtatott szekta rendet.

Orunkat ingerlő álompára,
mintha kátrányba vágná reliefét
a valóságnak, szurokkal vászonra
festett lények szőnek összeskűvést...