stapi blogja

stapi•  2019. március 23. 11:20

A kereszt

A kereszt

 

Egy régi kereszt áll múlhatatlan

az elmúlás felett.

Szilárd az, és győztesen visszaver

minden korszellemet.

 

2013. október 20.

stapi•  2019. március 21. 11:23

Menny és pokol között

Menny és pokol között

 

 

              A templomi* testület tagjai tehetetlenül néztek egymásra. Nem akadt az országban, de a környező országokban sem olyan mester, aki megoldotta volna a problémájukat. Vagy legalábbis ők sokáig nem találtak, de később mégiscsak lett rá jelentkező, aki egy kisebb vagyonért elvállalta a munkát.

 

A dolog úgy állt, hogy már sok éve eltört a karcsú, iszonyú magas tornyot díszítő gömbnek a vasrúdja, és félelmetesen csüngött lefelé. Időnként a szél meg-meglódította, így a maradék anyag egyre vékonyabbá vált, életveszélyes volt arra közlekedni. De maga a torony teteje is veszélyben volt, hiszen ha ráesik – és mért ne esett volna rá, ha egyszer alatta volt –, akkor hatalmas kár keletkezik benne.

 

Kapva kaptak hát az alkalmon, amikor jelentkezett egy messzi vidékről arra járó iparos, és elmondta, hogy hallott a bajukról, és ő elvállalná, ha meg tudnák fizetni...

 

           Ez az utolsó mondat elég nagy gondot jelentett a testületnek, hiszen az egereik is talán épp azért költöztek már el a templomból, mert kongott az ürességtől, hasonlóan a perselyükhöz. Összedugták hát a fejüket, és addig disputáztak, diskuráltak, hogy határozat született: gyűjtést hirdettek a városban – meg talán a környező településeken is. Volt rá idejük, mert a vállalkozó egy másik munkán dolgozott jó pár várossal arrébb, így mire visszafelé jövet felkereste őket, már megvoltak az ígéretek, hogy ki mennyivel, mivel tud hozzájárulni Isten házának a felújításához, és ilyen módon a veszély megszüntetéséhez.

 

Hogy milyen összegről volt szó, az is megér egy misét... Búza ugyanis abban az időben nem termett annyi, mint napjainkban, csupán a töredéke. Igaz, sokkal jobb beltartalmi értéke volt, de ennek a történet szempontjából csak annyiban van jelentősége, hogy a viszonylagos ára jóval magasabb lehetett a mostaninak. Nos, ez a jótét lélek 2 vagon, (azaz kettő vagon!) búzát** kért a javításért cserébe. Ez testvérek között is 200 mázsa.

 

           – Jól keresnek az iparosok, na de ennyire? – kérdezhetné a jámbor, de tájékozatlan olvasó. Csakhogy majd kiderül, hogy milyen és mennyi munka volt a toronygömb cseréjével.

 

Végül megállapodtak ennyiben, mert a presztízs elvesztése maradandó károsodást okozott volna a hitközségben, hiszen ha leszakad és agyonüt valakit, azt sosem felejtenék el az emberek. És meg sem bocsátanák... Megbeszélték hát az időpontot, amikor elkezdi a munkát, és az iparos hazautazott, hogy felkészüljön rá. A presbitérium pedig a köztes időben elkeríttette a veszélyes szakaszt, nehogy esetleg a gömb megelőzze a mestert, és magától alászálljon, megszakítva ezzel valakinek a további földi szolgálatát...

 

           A megbeszélt időben aztán megállt három társzekér ilyen-olyan dolgokkal megrakva. Hogy mik voltak rajta, nem tudom, nem ismerem az iparosok szerszámait, eszközeit, de azokból állt a rakomány. Kirakták a mester által megjelölt területre, az időjárásra érzékenyeket pedig valami pajtában helyezték el. Elszállásolták a lovakat, elhelyezték a szekereket, és megkezdődött a felkészülés.

 

Egy napon aztán felszerelkezve felmászott a mester és két segédje a torony belső lépcsőin, létráin, és a csúcs alatt vágott egy nyílást a bádogtetőn. Közvetlen a nyílás alatt volt egy néhány cm. széles vasabroncs, amely a tetőt körülvette, mintegy összetartva, megerősítve azt. Erre a peremre állított egy – az alján acélhegyekkel felszerelt – létrát, a meredek tetőnek döntve, és kissé beleütve a hegyeket a vaskarimába, hogy az így keletkezett pici mélyedésben ne tudjon megcsúszni. Derekán kötelekkel felszerelve nagyon óvatos, lassú mozdulatokkal kimerészkedett először a peremre, majd a létrára, és feljebb mászva, egyensúlyozva ég és föld – vagy inkább menny és pokol*** – között, az egyik kötéllel átkötötte a tornyot a létrával együtt, annak teteje közelében, majd lemászva a most már majdnem biztonságos létrán, a közepét és az alját is bebiztosította. Természetesen a másik két kötelet is még a tetején, az első rögzítése után vetette át a toronytetőn, mert lejjebb már nem tudta volna az átmérő növekedése miatt, aztán ahogy haladt lefelé, úgy rögzítette őket.

 

Ez volt hát az első felvonás, ami lényegében eltartott a nap folyamán. Másnap következett az állványzat kiépítésének kezdete, amire majd a felvonót szereli, amivel önmagát és a szerszámokat, meg persze a levágott gömböt is leeresztheti, illetve felhúzhatja csigasor segítségével. No meg persze a tároló helyek kialakítása. Ez több napot vett igénybe, több hasonlóra volt szükség, hiszen a torony az alja felé szélesedik, így lépcsőzetes kialakításra volt szükség.

 

Amint elkészült minden „állomás“, nekigyürkőztek, és a mester a szerszámokkal, kötelekkel felszerelkezve a csúcsra szállította magát, rögzítette a gömböt több helyen, és elfűrészelte a még ép részét a tartóvasnak, miközben a segédei csigák és kötelek segítségével tartották, nehogy kárt tegyen a torony bádog tetejében. Talán fölösleges mondanom, de sikerrel jártak. Mielőtt azonban leeresztette volna magát és a gömböt, a fenn maradt csonkot szilánk- és sorjamentesre csiszolta, majd lent következett a javítás, hogy visszahelyezhető legyen. A módját nem tudom, nem is találgatok, de amint kész lett, megindultak visszahelyezni, ami semmivel sem volt könnyebb művelet, mint az eddigiek. Végül rögzítették a gömböt, és kezdődhetett az állványok leszerelése, a tetőn kivágott lyukak, nyílások bedolgozása, és természetesen az – általam leginkább utált – rendrakás. Még jó, hogy nem nekem kellett csinálni!

 

           Nem fárasztom, izgatom a kedves olvasót a fizetés körüli bonyodalommal, mert nem volt. Abban az időben még a tisztességes munkát tisztességesen megfizették, nem volt ismert a körbetartozás fogalma, így hát mindenki boldogan mehetett a dolgára.

 

A lakosságnak pedig innentől megszűnt a félelme.

 

 

2019. március 20.

 

*Nem tudni, nem is lényeges, hogy mely ország melyik templomáról van szó, de tudomásom szerint Magyarországon történt a leírt dolog.

**Csak közelítőleg: ma, az írás napján a búza ára 54000,00Ft/t.

***Általános iskolás koromban a matematika tanárunk a csigasor tanítása közben mesélte el a történetet – persze sokkal rövidebb változatban –, és ennél a résznél úgy izgultam, hogy meg kellett kapaszkodnom a padban, ki ne szédüljek belőle... :)

 

stapi•  2019. március 17. 18:38

Cápavilág

Cápavilág

 

Csirkeművet látogattam,

műcsirkéket láttam én.

Gyógyszerek közt válogattam,

kedvezett a lámpafény.

 

Láttam, ahogy szemelgetnek

műdarából, boldogan,

s köpenyes nők terelgetnek

ötvenenként, pontosan.

 

Műcsirkék a műanyagban,

rácsok között szorongva

kotkodálnak mű-vacakban,

s forgolódnak tolongva.

 

Teherautón kötnek ők ki,

szellős lesz az út, mi jön;

borzolódik tolluk, amit

a menetszél jól kitöm.

 

A nagy autó – útja végén –

betolat egy udvarba,

s a technika átka révén

bekerül az iparba

 

minden csirke, és a szalag

megkezdi a munkáját –

Vöröslenek tollas nyakak,

s gumik nyúzzák bundáját

 

megannyi szép csirkebőrnek,

leveszik a ruháját,

s belét ontják a sok hősnek,

kik a darát kajálták.

 

Mű a dara, mű a csirke,

műanyagból a ládák,

művi úton megy a grillbe –

 

Ezt tehetik a cápák!

 

2019. március 16.

stapi•  2019. március 14. 10:23

Lepkepuki

Lepkepuki

 

 

A kislány a tiltott, de vonzó mezőn mindenről elfeledkezve, elmélyülten bámulta a gyönyörű színekben pompázó, hatalmas lepkét.

 

A pillangó méltóságos, lassú mozdulatokkal legyezgette szárnyaival a rózsa bíborvörös szirmait. Különös élmény volt közelről látni, ahogy e csodálatos teremtmény valódi, szeretetteljes kontaktusba kerül a virággal, s a látványon keresztül a kislánnyal is.

 

              Az idillt hatalmas robbanás szakította félbe, s a földöntúli élmény a pillanat tört része alatt beégett a leányzó emlékezetébe.

 

Amikor elhagyta a kórházat, anyukájához simulva a fülébe súgta:

 

              – Anya, a pillangók szörnyűek. Túl nagyot pukiznak...

 

Eközben az intenzív osztályon – drótokkal átszőve – a tüzszerész élet és halál között lebegett.

 

 

2019. március 11.

stapi•  2019. március 14. 08:02

Repülősó

Repülősó

 

 

              – Repülősót! Repülősót!!!

 

Zajos jövés-menés, sürgető biztatás, elfojtott megjegyzések következtek, majd a magatehetetlen hölgy hangos, hörgő prüsszentést hallatva, kinyitotta a szemét.

 

              – Hála Istennek, él! Lélegzik! – kiáltotta valaki.

 

A hölgy lassan ocsúdva, egyre tisztuló szemeit a hátul állókra vetve elkiáltotta magát:

 

              – Vigyázzon! Gyorsan menjen arrébb! Láttam, ahogy leszakad...

 

Az úr, akire mutatott, felnézett a hatalmas csillárra, de lépni már nem volt ideje...

 

 

2019. március 11.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom