Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
GondolatokÁzsiai melankólia
Az ember vagy ki egyedül mit sem ér,
A csoporté lenni, érte élni ez a cél.
Legyél egy, mégis egy-telen,
Porszem, a végtelen humán élet tengerben.
Csak egy ki vezérelhet, ő a minden,
Higgy vagy pusztulj, kétkedésednek helye nincsen.
Hiszen te csak embergép vagy, a tömeg munkás,
Léted egyetlen értelme, a lélektelen gyártás.
Belül, az igaz hely ahol te lehetsz magad,
Szabadságodat ott nem zárják el ember falak.
Tisztán átlátod ott, az anyagi világ csapdát,
Megtanulhatod önmagad bölcs hatalmát.
A percek, a pillanatok azok,
Amikor kicsi kerteden látod csillanni a narancssárga lemenő napot,
Magadba fogadni az elmúlás kerekét,
Most, a folyóvize elvitte, ritka Szamszárai szép emlék.
A nem tudás hatalma
Ha a tudás hatalom, a tudat sötétsége duplán az,
Az üres elmék birtoklásának hatalma nagy.
És míg az intelligencia korlátja sorompóként áll,
Nem tudni semmit, mindent elhinni bárkinek kijár.
Valahogy a hiány be van tervezve az egészbe,
Min fontos lenne, hogy a részleteket ne vedd észre.
Mert minél többet sejtesz és belőlük megtudsz,
Részedül, annál boldogtalanabb élethez jutsz.
Látod tengernyiük, kiknek énje csak az önben él,
Talentum nincs, az csak pénz, szélben remény.
Maradó ék, mi röghöz köti, szitokszó a szegény,
Csapat delírium nyugtat mind, egyednél jobb nem él.
Ifjaik talán lázadnak de megtöri majd őket a sors,
Születésük nem jog, ítélet amit az élet beléjük tiport.
Segíteni akarsz? Ne szánva gyengítsd, emelj, okíts,
Légy az érezve értő fény mi a sötétség hatalmán át hasít.
Eon örök
Idő vagy, te a nem létező szerető,
Ki egykoron Kronoszban leltél testre,Most pedig belém feledve,Vagy számomra a lehetetlen teszt, s a jövő.Egy szó neved, minek tartalma csupán,Elképzelhetetlen mennyiségű nulla,A tértelen humán absztrakttivitás falán,Hol nem lennék többet számlap pupillád árnyán.
Ölelkezve tűnnénk el s belőlünk az idő,Volnánk egymás számára a vágy domusa,Semmikor voltunk igaz, mégis végtelen opusza,A mikor kérdése talán értelmetlen eredő.
Várok rád gondolataink magaslatán,Hol nincsen más csak te és én talán,Megmosom magunk, csillogó magunkon,Ahol minden egyszerre igaz, tündöklő Eonom.
Van úgy, hogy a senki felel
Az egyedülség, modern lét "siker",
Mikor annyira intimmé vagy s leszel,
Mert a félelem, fájdalom a birtokod,
És tudom, van jó okod, de elhallgatod.
Inkább egyedül mint ezekkel, hallik,
Nem magány ez, nem szenvedve zajlik.
Mert a "másik" az… olyan, nem én,
Kit nem szenvedhetek, belül belém.
Aki pedig ön határai szélesítése helyett,
Ál büszke ön országokra találva keresett,
Magát szolgáltatja ki saját lélek viharainak,
Saját bőröm mondja: "Író, te egyedül gonoszabb vagy."
"…az ember természet szerint közösségi lény, s ezért még ha egymás segítségét nem is igénylik, akkor is vágyódnak a közös életre, de nemcsak ezért, hanem mert a közösségből fakadó előny is egymáshoz vezeti őket, amennyiben mindegyiküket részesíti a jó életben."
/ Arisztotelész: Politika —részlet, 3/6, Szabó Miklós fordítása alapján, Arisztotelész : Politika [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK-04966])
Hasztalan
Halk szavam zavar a csendben,
Hol még fél a fájdalom dölyfösen.
Rombolj, tomboljon hát ide vele,
Üsd karddal pajzsod, itt az ideje!
Minden békevágy és álom csupán,
Mikor megpecsételt saját szavad,
Üszkölve törlöd, mit adtál délután,
Ott a gerinctelen csend téged avat.